Életem legrosszabb napja(i)

Az úgy kezdődött hogy:
Karácsonyra a hokis palántám kapott egy korit...
26-án mikor már sokat ettünk meg minden gondoltam ideje mozogni kicsit, na meg próbáljuk ki azt a korit.A Párom kért, hogy ma ne, de mondom mozogni kéne. Így elmentünk a pólusba 3an, a Keve a sajátjával, Kitti meg én bérelt korival...
Az első 15-20 perc istenkirály volt. Mentem mint régen, mutogattam a vakarcsomnak miképp haladhat a leggyorsabban...
Aztán azt hiszem (ez a perc nem a legtisztább) azt kérdezte a gyerek, tudok-e egy lábon menni? asszem megpróbáltam.
A következő percben már a jégen feküdtem, a bal bokám alattam, hallottam is ahogy reccsent.
Többen jöttek, h segítsenek-e felállni, de a belső hang azt súgta NE PRÓBÁLJAM, így kimásztam a szélére ott leültem, kori le (vacak műanyag 2 csatos, anno nekem hagyományos fűzős bőr korim volt lehet nem is ért volna ekkora baj, ha olyanban nyomulok) szóval kori le, belbokámon egy naagy kékes folt és valahogy nem állt normálisan a lábam, ahogy kellett volna, ekkor még nem fájt az csak fokozatosan jött
Mindenki nagyon segítőkész volt, biztonságiőr néni hívta a pólus elsősegélyesét, aki kedves volt végig tartotta a lábamat úgy hogy ne fájjon, míg meg nem jött a mentő és nem rögzítették. Hívtam a zuram, naná hogy nem örült. Útközben kiraktuk a srácokat a háznál. Ekkor még azt hittem bemegyünk röntgen+gipsz, viszlát. AHA, elmonta a mentős, hogy ezt bizony műtik ha tört. Mondom, tuti viccel. (amúgy meg jól elbeszélgettünk kedvenc anattanáromról, akinél a srác mostanában vizsgázik)
Beértünk a kórházba, szinte azonnal bejutok a vizsgálóba, ahol közlik, hogy rtg, de már vetkőztetnek is. A gatyát még értettem, aztán a bugyit, na itt kicsit értetlenkedtem, erre mondja az ápoló nő (aki szintén egy tök aranyos nőci volt, ahogy mindenki ott), hogy a műtét miatt. Itt már sejtettem, hogy nem viccelnek.
Gyors rtg, aztán vizsgálóba vissza eredmény:
A tibia, a belboka nyúlványa alapjánál letört, a tallus mellett maradt, a törésben több mint 1cm-es diasthasis látható. A fibulan a syndesmosis magasságában spirál törés látható 4mmes dorsalis elmozdulással. A tibiofibularis syndesmozis megnyílt. A tallus lateral felé subfluxált helyzetben áll.
kb fél 2kor estem el, negyed 5 kor már a műtőben készítettek elő.
Következő hidegzuhany: ebédeltem felejtős az altatás, gerincbe böknek. Mondom engem ugyan nem.De jött a tök aranyos anesztes bácsi aki közölte, hogy oké, de akkor most nincs műtét és ahogy telik az idő nehezebb lesz helyretenni. Meg ne féljek, kicsit rámaltat így nem látom és hallom a fúrást-faragást. Engedtem. szúrás vacak volt de elsőre eltalálták amit kell, lassan jött a millió hangya az alfelemre és kaptam a bódítót. Mikor magamhoz tértem még tartott a buli, láttam az asztalt, amin ott figyelt mindenféle barkács cucc, láttam az átvilágító monitort, amin a lábam felvételei voltak már benne a sok csavarral és egyéb fémmel. aztán nagy nehezen befejezték. Láttam a lábam, h ide oda pakolják, de nem éreztem (szar volt) kaptam kötést és gipszet ami csak fél gipsz, hogy mindennap kötözhessék akkor ki kellett emelni a lábam rendbetették, kicsit széthúzták a gipszet, láb vissza, körbe fásli...
Műtét után rtg ahol megállapították, hogy minden a helyén, majd irány a kórterem.
Mikor mentem még csak Marikanéni volt ott (aranyos asszony, régi jobb oldali bénulással, enyhe affáziával, de hálás minden jó szóért) aztán megjött Karolina néni combnyaktörés, műtét 92 évesen..., majd Klárinéni, egy pici fejsérüléssel és Vivien egy ausztráliai magyar származású asszony, enyhe agyrázkódással..
Az éjjel iszonyat volt fájt nagyon, Karolina néni is rosszul tűrte, hangosan kérte vagy egy órán át, h valaki segítsen meghalnia mert nem akar élni.
Fokozatosan jobb lett de nem az igazi. Klárinéni és Vivien sokat segítettek mikor felkelhettem mankókkal vagy ha bármire szükségem volt. Sokat beszélgettünk. Keddre Karolina néni is jobb színben volt, egyedül evett pár szót beszélt is, tiszta volt a tudata.
Az éjszakák rosszak voltak, aludni nem sokat aludtam azt is rádióval a fülemben.
Szerdán hajnalban Karolinanéni nem festett valami jól, sokat jött a nővér, majd egyre rosszabb volt a levegővételének a hangja (hörgés) már nem reagált a külvilágra...
Engem 9 körül levittek a dokim (tünemény pofa) megnézte a sebemet, kimondta az áment a körgipszre ami =hazamenetel. rtg még mindig "jó" minden a helyén.
Mire visszaértem a terembe Karolina néni ágya nem volt ott, állítólag nagyon gyorsan kitolta 2 nővér. Mint utólag kiderült elment.. Sajnáltam nagyon, ahogy mindenki aki még ott volt (Vivien már kedden elmehetett)
3ra jött értem a párom és egy barátunk. Nagyon jól szórakoztak a nyomoromon, de jön még kutyára úthenger ;-)
Azóta itthon vagyok, gyakorlatilag semmit nem csinálok, anyósom és a férjem viszik a háztartást és a kölyköket (erről majd még írok) nagyon köszönöm nekik.

A jövő: 4 hét fekvő gipsz (mivel ugye sikeresen lecsaptam a belbokám kiugró csontrészét azt most egy lemez díszíti és ez több ideig gyógyul, nem terhelhető hamar...
Majd pár hét járó gipsz, aztán intenzív heti 2-3 gyógytorna hónapokig és akkor talán rendesen tudom használni a bokámat...

Na meg január 29ig le kéne vizsgázzak mindenből meg csomó papírt intézni.... Érdekes lesz bejutni
Ez van...

Srácok

Nem, nem valami pasizós poszt lesz ez, csak a mondanivalóm java a 2 kisebb palántámról fog szólni
Kezdem a Kevével.
Feje jobban van szerencsére, így nézett ki a sebe bő másfél héttel a baleset után:

Azóta leesett róla már a varr is, nem vészes, de gyanítom megmarad a nyoma.
Megtörtént a nagy óvónők vs. mi beszélgetés is, úgy érzem kicsit közeledtek az álláspontok, persze mind 2 fél szerint vannak olyan dolgok, amiben a másiknak nincsen igaza.
Elég dilemmában vagyunk amúgy az emberkével kapcsolatban, ugye Ő június 26-án született... így 26 nappal lekéste azt az időpontot amikor még egyszerűen elmehetne iskolába. Így nekünk kell végiggondolnunk, hogy alkalmas-e arra, hogy iskolába menjen és ha igen, akkor kérni hivatalos szakvéleményt meg efféléket. Igazából még magam sem tudom mi lenne a helyes út, menjen vagy maradjon? A barátainak jó része ősszel biztosan iskolás lesz, az óvónők pedig nem tudják még mi lesz a csoportban maradtak sorsa, maradnak-e ott abban a szobában és hozzájuk jönnek új gyerekek (kicsik, vagy nagyok) esetleg őket dobják hozzá valamelyik csoporthoz...
Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy nem tudom megítélni objektíven alkalmas-e a gyerek arra, hogy elkezdje az iskolát. A számok érdeklik 100ig kis segítséggel elszámol, a betűk is egyre érdekesebbek (próbálom kerülni a "tanítását", nehogy valami rosszul rögzüljön, de egyre nehezebb) a minap pl a Kitti írogatott Neki fecnikre betűket (nyomtatottat) és ki tudta rakni sorba, hogy K E V E, akárhogy kevergette a nagy, az angolos szavak ragadnak rá, amit itthon hall ha a csajokkal tanulgatunk. Ráadásul tudom, hogy a Fanni tanárait kapná most, akikkel nagyon elégedett vagyok. De persze ott bujkál bennem az ördög is, hogy mi van, ha mégsem birkózna meg a feladattal? Minden esetre azért elmentünk az iskolába a leendő elsősöknek tartott bemutatkozásra, valamint szóltam a logopédusnőnek, meg az óvónőknek, hogy kezeljék úgy a gyereket, mint "potenciális" iskolába menőt. Persze a végleges döntést majd a nevtanban mondják ki, ahol az iskola alkalmasságit kell majd elkészíttetni (és persze erősen szorítok, hogy ne legyen igaz a szóbeszéd, miszerint az ovi véleménye a mérvadó, tehát ha azt mondják, hogy ne menjen a szakvéleménybe is ezt írják-állítólag) mert ha egy valóban releváns véleményt kapok, akkor hallgatok a szakemberre, még akkor is, ha azt mondja, amit nem szerettem volna hallani.
Idén elkezdett korcsolyázni is, eddig kemény 4 edzésen volt, mégis a minap egy meghívó fogadott a szekrényében, amiben hokira invitálták, gondoltam, biztosan mindenki kapott, de kiderült, hogy nem így van, sőt vannak olyan gyerekek akik már második éve járnak és nem kaptak. Keve elmondása szerint az edzésen játszottak kapura ütőst és neki jól ment, ügyesen beütötte a korongot a "gólba". Szóval pénteken megyünk az első hoki edzésre és ha megtetszik neki és valóban szeretné csinálni akkor szerdán délelőtt kori edzés péntek délután hoki. Nagyon büszke vagyok Rá (ráadásul ha ügyes lesz, akkor az UTE minibe is bekerülhet majd egyszer, mert az egyik utánpótlás edző tartja nekik az edzéseket, s mint tudjuk a a szívem már ezer éve lila-fehér...)

Viszont, ha bejön neki ez a kori-hoki dolog akkor kicsit segít az ovi kontra suli döntésben és hagyom még egy évet, azt hiszem.

Nimród, azaz az "Én-ember"
Mindent maga akar csinálni legyen az öltözés-vetkőzés, evés, porszívós orrszívás vagy akármi. Természetesen ellentmondást nem tűrve.

A szobatisztaság dologgal jól haladunk az esetek 99%-ban ha nincs rajta pelenka nagyon ügyesen jelzi ha pisilni vagy kakilni kell és lelkesen megy a wc-re. Új dilije, hogy a kaksit elnevezi, belekukkant a kagylóba majd közli például, hogy krokodil, vagy elefánt meg ilyesmi. Kb olyan mint a starwars-ban amikor születtek az ikrek és Amidala csak rájuk pillantott majd közölte: Luke, Leila...
A beszéde egyre inkább érthető, de persze van még bőven amit csak én értek meg esetleg a gondozónők.
A bölcsiben az utolsó pár napban kicsit elromlott a Drágám, nem akart aludni délután és vannak kisebb-nagyobb düh kitörései is, van amikor átrendezi a csoportszobát. Egyenlőre csak találgatunk, hogy mi lelhette, az tett-e be neki, hogy szétszedtem a kiságyat, vagy esetleg ő is érzi a stresszt ami egy kicsit engem terhel, ugyan is jön a vizsgaidőszak, ZH hét, meg effélék, szokás szerint csúszásban is vagyok (Pató Pál kutya füle hozzám képest) vagy csak az a baj, hogy az udvar átépítése miatt nem mennek ki napközben, max 10nm betonon mociznak... Minden esetre pénteken nem vittem be, hanem csapatépítő tréning gyanánt eljött velem suliba. Na jó órára Őt nem vittem be, de muszáj volt bemennem, mert egy beadandó doga határideje volt, amit csak személyesen lehetett beadni nem volt jó e-mailben. Nagyon élvezte a dolgot, még azt is, ahogy a gatyáját kellett szárogatnom a kézszárítóval mert leborította teával... Kávéztunk is (azaz ugye ő teát ivott), közben nézegette az emberkéket körülöttünk és megpróbált beilleszkedni:

Iszogatott üldögélt a kényelmes fotelben és netbookozott, mint a legtöbben az aulában (és igen az ott "tanulók" nagy többsége is FB-ozott magolás helyett :-P)

Egy "kellemes" délután a Heim P. SBO-n...

Az úgy volt hogy:
11:29 kor éppen kilépek a kar könyvtárából egy helyes kis kb 600oldalas könyvecske társaságában, aminek a javát 2 héten belül magamba kellene tuszkoljam. Ebben a szent pillanatban megcsörren a telefon 06-1-es körzet már rosszul vagyok, mert csak a srácokkal lehet valami...
Bingó! Óvónéni beleszól: Halló xnéni vagyok az oviból, azért keresem mert a Kevin elesett a medencénél és megsérült a feje hátul. Mikor tudna érte jönni? Mondom azonnal indulok, bő fél óra míg odaérek, de azonnal indulok.
Közben már tárcsázom a férjemet, aki előtte egy órával ért haza mert éjjelre ment be dolgozni (a hétvégén nem aludt sokat, mert kettesben "nyaraltunk"-de erről egy másik poszt lesz majd egyszer talán), szóval még szerencse, hogy a privát mobilját soha nem kapcsolja ki, épp az ilyen esetek miatt, a másik a dolgozós telefonja, azt mindig kinyomja ha lepihen. Szóval a kómás férjem felveszi és én meg beleszólok, hogy AZONNAL menjen a gyerekért az oviba, mert megsérült. A történeteket innen csak foszlányokból ismerem, mert a párom még kómásan kezd szaladni.
Oviban a látvány: Kölykök ugyan-úgy a vacak valaha volt medence szélénél ugrálnak, az óvónők "szokás szerint" egy kupacban trécselnek, vihorásznak. Bent a fiam ül valahol a fejéből folyik a vér. (innen is gratulálok, hogy fejsérült gyereket ültetnek!!! amikor fektetni kellene) a férjem meglátja a kis kedvencet elszakad a cérna kő kövön nem marad, valami ablakot is betört és felemlegetett minden "sérelmet" amit eddig lenyeltünk a 2 év alatt. Majd gyerek felkap hazahoz (benticipőben) tajkártya stb megkeres, én addigra kb a ház előtt, taxihívás (Nemzeti taxi barátságosabb árral...)
Fél egy volt kb mire becsekkoltunk a balesetin. Ezren voltak. 3 óra volt már mire először behívtak bennünket, közölték irány a röntgen, a sebbel majd aztán foglalkoznak. RTG-n megint bő félóra majd 2 fotó, kis várakozás az eredményre (diagn.: Zúzott koponya) le vele a balesetire ahol közlik azon a részen már bezárt a bazár, menjünk a kórházi részre, még kisebb helyen tömörödik sok-sok ember egy alagsorban. Ismét várakozunk. Majd már másik doki közli, hogy semmi gáz 5 napig nem szabad vízhez érnie, pihenjen, figyeljük (a kézhez kapott leleten már nem is szerepel a zúzott koponya...) a sebéhez már nem is nyúltak, mert varrasodott stb
Pedig tuti elkelt volna rá egy olyan ragasztós bigyó, mert sajnos Apától örökölte azt a nyavalyát, hogy a sebei nem jól gyógyulnak ami megmarad az mindig vörösebb meg ilyesmi. De most már ez van. A haján még mindig ott van az alvadt vér csomó, mert ugye nem érheti víz "vakargatni meg nem akarom.
Jól megijedt a kis drágám a sok vértől. Először nem akart hozzám bújni sem, mert azt mondta, hogy össze vérezi a ruhámat. Mondom leszarom a ruhát, azt vehetek milliót, de belőle csak egy van. Külön le a kalappal, hogy gyakorlatilag csak a várakozás vége felé vesztette el a fonalat (igaz akkor eléggé, pl kérdeztük, hogy miért nem játszik a többi gyerekkel kicsit, mire természetes hangon közölte: mert sok a cigány! -mi tagadás, igaza volt)
Katasztrófa ami ilyenkor ott van. Borzalom végignézni. Kevés az orvos (pl a röntgenen egy orvos volt aki UH-zott, majd 2 vizsgálat között szaladgált leletezni a röntgen felvételeket...) A szülők egy része ingerült a személyzettel üvöltözik, holott sajnos nem ők tehetnek erről. Persze a szülők meg "jogosan" mérgesek: szemük fénye megsérült, fáj neki, etc. Még a párhónapos kis csecsemők is végig várták a sort...
Hazafelé találkoztunk az óvónővel aki közölte örül neki, h nincs komoly baj, de beszélni akar velünk, mert szerinte valótlanságot állítunk. cö-cö-cö. Állunk elébe. Hála a netnek, gyakorlatilag mindig minden "sérelmünkről" megemlékeztem egyik másik fórumon, vagy itt. Szépen kijegyzetelem minden észrevételemmel együtt és minden higgadtságommal az arcába vágom.
A párom beszélt azóta a vezető óvónővel is. Természetesen azonnal felajánlotta, hogy a betört üveget megtéríti, de nem kell, van biztosító... Megemlítette, hogy kicsit sok a baleset mostanában a csoportban, gyakorlatilag minden hétre jut egy sérült gyerek. Abban a kiba... medencében meg már évtizedek óta nem volt víz, ellenben nem a Fiam az első de sajnos nem is az utolsó aki abban a betonfosban sérült meg. Erre közölte, hogy vannak már tervek az eltüntetésre de... Hát csessze meg! Terveim nekem is vannak! Világbéke stb... (megjegyzem szerintem bejelentem a polgármesteriben a dolgot, hátha) Valamint a párom azt vette ki a beszélgetésből, hogy nem ez az első panasz arra a csoportra/óvónőre (állítólag jól le is cseszte)
Végül is a dolog kb jól sült el: a Gyerek nyert egy hét szabit, meg felmentést a hajmosásból, de nagyjából jól van, "csak" a sebe fáj, nincs agyrázkódása (természetesen mint kezdő hipochonder folyton figyelem a pulzusát, a pupilláit stb, percenként faggatom fáj-e valami, érez-e szédülést, hányingert.....)
Valamint az óvónők is láthatták, hogy ez az a határ, ami azt jelenti, hogy elég! A Párom szerint tartanak is tőle, mind a fizikai valójától, mind attól, hogy feljelentjük őket. Azt hiszem minden kiskölyöknek ez lenne az érdeke és akkor nem trécselnének csoportosan a felnőttek ahelyett, hanem a gyerekekre figyelnének és lehet még ez a rengeteg sérülés is lecsökkenne.
Külön bosszantó, hogy a gyerek elmondása szerint észre sem vették a balesetet, mikor a fiam oda ment panaszkodni, hogy ellökték, akkor meg sem nézték, hanem állítólag a gyerekek vették észre, hogy véres a sapkája. Akkor tűnt fel nekik. Ennyi erővel meddig feküdt volna a földön, ha úgy esik?
Valamint szeretném jelezni, hogy nagyon jól esett, hogy Jamal anyukája felhívott mikor megtudta a dolgot és érdeklődött a gyerek hogyléte felől, meg "elnézést kért" a gyerek nevében. Pedig nem ők hibáztak! A gyerekek csak játszottak (semmi vita vagy ilyesmi nem volt) az óvónők nem végezték jól a dolgukat.

Én csak lemaradtam 2 előadásról, még jó, hogy van kedvezményes tanrendem és este 6 ig egy tejesKV volt bennem, mert épp a könyvtár után akartam menni enni), de ez legyen a legkevesebb

A tanulság?

Az elmúlt hetek tanulságát, tanulságait keresem időnként, ha éppen van pár szabad percem elmélkedni.
Vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy sikerül a közelébe férkőznöm, van amikor meg azt, hogy esélytelen, hogy ebből bármi is leszűrődjön olyan minőségben, hogy tanúságnak nevezhessük.
Mondjuk talán egy dolog van, amit annak gondolok. Ez az Anyukám és az Ő betegsége, na meg az ezzel járó kedélyállapot változások. Bevallom eddig nagyon nehezen viseltem néha. Ma már értem, ismerem és igyekszem elfogadni. Csak, hogy néhány példát említsek: mérges voltam, mikor épp mélyponton volt (főleg az elején) és mi mondtuk neki, hogy hinnie kell, hogy sikerül és a java fejben dől el. Megtanultam, hogy ezt csak mondani könnyű, hogy néha bizony a kisördög rátelepszik a válladra és súg olyan dolgokat, amit a körülöttünk levők el sem tudnak képzelni, ezekben az időkben mondhat akárki akármit, az a kis dög bizony hangosabb. Aztán vannak órák, mikor a kisördög éppen szünetet tart, és elhiszed, hogy igen! sikerülni fog! amolyan világmegváltó hangulatban. Van, mikor csak lenyugszik az ember kicsit. Aztán meg jön néha egy kis düh, a miért pont én? és a bezzegek. A félelem, hogy mi lesz velem, másokkal mi lenne nélkülem? Aztán jönnek az információk-természetesen negatív a java. Anyunál ez nemrég egy ismerőse halálhíre volt, akinek ugyan az a betegsége volt, mint neki. Nálam ez a google és társai. Van még sokféle állapot, amit hirtelen nem tudok jellemezni,, de a szele megcsapott. Valamelyik mindig van, de folyton változik, elég egy hang, egy kép a fejedben, vagy bármi kis mozzanat és teljesen összefüggéstelenül képes átugrani az ember egy másik témára. Hogyan várhatnám el Anyutól, vagy bárkitől, akit vigasztalni szeretnék, hogy ne érezze néha nagyon lent magát, hogy ne hullámozzon a kedve? SEHOGY! Ez ilyenkor kiirthatatlan, enyhíteni lehet, de elmulasztani nem. Nekem az a dolgom, hogy mellette legyek, akármilyen a hangulata épp.
Bár egy dolgot továbbra sem értek, de elfogadom, hogy ő így döntött.
Ez pedig az, hogy nem hajlandó életmódot váltani.
Én igyekszem összeszedni magamat és tanulni a figyelmeztetésből, hallgatni a tanácsra. Pár napja írásban is megvan az eredményemet, kicsit több információval, jóindulatú daganat, meg nem alkoholos zsírmáj... Ez utóbbinak utána olvasva a leírását gondolkoztam el, mit is tegyek és azt hogyan. A válaszom még nincs meg, de erősen keresem. Pl fogyni kellene, de szigorúan lassan, a gyors fogyás ront a prognózison. Mozgás is kellene, de időm az nem sok van (ezért is szeretnék egy szobabiciklit-na meg némi helyet hozzá) étrendi változás sem ártana. Ez sem egyszerű-nekem, mert utálok szüttyögni a kajával, de imádok finomakat enni (zsírost is akár, meg fűszereset, sőt gyorsat is) és akkor még ott van, hogy mi van, ha valami "toxikus" dolgot nem vesz be a májam, hogy azonosíthatnám és iktathatnám ki? Szóval a kérdések megvannak, a válaszokat még keresem, de rajta vagyok :-)


(viszont ha nem hormon a ludas akkor előbb utóbb... ;-) )

Szalad az idő...

Épp most beszéltem a lányommal Facebook cseten...
Hihetetlen, hogy szalad az idő. Ő informatika órán, én menedzsmenten.
Nemrég még kisbaba volt, ma meg már iskolás nagylány, aki internetezik.

Eredmény

Mondhatni, a középút jutott nekem.
Nem rosszindulatú, de nem is sima ciszta.
Adenóma, azaz a máj jóindulatú mirigydaganata. Rendszeres követése javasolt, UH legközelebb januárban, hormonokat kerülni kell legyen az fogamzásgátló vagy várandósság.
Így úgy fest ejteni kell a húgi témát (leginkább ez szomorít most el) Pont most mikor kezdett napirendre térni. Pedig egyre erősebb az érzés, hogy szeretnék még egyszer terhes lenni, szülni, babázni, sokat álmodom is mostanában ezzel.
Tudom, hogy van már 4 gyerkőcöm, akik a világ legtökéletesebb gyermekei. Ezért nem is merek kockáztatni, nehogy emiatt váltson át rosszindulatúra.

pedig én csak sima cisztát reméltem :-S

Bulis

Szeptember idén a srácoknak a buliról szól, a sulikezdésen kívül...

Keve van abban a szerencsés helyzetben, hogy ebben a hónapban 4 helyre is hívták.
Volt a Jamal kölyökparkos buliján (elvben ígért anyuka képeket e-mailre), volt Dia mekis buliján és megy majd szombaton Dóri bulijára is. Kitti szombaton megy majd Brigi bulijára, szintén mekis, és annyi az érdekessége, hogy Kevét viszem 17:00-ra az egyik mekibe, majd fél óra múlva Kittit kell vinnem egy másik mekibe, összeszedés kb ugyan ez lesz, nem kis logisztika. A terv eddig a következő: Én elviszem a Vakarcsot, Apa elviszi a Kittust, de ők a Nimivel haza is jönnek, Kitti már elég nagy, hogy 2 órát ellegyen nélkülünk, én meg maradok Kevével, és aztán fél óránk van, hogy odaérjünk Kittusért.
Szeretem a Keve csoport bulikat. Nagyon jó társaság alakult ki az elmúlt években jókat tudunk beszélgetni mindenféléről. Ami a legfurább: kb mindenkinek azok a tapasztalatai az ovival és az óvónőkkel kapcsolatban is. Meg is dumáltuk, hogy legközelebb egy ilyen bulira meg kell hívni az óvónéniket, és akkor le van tudva a szülői értekezlet :-D
Na ha már a szülői: a változatosság kedvéért most sem tudok menni, mert éppen előadásom lesz, nem tudok hiányozni, értelemszerűen a Párom a 4 gyerkőccel lesz itthon. Naná, hogy megint betették délután 4re, és elvárják, hogy addigra már mindenki vigye haza a csemetét és érjen is vissza. (érdekes) Gondolom maga az értekezlet zömmel arról fog szólni, hogy mi milyen szar szülők vagyunk, mert TV-znek a srácok, egyik másik (Keve is) még internetezik is, és különben is tudja, hogy mi sokszor merünk fáradtak lenni, holott a nap 24 órából áll ezalatt ugye perfektre kell vágni a lakást, a munkát és a gyerekekkel is maximális fordulaton pörögni és nem elfáradni, pihenni meg minek... Ja és mi nem tudjuk öltöztetni sem a gyereket, mert némelyik télen is bokazoknit visel, meg edzőcsukát... Majd hallhatnak akik mennek pár általánosságot még. De kétlem, hogy arról esne szó, hogy miként felejtették kint tavaly télen az egyik kislányt, vagy, hogy hogyan ért pár gyereket egy-két csúnyább baleset (pl Sz. 2cm-es fejsebe, M. kitört fogai) miért van az, hogy kis pedagógiai rafinéria helyett folyton büntetnek pár fiúcskát, akik éppen a seveled-senélküled barátsági periódusban vannak, hogy miért nem motiválják jobban a srácokat, hogy üljenek le ugrálás helyett (a csoport egy része jövőre suliba megy) De nem is sorolom most tovább, és lehet nem is lesz igazam és nem ilyen lesz a szülői. Mindenesetre szombaton majd jól megbeszéljük.

A legfontosabb buli szeptemberben idén is Laura szülinapja volt (igazából augusztus 21-én született, de mindig megvárják a bulival a sulikezdést, hogy a barátokat is meghívják)
Legfontosabb kulcsmondat ebben nekem: NEM ÉN TAKARÍTOK :-D a képekből rájöhettek majd miért is vagyok ezzel így. Szerencsére Niki is órabérben van ;-)
A helyet nagyon szeretjük, jól bejáratott már, ezért is van, hogy a két nagy gyerek (férjem és Keve keresztapja) is elengedik magukat. Szuper hangulat tud lenni. Nikit kérjük minden ilyen partihoz, ő már hozzászokott a látványhoz és a felforduláshoz. (megjegyzem egyszer egy "vidéki júniusi babás tali"-t összehozhatnánk ott fehérváron mert jó kis hely és árban nagyon elfogadható, akad mindenkinek megfelelő játék, legyen az kistesó, nagytesó...)
Képek:

Kukacos

Mivel az utolsó pár bejegyzés szinte csak rólam szólt, gondoltam ideje írni a srácokról is valamit...
A nyár végén Nimródot elvittem a sebészetre, mert egyrészt furi a köldöke, másrészt ugye a kukacával is voltak gondok, pontosabban nem jött fel a bőre, nagyon szűk volt neki (mint anno Kevének, csak Ő megoldotta magának: kétszer úgy felrántotta, hogy majdnem kizáródott, de azóta működik neki).
Mint kiderült a köldöke szerencsére nem valódi sérv (az Apának van-egyenlőre borsónyi) hanem csak úgynevezett bőr-köldök, ami inkább esztétikai probléma, ezért csak akkor javasolt műteni, ha esetleg később zavarja, de a sérvkapú zárva van, azaz bél vagy egyéb nem oda illő dolog nem kukucskál ki neki, ezért nem is valószínű, hogy kizáródna. De azért majd figyeljük, mert Apa gyárilag hajlamos a sérvre (kötőszöveti gyengeség asszem) volt már műtve baba korában, 3 éve is és érik neki most is a műtét. Ráadásul van egy olyan baja is, hogy a hegek nehezebben és csúnyábban gyógyulnak neki, így a 3 éves sebe is jobban látszik mint kellene. Ezt a hajlamot meg Keve örökölte meg "sok szeretettel", ebből adódóan a tavaly nyári seb a fején nem gyógyult be igazán, meg a tavasz elei karmolás, amit az oviban szerzett a két kis szeme közé még mindig látszik ha jobban megfigyeljük.
Szóval lényeg, hogy eddig úgy fest nem lesz sérve a Niminek, és kés alá is csak akkor kell feküdnie, ha nagy korában esetleg zavarná.
Na meg ami még fontosabb, hogy nagy megkönnyebbülésemre vallást sem kell váltania, azaz a kukacán a szűkület visszafordítható volt. A sebész bácsi fogott egy ilyen ollószerű csipeszt benyúlt vele a szűk kis lyukba és kinyitotta vagy kétszer, két irányba. Szegény Drágaságom sírt is nagyon. Aznap panaszkodott is, hogy csípi a pisi a kukacát, de legalább már lehet neki fel-le húzni, tisztítani. Akinek van fia sejtheti, hogy első nap milyen szagú/állagú trutymákot takarítottam le.
Amúgy ez is annyira érdekes dolog, hogy nincs egységes álláspont az ügyben a dokik közt. Van aki azt mondja, hogy már pici korától minden nap kell, van aki azt mondja, hogy csak később, meg hogy nem szabad... Te meg igazodj el és tedd ami a legjobb a gyermekednek...
Mi azóta sebészi tanácsra minden nap megtornáztatjuk, és pár hónap múlva megyünk kontrollra.

Túl éltem...

Nem volt egyszerű eljutni idáig.
Részben mert eléggé féltem (megjegyzem így utólag, nem ok nélkül)
Részben meg az időpontjaim sorozatos bedőlései sem volt túl biztató.
Szóval ott tartottunk ugye, hogy hétfőn megkért Zs. doki, hogy hívjuk szerdán, mikor fogadna csütörtökön soron kívül ennek a 2 kis szónak még lesz jelentősége később. Szóval szerdán délután azt mondta, menjünk 8:30-ra. Párom éjszakára ment be dolgozni, hogy velem tudjon lenni (tehát reggelre kb mosott fos volt), oda rongyolunk a sebészetre, becsekkolás, várakozás. Ekkor még a férjem a viccelődős alvatlan szerepében teccelődött, mint pl: azért nem jött időben a doki, mert ki kellett mennie a talponállóba, mert remeg a keze és be kell dobnia pár felest (biztató volt a gondolat :-S-persze tudtam, hogy nem is igaz :-D) aztán már bő egy órája vártunk, mire közli egy asszisztens nő, hogy Zs. doki az intenzíven van. Vidámkodtunk egy jót, hogy nem mindegy, hogy mint ápolt, vagy mind doki, mert akkor még várhatok egy darabig... kb negyed 11 kor meg is jelent és elnézést is kért tőlem, meg egy bácsitól, aki még rá várt, hogy sok meló van, kicsit megcsúsztak. Igen-ám, de most foglalt volt az UH szoba, kicsit még vissza ment az intenzívre addig. Nagy nehezen megürült a rendelő, doki sehol... Várunk, már fél 11 is elmúlik, megjelenik, közli sajnálja meg minden, de be nem tervezett műtét lesz neki kell asszisztálnia, úgy kb 3 órát várni kéne. Na egy kicsit idegesek lettünk. Még jó, hogy 11 óra előtt voltunk, ugye addigra volt időpontom a másik (múlthét kedden még tök bunkó) dokihoz a belklinikára, ami onnan 5 perc séta. Gyorsan át is mentünk. Bejelentkezéskor a pasi, aki felvette a papírokat sok türelmet kért... Ekkor láttam, hogy a pasim agyát kezdi elönteni a kaki. Kb egy órát vártunk mire bejutottam. Nagyon kedves asszisztens fiú invitált be, megmutatta hol várjak, szólt mit vegyek le. Majd a rendelőben sok doki és asszisztens, volt UH-s doki, volt J doki (aki most már nem is volt bunkó és még páran. Megállapítottuk, hogy nagyon szar helyen van a cucc (a jobb alsó lengőbordámat kellett nyomni az UH fejjel-azóta is sajog), naná, hogy az emberi máj baromi nagy kiterjedésű, de az én nyavalyámnak egy nehezen megközelíthető helyen kellett lennie. Oldalra kellett feküdni, előttem J doki a kiba. nagy tűvel, hátam mögött F. doki az UH-val... A kezemet a fejem felé kellett tennem, jött egy hölgy doki, szólt, nyugodtan szorítsam a kezét -persze nem volt pofám, inkább a másik kezemmel a vizsgálóágy alját... 2szer böktek, 2 mintát vettek. Rohadt szar volt, Bent kellett tartsam a levegőt, és éreztem ahogy a tű le-fel mozog az oldalamban, az nem fájt igaziból annyira, csak ismeretlen, kellemetlen érzés volt. A másodiknál még azt is hallottam ahogy szörcsögött a fecskendőben ("bizalomgerjesztő" vagy 20 centis eszköz, plusz még a bazinagy tű)a folyadék, amit leszívott. Még egy jó órát kellett kint várni, és addig sem lehetett enni-inni, aztán volt egy kontroll UH, hogy nem vérzett-e be. A várakozás nagyon szar volt, mert fájt is a helye, meg ülni alig tudtam, mert olyan érzés volt, mint amikor "beszorul a levegő" pl futás közben. Persze mint kezdő hipochonder, már mindent gondoltam, főleg, hogy múlthét óta sok órán át a PTX ről is volt szó, ahol böktek nem sokkal a tüdőm alatt volt és na mi van, ha a plerulát is sértették, azért tudok nehezebben levegőt venni? Na meg az is fájt ahol az UH fej volt, a bordámon, azaz kicsit még mindig érzem. Ráadásul a kedvenc alvós oldalam lett nyomi, ezért nem tudtam jót aludni sem.
Éhes is voltam, meg álmos is, mert előző éjjel alig aludtam, mert Nimi fél óránként felsírt, rosszul aludt. Álmosságom fázással járt... Sőt volt egy nő, aki az anyukáját kísérte, mondta, hogy nagyon sápadt vagyok, meg minden.
Aztán fél 2 re itthon is voltunk le is pihentem kicsit, ami a szúrás után amúgy is javasolt.
Eredmény majd valamikor a jövőhéten lesz. De bizakodom, mert J doki, ahogy a tárgylemezre kente a mintát, valami olyat mondott, hogy cisztásnak tűnik. Ami elvileg azt hiszem jó.

Azért már kezdek kicsit mérges lenni!

Ma hívtam a dokit, akinek a számát megkaptam Uh ügyében. Kiderült, hogy holnap szabadnapos! Hívjam szerdán délután, hogy csütörtökön mikor érnek rá. Ott vagyunk ahonnan kb indultunk, hisz a bunkózós múltkori doki is csütörtökre adott időpontot.
Az eredményért nem aggódok, csak a szúrástól félek és szeretnék már túl lenni ezen. De úgy látszik odafent még húzni szeretnék egy kicsit...

Breaking news

Végre valami jó is legyen már :-)

Nimi ma reggel áll a wc ajtó előtt, cibálja le magáról a pelust és be akar menni, hajtogatja, hogy kakilni kell. Mondom egye kukac mit veszthetünk? Pelus le, felteszem a wc-re és már nyomja is a kakit, látszik, hogy tudatosan, mert mikor rákérdezek, hogy kell e még kakilnia, akkor mondja, hogy idem (igen), és látom a hasprést... Végzünk, törlés, lehúzás stb. Majd 3 perc múlva jön, hogy cisi (pisi) újra fel wc-re kicsi erőlködés és pisi. Törlés, deszka lehajt, felmászik rá aztán lehúzza.

Mindehhez csak annyit kell hozzáfűzni, hogy még nem kezdtük el a szobatiszta mizériát, mert azt gondoltam, hogy nem érett még rá a nyáron és nem szeretném a macerát, hogy pelenka letépés (Keve volt így, hogy én cibáltam le, ő rángatta fel és üvöltött, mindezt bő két és fél évesen), bilire ültetős "terror". Valahogy éreztem, hogy ha kész lesz erre akkor úgy is jelzi. És igen! Ez egyértelmű jelzés, aminek nem én voltam az erőltető kezdeményezője.
Szóval most villámgyorsan keresnem kell egy wc fellépőt, és még jó, hogy nem szereztük be a bilit (Kevéjét kidobtam mert kikezdte a domestos), mert ezt a fázist átugorhatjuk. Legalább nem lesz bilimosás sem.

Ps.: Azóta álladóan a wc-n ül, gyakorlatilag meg kell verekedni vele a helyért, ha valakinek pisilni kell.
Mert mindenkit ez a látvány fogad, mikor belépne:

Nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb

A tegnapi napom kb így nézett ki:
Reggel felkelek, holt kómásan kivánszorgok a konyhába, letekerem a mogyorókrémes üveg tetejét, éppen kiskanálért kotorok a fiókban mire észbe kapok, hogy basszus nekem ma nem szabad enni! Pedig olyan éhes vagyok, mint a dög (persze máskor délig eszembe se jut, hogy enni kellene valamit) Ez az éhség egész nap elkísért, először a Nimródot vittük bölcsibe majd kimentem Kevinnel a piacra gyümölcsért, mert az oviban gyümölcsnap volt. Naná, hogy éhes ember a piacon még éhesebb lesz. Irány az ovi, majd még kicsit haza...
Útközben a metrón persze egyből azokat az embereket láttam, akik éppen falatoznak, volt aki csak ilyen gyors ezt azt, volt aki komplett ebédet varázsolt elő a táskájából.
Valamivel negyed 12 után értem oda, becsekkoltam, a 3. voltam (elvben ugye érkezési sorrend) a délben kezdődő rendelésen. Majd mikor megérkeztek a rendelést végzők (ők egy másik kórházból jönnek) beadtam a papíromat a többiekkel együtt. Mondom a páromnak, hogy mivel 3. vagyok én elmegyek még oda, ahova a sirály is gyalog... Épp húznám le a gatyóm, mikor a pasim utánam ront, hogy engem hívnak. Na utólag már itt gyanús a dolog....
Bemegyek: doki kérdi, hogy mizu. Adom neki a papírokat, csóválja a fejét, látom a nemtetszést az arcán. "na jól van feküdjön fel" nyögi ki nagy kegyesen. (én itt már a befosás határán, körbenézek, mindenhol nagy tűk meg fecskendők, meg különben is...
Nyúl az UH fejért. Hohó nincsen hasi UH fej azért valami más fejjel megnéz (igaz valóban fájt a bordám körül mikor húzkodta a nem kerekítettebb végű fejet). Majd közli, hogy jöjjek vissza máskor, mert ezt ő nem tudja így megcsinálni (agyamat kezdi elönteni a fos, ami az előbb még alul akart utat törni) na meg ő különben sem csinál itt ilyen vizsgálatot, és nem is érti hogy én mit keresek ott.... Mondom a szomszéd szobából van a beutaló, kérdezze meg ott (persze iróniával) Majd telefonál valahova, hogy adjanak új időpontot (17.-e) de nem is oda, hanem egy másik helyre, és készüljek úgy, hogy 3 órát még maradnom kell majd a vizsgálat után. Erről eddig szó sem volt ugye) na meg szerinte ez a vizsgálat akár még 5 év múlva is ráérne.
Erős a gyanúm, hogy ő már eleve akkor eldöntötte, hogy én aznap nem leszek megbökve, mikor még csak a lapokat vitték be és meglátta, h hasi vizsgálat. Különben mi a fenéért hívott volna be 3as sorszámmal elsőre? Csak az kúrta fel az agyamat, hogy úgy beszélt, mintha én akartam volna a vizsgálatot (pl épp felkeltem és nem volt programom, ezért elsétáltam a sebészetre, bekopogtam, hogy vágjon már a májamba egy nagy tűt, mert ez minden vágyam) nem pedig a szomszédos rendelőben döntött volna úgy a sebészem a leleteim ismeretében, hogy ennek a rohadt foltnak utána kell járni.
Így hát átsétáltam ama bizonyos szomszéd rendelőbe és megkértem az asszisztenst, hogy szóljon már a dokimnak (aki épp már műtéthez készült, de mégis első szóra lejött) Elmondtam, hogy mi történt, amin csodálkozott is, na meg, hogy máshova hívtak vissza és egyebek. Elkezdte keresni a kórház Uh-sát, de ő már nem vállalta el aznapra, mert valami dolga volt, így megegyeztünk a jövőhét keddben (ami mégiscsak 2 nappal előbb van mint csütörtök, de ráadásul nincs semmi fontos órám ahonnan ne lehetne hiányoznom, ellentétben a csütörtökkel, márpedig aznap ágynyugi kell és nem mehetek be az egyetemre), megadta az UH-s doki privát(!) számát, h hétfőn hívjam fel hányra menjek másnap és akkor aztán soron kívül fogad.
S mikor elnézést kértem tőle, hogy "zavartuk", hisz ugye már nem volt lent hivatalosan, csak annyit mondott, hogy nem zavartuk, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Kár, hogy nagyon nagyon kevés orvossal találkoztam eddig aki ezt vallaná.
Szóval az új felállás szerint kedden most már tényleg túlesem ezen a kellemetlen beavatkozáson, aztán remélem már csak majd időnként kontrolláljuk UH val vagy valami más noninvaziv cuccal, hogy kutya bajom. De a dokim ragaszkodna a full negatív leletem követéséhez (mert ezután akármi van most már szemmel tartjuk), pedig én mondtam, h én benne vagyok, ha most kihagyjuk a bökést és néha ránézünk, h nem
nőtt-e... Mint kiderült ő is ezt akarja tenni, csak nem hagyja ki a szurit.
Mérgemben jól bementem a suliba, beebédeltem a menzán, majd részt vettem az első drogprev. órán ami érdekesnek tűnik, csak, hogy a végén írjak valami jót is.

Meglepi lép...

Ma a párom betelefonált a klinikára és kiderült, hogy készen van az eredményem (gyakorlatilag még aznap kinyomtatták 14:42-kor...)
A hepatosplenomegália igazolást nyert, mérsékelt, de van.
Az is kiderült, hogy a lépem kapujában van egy 12 és egy 8 mm-es járulékos lép is. (nem kóros, csak nincs mindenkinek, pláne pedig nem 2 bónusz. A google és ezen belül weborvos szerint: Veszélyt nem rejt magában. Jelentősége csak akkor van, ha a lépet hematológiai betegség miatt el kell távolítani. Ilyenkor a melléklépet vagy melléklépeket is el kell távolítani. Adott esetben hasznos is lehet, ha pl. a lép sérülése miatt végzik a lép eltávolítását. Ilyenkor a melléklép veszi át az eltávolított lép szerepét. Rendszerint mellékleletként, véletlenül fedezik fel jelenlétét.)
A májamban az a göb ott van, 18mm-es és kedden vesznek belőle mintát.
A tüdőmnek abban a szegletében, ahol még ért a vizsgálat találtak 6 kis gumót (3-6mm-esek). A dokim szerint nagy valószínűséggel csak a tejmirigyek árnyéka. De azért szemmel tartjuk.
Ha már a dokinál tartunk. Nagyon jó orvost fogtam ki a sebészeten, idősebb, tapasztalt mégis jó kedélyű pasas. Megnyugtatóan tud beszélni, és a Párom jó emberismerő, neki is szimpatikus. De reméljük, hogy az orvos-beteg viszony megmarad ilyen beszélgetősnek, nem találkozom a késével.
A göbről az a véleménye, hogy nagy valószínűséggel a számtalan hormonális hatást így vezeti le a májam. Ezt mondta a kedvenc online nőgyógyásznőm is :-)
Amúgy a klinika maga eléggé ambivalens érzéseket kelt, jó orvosok, high-tech gépek, mindezt egy balkánt idéző épület együttesben, vicces, hogy a százéves ajtón ott a mágneskártya-leolvasó a CT mosdójában meg omlik a vakolat, amit vagy 30 éve vittek fel, meg potyog a csempe a csap alig folyik. Mondjuk legalább van papír...
Maga a CT eléggé szar volt, eleve ahogy ott fekszik az ember lánya a hidegben azon a nagy asztalon, ami mozog oda-vissza a nagy gyűrűbe, meg hangosan berreg minden és szinte végig egyedül abban a nagy teremben. A kontraszt anyagtól majdnem hánytam éreztem, hogy alig bírom visszatartani és be is pánikoltam kicsit, mert senki nem volt ott, hogy pl hozzon egy vesetálat, az a szag meg íz a számban, a forróság a testemben... nem volt jó érzés. Azt hagyjuk is, hogy a velem várakozók a szokásos rémmeséket mondták, ugye pl egy terhes osztályon a szülésről és az összes terhességgel kapcsolatos dologról mesél mindenki valami félelemkeltőt, ami vele vagy az ismerősével, esetleg az ismerőse ismerősével esett meg, na itt meg mindenki a rákról beszélt :-S, meg a kapcsolódó vizsgálatokról, mint végbél, vastagbél stb tükrözés és kemoterápia meg egyebek.

De, hogy ne csak magamról írjak: Kittin a parlagfű allergia ekcémaként manifesztálódik, baromi csúnya sebes, ma voltunk magándokinál (8000Ft) és írt fel ezerféle kencét meg gyógyszert (kb hasonló összeg volt) de a gyerek az első és jöjjön rendbe mert most majdnem felülfertőződött a sok sebe (állandóan vakarta nem izgatta, h pl épp játszótéren volt)A férjecském "csak tüsszög" meg efféle, amik a szénanáthával járnak, de azt brutál formában ezt megspékelve némi tipikus pasi betegség-hisztivel (igaz mentségére legyen mondva, hogy mióta benne van a pakliban, hogy beteg vagyok nem teszi, mert nem akar ezzel is fárasztani, szerintem amúgy őt jobban megviseli ez a dolog mint engem, nekem elég ha néha, főleg éjjel sírok egy kicsit egyedül, hogyha bekerítenek a hülye gondolatok)
Szóval folyt. köv. kedden.
Addig igyekszem majd valami vidámabb témát keresni.
Hisz a srácok jól érzik magukat a suliban, oviban, a csajok sem panaszkodtak eddig, hétfőtől nekem is kezdődik.

Nem mindig történik elsőre úgy minden ahogy szeretnénk

A nyáron hanyagoltam a blogolást.
Konkrét oka nem nagyon volt, csak a kedvem hiányzott...

A suliban az év végét nem zártam túl fényesre, 2 fontos tárgyból elszálltam, melyhez részben hozzájárult az, hogy Nimród a vizsgaidőszak javát itthon töltötte, nem igazán hagyott tanulni, nem tudtam koncentrálni. A "szokásos" középfül gyulladással hadakoztunk azokban a hetekben. Az valóban igaz, hogy nem fordítottam elegendő időt a tanulásra, ez már nem a gimi, hogy nulla tanulásból minimum közepest ki lehessen hozni. Persze az egyik karót kicsit így is jogtalannak érzem, de ez van, a másikra valóban nem maradt időm, energiám és lelkesedésem se, és azt meg nem is részletezném, hogy Kevin is júni 11-től itthon volt, mert bezárt az ovi (nem részletezem mire képesek 2en).
Igazából mégsem vagyok elkeseredve, mert nem én vagyok az egyetlen akinek nem sikerült, sőt kevesen vannak akiknek minden sikerült, pedig az évfolyamtársaim javának ugye nincs egy háztartás meg egy rakat gyerkőc a nyakán. Igaz egy év tuti csúszás lesz, mert nincs keresztfélév nálunk és ezekre a tárgyakra fontos dolgok épülnek, amiket nem tudtam felvenni most, de ez van. Azt hiszem kell ez az egy év még. A konzekvenciákat levontam, túl lazán vettem elsőre, és hirtelen ugrottam bele, Nimródom is pici volt még. Viszont nem bánom, hogy 2009-ben felvételiztem, ugyanis idén nem jutottam volna be, épp picivel kevesebb pontom volna, mert megugrott idén rendesen a ponthatár, szerintem nem véletlen. Mert azért én úgy érzem itt valóban minőségi tanítás folyik és ez egy rendkívül jó szakirány.
Szóval 6.án újult erővel belecsapok a lecsóba mert szeretem...
A csajoknak is lassan becsengetnek, szerintem már várják. Jól telt a nyaruk, sokat voltak a mamánál, egy baráti családnál, szóval nem csak a panel falai között senyvedtek...
Nekem azért kicsit hosszúnak tűnik a nyár, ami az idegi részét illeti, mert mostanra már kicsit sok volt mindenkinek mindenkiből.
Nyaralni a párom munkája miatt nem voltunk, csak 1-1 napokat fürdőkben, kirándultunk Esztergomba (huligán Kevin és a tót rendőrkocsi esete megér egy mesét, bár szakadtam a röhögéstől kicsit betojtam, mert gyakorlatilag minden okmány nélkül ugrottunk át Felvidékre, Párkányba, azaz ugye a srácoknak se útlevél se személyi. Azt meg hagyjuk is, hogy a kedvenc fehér rovásírásos pólómban voltam így ha valami baj lett volna az Isten nem mossa le rólunk, hogy nem mi bujtottuk fel a gyereket...)
Meg párszor elruccantam kicsit kikapcsolni, feltöltődni a kedves kabalatársakkal, mikor megszálltuk egyik-másik barátunk házát.
Sőt idén kicsit nosztalgiáztam kedvenc gyerekkori barátnőmmel, mert megnyitott újra az a hely, ahol csitri korunkban szombat esténként buliztunk ezerrel (Arató). Érdekes volt, mert bár csak a ház ugyan az, új tulaj, új belső tér, de a zenék kb ugyan azok voltak, mert amolyan nosztalgia diszkó-féle volt aznap. Az elmúlt 10 évben nem táncoltam annyit, mint azon az estén, vagy 2 kilót leizzadtam a seggemről :-D

Viszont sajnos a nyár nem zárul valami jól számomra és ez a stressz rányomja a bélyegét mindenre kicsit. Egy sima laboron kiderült, hogy a májfunkciómmal gond van, majd visszanézve pár korábbi, de nem túl régi eredményt kiderült nem friss a dolog. Szerdán voltam ultrahangon, ahol csupa nem várt dolgot találtak, meg van enyhén nagyobbodva a májam-lépem, az epehólyagom a nyakánál meg van törve horog alakban és a legijesztőbb számomra egy 15mm-es göb a májamban. Elsején megyek vele CT-re addig nem tudok semmit, és ez a nemtudás a legijesztőbb. Nem finomítom, aznap kiborultam. Sokan tudják, hogy a családomban akadnak akik nem vetik meg az italt (zömmel a sört), én viszont nem iszom... És igazságtalannak érezném, ha az én májam lenne beteg. Persze senkinek sem kívánnám, hogy neki legyen, csak mert iszik! Azt is tudom, hogy nem csak az ital teszi taccsra a májat, meg eleve ezerféle dolog létezik ami az a kis dög lehet odabent, zsíros folttól értágulaton át akármi. De azt sem felejtem ki a számításból, hogy a családomban bőven fordulnak elő daganatos betegségek, anyukám is a másodikkal küzd, szerencsére úgy tűnik nyerésre áll. Szóval a genetika, meg az öröklött hajlam mint tényező a pakliban van.
DE NEM LESZ BAJ! Nem AKAROM és nem hagyom!

Nem térek magamhoz...

Egész nap az jár a fejemben, hogy egy évfolyam társsal kevesebben lettünk. Nem, nem azért mert átjelentkezett másik suliba és mégsem szülésznő lesz majd, hanem orvos, fogorvos vagy állatorvos (van pár csajszi akik idén is felvételiznek)
Egy fatális buta baleset ragadta el tőlünk.
Annyira nem ismertem, de párszor beszélgettünk annak ellenére, hogy nem egy tanuló csoportba jártunk, így viszonylag ritkán is találkoztunk (bevallom van olyan lány aki nem a mi csoportunkba jár és azt sem tudom,hogy hogy hívják)
Emlékszem egyszer elmesélte, hogy a férje már az első randin közölte vele, hogy feleségül fogja venni (az én férjem is ugyan ezt mondta az első randin), most lett volna az egyéves házassági évfordulójuk... és most lett volna 20 éves.
Talán tényleg létezik egy bizonyos "nagykönyv" amiben megírnak mindent, és talán az a nagykönyv tudta előre, hogy az Ő bejegyzése nem lesz túl hosszú és ezt azzal próbálta kompenzálni, hogy a végén -sőt remélem végig boldog lehetett, megkapta azt már 19 évesen amiről sok nő álmodik és még 30 felett sem jut hozzá, esküvő, boldogság, szerelem... Őt is bolondnak nézhették sokan, amiért ilyen fiatalon döntött amellett, hogy összeköti az életét valakivel. Sajnos csak ilyen rövid időre.
Furcsa, hogy így felkavart a dolog, de tényleg egész nap Rá gondolok, a lányra aki segítőkész volt mindenkivel, sokaknak segített a számtek háziban, a csoportmélünket is ő pofozta helyre -teljesen önzetlenül...
Utálom a hülye fatális véletleneket, és a buta baleseteket!!!

Isten Veled!




Persze még mindig reménykedem, hogy ez az egész nem is igaz! -de az üzenőfaladat olvasva egyre kisebb a remény

csak pár kép gyorsan

Az utóbbi pár nap

Bő egy hét néhány szóban, megpróbálom időrendben, úgy kicsit egyszerűbb.
A múltheti hétköznapok nagyjából szokásos módon teltek, mindenki a maga dolgát végezte.

A péntek kicsit más volt... A megismerkedésünk 10. évfordulója. Este arról beszélgettünk mi minden volt akkor és mi változott meg azóta. Olyan furcsa volt így vissza gondolni akkori önmagunkra. Már akkor, aznap megmondta, ahogy a tóparton ültünk éjjel a padon, hogy engem feleségül fog venni, nagyon boldogok leszünk és gyerekeink lesznek, sok gyerek. Persze akkor én kinevettem, igaz nem is tűnt annyira komoly pasasnak ahogy lógott ki a fejéből a varrat (3 nappal előtte fradi-UTE meccsen egy szemét sün tonfával verte fejbe)... és láss csodát! Hihetetlen!

Szombatra állatkertezést terveztünk be (megjegyzem hétvégén, jó időben SOHA többet) rengetegen voltak, alig láttunk egy csomó mindent, de láttuk a bébi orángutánt, amint az anyaállat dajkálta. Megint le van zárva a fele, ép mondtam is a férjemnek, hogy az elmúlt 10 évben mondhatjuk, hogy gyakran jártunk ott (minden nyáron 2-3szor, eleinte kettesben, aztán hárman, négyen, öten, s most már lassan két éve hatan) de eddig talán egyszer sem volt minden egy időben nyitva, valami mindig le van zárva. Remélem rövidesen elkészül teljesen.
Nimród hazafelé elaludt, majd ébredéskor arra lettünk figyelmesek, hogy zöld cucc dől a bal füléből színre-állagra mint a takony, na Apa egyből szaladt vele a Jánosba (az volt az ügyeletes) azért pont Ő mert nagyon sok embertől hallottuk, hogy határozott temperamentum ajánlott oda, ha ott van az ügyelet. Diagnózis: középfül gyulladás a bal fülében, torka jobb füle tiszta. Hurrá! Jó ideje nem láttuk eme nem kívánatos vendéget, erre vissza pofátlankodott. Furcsa az egészben, hogy 0 tünete volt, se láz, se hiszti sem az egyéb (szokásos) tünet. Visszagondolva talán azért nem ette meg a karalábé főzeléket csütörtökön a bölcsiben-de én szimplán csak azt hittem nem ízlett neki.
Hétfőn kontrollra kellett vinni, a területileg illetékes helyre. kiderült, hogy javul a felrepedt dobhártyája, de a jobb füle és a torka gáz. na ez tök érdekes nekem, hogy szombaton tiszta, 2 nap múlva meg annyira begyullad neki, hogy felkeljen szúrni? Mindezt antibiotikum+antibiotikumos orrcsepp+láz és fájdalom csillapító ami ugye gyula csökkentő+orrszívás mellett? Merthogy a doktornő azt javasolta szúrjuk fel, amibe én beleegyeztem, hisz inkább legyen kicsi sebe, mint újra ez is repedjen. Az eredmény minket igazolt, a bökés pillanatában szinte kizúdult egy csomó genyás cuccos, ami eddig feszítette a hártyáját. Igaz nem is evett aznap, a mama is panaszkodott rá, mert ő volt vele napközben amíg én suliban voltam. Bezzeg amikor elindultunk a rendelőből, beugrottam vele a sugárba fornettiért, egy egész xxl-es sajtos bigyót, meg egy pogit befalt egy-ültő helyében.
A hetet a mamával töltötte napközben, ha suliban voltam.
Csütörtökön élettan gyakorlaton csináltam kiselőadást a szív fejlődési rendellenességeiről, amihez aznap hajnalban dobtam össze egy ppt-t, életem első ppt-jét. Volt benne kép, meg rajz -amit painttel oktojáltam össze, amit utoljára vagy 15 éve csináltam. A csajok ezerszer különbet dobtak volna össze, de nem volt pofám felkelteni őket. Elég fura volt az előadás, mármint akkora gombóc volt a torkomban, hogy elmondani nem tudom, pedig csak az eperhármasok voltak ott, az a kis létszámú csoport, akik a névsorban az No kezdőbetűktől szerepelnek huszon-egynéhány emberke, akikkel szeptember óta együtt járunk az ilyen kiscsoportos gyakorlatokra, és akikkel egyébként szerintem egész jól összekovácsolódtunk, mégis elég zavarban voltam... A következő órán majd kaksiban fogunk túrni, de nem lesz -nekem- akkora gáz, mert Nimród termésével fogunk játszani. Ugyanis a tanárnő megkért, hogy hétfőre vigyek vagy 2 pelenkányi kakit, mert az ilyen emésztési izé-bizé vizsgálatokat a kiskölykök termésével jobb csinálni, abba könnyebben bele tudják keverni a mókákat (valami emésztetlen enzimféle dolgot), amit nekünk észre kell majd venni.
Délután anyáknapjáztunk az oviban. Voltak anyukák, akik már előre készültek zsepivel, meg hasonlókkal, hogy ők biztos sírni fognak. Na mondom én ugyan nem én már edzett vagyok az effélékre. Mindezt egészen addig bírtam amíg a világ legtökéletesebb majdnem ötévese odajött hozzám az ölembe és neki kezdett az alábbi versnek:

"Ha nagy leszek, és te kicsi,
Tiéd lesz a babakocsi.
Kiviszlek a játszótérre,
Lepkét kergetni a rétre.
Én dolgozom, te majd játszol,
Várat építsz, fára mászol.
A boltba is én megyek,
Hozok cukrot, kenyeret,
Banánt is, mert szereted.
Hazajövök, ölbe veszlek,
Úgy szeretlek!
Úgy szeretlek!"

Osvát Erzsébet

A világon nincs ennél a pillanatnál csodálatosabb dolog, ez az amiért érdemes élni.

Holnap majálisozunk egyet a hajógyári szigeten Majd gondolok Rád/Rátok Zsóka :-)

Aztán újra tanulás ezerrel, egyre közeledik a ZH hét és a vizsga időszak, napról napra nő a para, hogy a hátralevő idő nem arányos a tananyagunk mennyiségével, de olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna -majdcsak lesz valami

Újabb "életjel"

Úgy látszik nem vagyok még mindig az a naponta/hetente bejegyzést írogató fajta, hol "aktualitás" nincs, hol pedig időm leírni...

Lényeg, hogy megvagyunk még. Mindenki végzi a maga dolgát, ahogy azt kell.

Szinte minden nap eldöntöm, hogy írok ide is végre valamit, de mire oda jutok, hogy van egy pár nyugodt percem, már elszáll az ihlet, vagy az energiám.
De most így hajnali 3 körül arra jutottam, hogy mégis csak adok én is némi életjelet magunkról.
A csajok jól vannak, többé kevésbé a suli is megy nekik, a kevésbé-t sem kell véresen komolyan venni, csak Fanni szeret ezt azt ellinkeskedni, de sokat tenni nem lehet, úgy fest ez az ő természetével jár... De azért igyekszem kordában tartani. Az iskola doki jóvoltából szerencsére azt is tudjuk, hogy mind a 2 csaj jól lát, és Kitti még jól is hall-ugyanis a szokásos éves iskolaorvosi vizsgálaton azt feltételezte a dr.nő, hogy ez nem így van, mondjuk amint hallottam nem csak nekünk jutott az a megtiszteltetés, hogy néhány hetes várakozás után vizitálhattunk a szakorvosi rendelőben. De legalább feleslegesen, pedig már lélekben felkészültem arra, hogy ingem gatyám otthagyom a 2 szemüvegért amit majd felírnak.
Kevin is jól van, ovi van neki ezerrel, szereti is. Itthon kicsit nehezen veszi néha, hogy nem vagyok hajlandó egy kalap alá venni a csajokkal, hogy neki kötöttebb a lefekvési ideje, az ő szobájukban nincs tv, és bizony neki kevesebb időt engedek a számítógép előtt is. Ez utóbbi kapcsán még vissza a Fannihoz: végre nem csak a bugyuta játékokat keresgeti a neten, hanem rákapott az olvasásra/ismeret szerzésre is! Mostanában irodalom órán a honfoglalás a téma (ezúton is minden tiszteletem a tanítónéninknek, mert azt kell látnom, hogy lényegesen többet/jobban foglalkoznak a témával, mint anno az én időmben, és örülök, hogy hagyja kibontakozni a gyerekeket, nem csitította el az enyémet sem pl. mikor a turáni átokról mesélt vagy arról, hogy Koppány talán nem is volt annyira rossz...) és csak úgy falja az információkat, nem győzöm neki nyomtatni amit kinéz és viszi be a suliba órára, teljes önszorgalommal bevágta a vérszerződés szövegét, meg valami verset Emese álmáról, valamint elég egyszer elmondani neki valami ilyen történetet, mondát és megragad az agyában (persze a rendes sulis dolgok azért nem ennyire ;-) ) De szerencsére nem csak a számítógép előtt szeretnek olvasni, hanem az igazi könyveket is nagyon szeretik, Kitti is végre rákapott az olvasás ízére, így második vége felé. Most éppen a zokni mukikról olvas, nagyon bejön neki. Az írónő részéről is jó ötlet volt szerintem személyesen bemenni a suliba, mert gyanítom az ő bemutatása is sokat dobott a könyv népszerűségén. Fanni éppen halálni nyavalyákról olvas (immunrendszer meg ilyen-olyan kórságok gyereknyelvre fordítva, mint pl kolera, sárgaláz, tbc...), ez a téma is érdekli, jelen állás szerint vagy orvos lesz, de minimum kórboncnok-van gyomra hozzá és minden véres mizéria érdekli, vagy pedig állatorvos-ennek fejében egyre gyakrabban nézzük végre az Animal planetet a zizi mesecsatornák helyett.
Nimródomról: December vége óta átalussza az éjszakát, ami hatalmas luxus számomra, egyetlen szépséghiba a dologban, hogy a napirendjét (este 8-reggel fél7) hétvégén is tartja, de nem vagyok telhetetlen, a korábbi egész éjjel cicin lógáshoz képest már ez is bőven Hawaii, főleg, hogy a saját ágyában alszik, nem engem terrorizál még álmában is. Már csak azért verhetem a fejem a falba, hogy nem volt szívem előbb végig játszani azt a 2-3 napot, amíg az ágyban sírt altatáskor-pedig tényleg csak ennyi volt, és már meg is tanulta a dolgát, hogy neki az a helye, ott kell aludni, anya nem kapkodja ki minden egyes nyikorgáskor...
Végül úgy döntöttünk, hogy marad a megszokott csoportjában, ami úgy fest jó döntés volt. Ugyan is egy hete a régi-új bejáratot kell használni a bölcsiben, de Ő az ideiglenes ovin-keresztül bejárást szokta meg, azóta így volt, mióta oda jár. Ha hiszitek-ha nem, már az felborította a lelki békéjét, hogy nem azt az ajtót használjuk, reggel újra (hónapok óta először) pityereg, rendre a hátsó ajtón (az eddigi bejárat) akar kimenni ott cirkuszol, mikor indulunk haza. Ezt elnézve bele sem merek gondolni mit csinálna, ha az új csoportba kellene bemennie. Meg kell hagyni nagyon szép a 2 új csoport, valóban eu-s szintű így első ránézésre, és kaptak só-szobát is, bár gondolom ennek majd a következő ősszel-télen lesz jelentősége. Mama ügyekben is egyre jobb a helyzet. Mind velencei, mind pesti fronton, Anyukám szerencsére egyre jobban van a kemó után, amit váratlanul idő előtt abba kellett hagyni, mert elment a hangja mindenféle fül orr gégészeti indok nélkül, s mivel a dokija szerint sikeres volt a műtét, minden malignus sejtet eltávolítottak ezért jobb ha abba hagyják, nehogy többet ártson mint használjon a dolog. Azóta szépen lassan helyre áll a hangja is.
Anyós pedig valósággal beleszeretett Nimródba, amikor csak teheti jön hozzánk. Persze a többi srácot is szereti, de szemmel is látható, hogy az igazi hangot a Törpével vette fel. Ennek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy végre szorosabb a kapcsolatunk is, nem olyan távolságtartó, mondjuk tudni kell, hogy sem neki, sem a páromnak nincs könnyű természete de Nimród ezt teljesen áthidalja, én meg az örök szentimentális nagyon örülök, hogy egyben van a család ahogy az az egészséges élet rendje.
Suli is megyeget szokás szerint van ami nagyon klappol, és van ami kevésbé, és ami számomra elképesztő: egy hónap sincs és kezdődik először a ZH hét, aztán meg a szemesztervégi vizsgák. Naná, hogy bőven van miből utolérni magamat, de bízom benne, hogy sikerül ezt is megoldanom. Ami még furcsa, hogy egyre inkább bírom a laboros gyakorlatokat! Bírom a mikorbis szórakozott professzor szerű tanárunkat is, és eléggé érdekes maga a tárgy is, főképp, hogy nem a könyvet halljuk az előadáson szóról szóra, hanem próbálja a tanár érdekesen előadni a dolgot-könnyebben meg is marad. Egyre ügyesebben veszek mintát baci tenyészetekből is, már nem szántom fel a táptalajt annyira mint korábban, azért a kaksi minta vizsgálatot meghagytuk a bátrabbaknak de szerencsére az nem is volt kötelező. Élettanon a gyakorlaton már egyre kevésbé zavar a vér szaga-mert igen is van neki, vagy az alvadásgátlónak, amivel keverik, vagy a kettőnek együtt?-már nem is tudom... Most már azt is tudom, hogy az újraélesztésnél a kompressziót a Beegees Stayin' Alive számának az ütemére a legoptimálisabb csinálni és azt is, hogy a félautomata defibrillátornak nagyon agresszív néni a szinkronhangja :-D.
Szóval: bár rohadtul nehezen érem utol magam, és amint sikerül kezdhetem előröl azért nagyon szeretem az ETK-t.

Oh my God pozitív

El kezdődött ez a félév is. Vannak régi és új tárgyaink vegyesen. Szerencsére az anatómia tanárunk a régi, valamint a biosz tanárnő is maradt nekem valamilyen szinten, mert vettem fel nála választható tárgyat, ráadásul számomra nagyon érdekes őssejtekkel kapcsolatban fogunk tanulni, nem kifejezetten magolós formában, hanem inkább érdekesség szintjén, a tanárnő ebből PhD -zett ha jól emlékszem, szóval nagyon sok jó dolgot tud majd velünk megosztani.
S, hogy honnan van a bejegyzés címe? Van egy új tárgyunk, az elsősegély nyújtás, na az még egy fura óra. Első előadáson azt taglaltuk, hogy hogyan és mikor hívunk mentőt. Erre volt egy szemléltető példa: hogy amikor a sérült Oh my God pozitív, azaz amikor ránézel és felkiáltasz, hogy Istenem, vagy Jézusom, vagy hasonló. A tanár többnyire saját tapasztalataival példálózik egy egy eset kapcsán, lévén valaha ő mint mentős kezdte. Az első óra nagyon "nyomasztó" volt. Valami olyasmivel kezdődött a mondandója, hogy bárki szenvedhet balesetet, de mindezt olyan hangnemben, stílusban adta elő, hogy nagyon meggyőző volt. Pl ilyen mondatok, hogy ki mondta nektek, hogy ma biztosan haza fogsz menni, vagy haza mész e még valaha? Senki nem garantálja... Úgy jöttél-e el otthonról, hogy elmondtál-e mindenkinek mindent amit szerettél volna? Meg majd ott fekszel a kövön és azokra gondolsz akiket szeretsz. Rémes volt hallgatni, nem olyan értelemben, hisz végül is nagyon jó előadó a tanár, csak én vagyok az a hülye lelkis típus, aki minden szóba belegondolt. Majdnem sírtam... Arra is kitért, hogy amikor valakit valami ér az utcán oda megyünk-e segíteni? merjünk oda menni segíteni, mert nem is biztos, hogy annak az embernek XY műfogásra van szüksége (sokan azért nem segítenek, mert nem mernek oda menni, mert tudják, hogy semmi hasznos segítséget nem adhatnak, nem ismernek fogásokat, ellátási módokat. De sokszor a sérültnek már azzal segíthetünk ha meghallgatjuk amit mondani szeretne, s talán utoljára mond, ha csak érzi, hogy nincs egyedül... Ez is nagyon elgondolkodtatott, meghatott, és ez a cím sor, mint fogalom be ivódott a gondolataimba. Nem is tudom miért írtam le, csak ki kívánkozott.
Vannak ezeken kívül még régi és új, érdekes, nehéz és/ vagy dög unalmas tárgyaink is, de ugye ez ezzel jár. Egyszer egyszer majd biztos lesz mit leírnom is, hiszen sokszor hallunk érdekes és nem feltétlenül szakmai dolgot is.

A srácok jól vannak, igaz most van újabb dilemmázni való. Ugyan is lassan elkészülnek az új csoportok a bölcsiben, és Nimród "hivatalos" gondozónénije is megy akihez amúgy egyértelműen jobban ragaszkodik, valamint egy gyerkőc egy kici kínai lány, viszont a csoport teljesen új, a bútorok meg minden, de új gyerkőcök is jönnek. Van gondozónő aki azt mondja, hogy az lenne jó a Törpének ha maradna a csoportjában, valamint vannak akik azt mondják, hogy az ő korában a személy lényege a fontosabb. Most agyalhatok ezerrel ezen. Hétfőre választ ígértem, és annyira nem tudom mi tévő legyek, mert mind a két oldalon vannak érvek bőven. Ha gondoljátok osszátok meg velem, hogy Ti mit tennétek!

Szóval újra zajlik az élet, pörög a tanulás és a család körül minden. Azért remélem hogy ide is ide fogok jutni sűrűbben.

Bölcsis Mikulás képek

ööö, kicsit már nem időszerű, de most kaptam meg a CD-t :-D

Fél év összefoglalva

Mozgalmas félévet "zártunk", volt hogy pörgött, volt hogy döcögött, de mindig mozgásban volt/van az élet nálunk.
Kezdem talán Nimróddal, hisz rajtam kívül talán Neki kellett több újdonsággal találkoznia. Kezdetben sírva ment be a bölcsibe, de mára ennek nyoma sincs, nagy rutinnal hajtja végre a dolgát reggel vetkőzik, délután öltözik gond nélkül, napközben jól elvan hatalmasakat eszik, konkrétan még nem a gyerekekkel, inkább mellettük játszik, de ugye ez életkori sajátosság még. A csoport összes dadusa, gondozónője nagyon aranyos és kedves egyikkel sem volt még soha semmilyen gond, szeretik a gyereket és ő is viszont.
Még mindig kap néha cicit, de már nem rendszeres és az éjszakai cicin cumizós bulikat is beszüntettem, mert kicsit fárasztó volt.
Nagyon jó kedélyű kis Törpe, szereti a tesóit és a tesók is nagyon szeretik őt annak ellenére, hogy még megvan az a szent meggyőződése, hogy ebben a lakásban minden csak az övé, és többnyire bárkinél bármi van az neki kell-természetesen azonnal, aminek mindig hangot is ad. Beszédben nem fejlődik valami gyorsan, de nem is aggódom, hisz a Kevin se kapkodta el, ma meg le se lehet lőni... Szóval azért megérteti magát, anya, mamma, cici, pápá, adi (mint add ide azonnal!) stb az már jó ideje megy. Viszont nemrég kezdi csak próbálgatni a hangját, eddig nem igazán halandzsázott, de most már egyre ügyesebb, több hangot ki tud mondani, szerintem lassan fejlődik tovább is.
Kevin továbbra is az ügyes cuki ovis, hol jó hol rossz napokkal. Bár van egy kis gondunk az oviban, egy kissrác személyében. Alapból haverok, de a kölyök ha elfárad agyilag akkor "megbolondul", novemberben úgy megkarmolta a Kevint a 2 szeme közt, hogy a helye még ma is látszik, a múlthéten meg a mosdóban elment mellette és arcon harapta. Semmi vita vagy ilyesmi nem volt köztük, csak gondolt egyet és kész... Lökdösődés hasonlók az minden napos. Nem ez az első eset és nem csak Kevinnel csinál ilyet. Kicsit tanácstalan vagyok mit kellene tennem. Majd beszélek az anyukájával is, még formálom magamban, hogy ne vegye támadásnak, tolakodásnak, de féltem a gyereket, mi lesz ha egyszer pl a szemét szedi ki? Már mondtam a fiamnak, hogy kerülje a srácot, de ugye mint írtam nem is konfliktus helyzet hozza ki ezeket belőle, sőt ép, hogy a haverjainak esik neki mindig, mintha a "szeretetét mutatná így ki" de természetesen akkor sem kérünk belőle többet.
A csajok is jól el vannak a maguk közegében, Kitti sokat javított, szeret olvasni, igazi kis könyvtár kukac lett, átlagos képességű, de szorgalmas kislány. Végre van egy két igazi kis barátnője is, így szívesebben is jár suliba.
Fanni ugyan az a link kis boszorkány, sokkal több rejlene benne, csak lusta kihozni magából. Mindenre van furfangja. Itthon is igyekszik a munkához úgy állni, hogy más (Kitti) is oda férjen, pedig nem rabszolga munkáról beszélek, csak a saját szobájuk rendjéről, a saját tiszta ruháik elrakásáról, esetleg teregetésnél segítség, szemét kidobás. Tanulásban is ilyen, pedig többre lenne képes. Akaratos és hisztis nem egy könnyű természet-de azért így is szeretjük.
Én is sikeresen befejeztem az első félévemet, nem mondom, hogy nem volt nehéz, meg lazán sikerült, hiszen kijöttem a formából, meg az esti gimiben közel nem kaptam olyan alapokat anno bioszból és kémiából, ami bizony jól jött volna most. Valamint közismert, hogy pocsék időbeosztó vagyok, ezen is van mit javítanom. De már van rálátásom a dolgokra ez a félév tökéletes volt arra, hogy belássam mit kell majd másképpen csinálnom, min tudok időt spórolni, azt hova fektessem be... A latin kivételével mindent teljesítettem, az utolsó vizsgám csütörtökön volt, pénteken beiratkoztam a következő szemeszterre. Most egy hét pihi van, gondoltam majd jól kipihenem magamat de persze pont most újítanak fel egy lakást itt a házban, jó hangosan. Az átlagomért ösztöndíjat tuti nem kapok, de ha azt veszem, hogy több mint húszan nem vették az akadályokat (olyan tárgy nem sikerült Nekik, amikre épül más tárgy így csúsznak minimum 1 de lehet hogy 2 szemesztert-már ha nem adják fel itt) akkor elégedett vagyok magammal, hogy 4 gyerek +háztartás meg ilyesmi mellett azért sikerült és tovább mehetek egy lépést a cél felé. Egy évfolyam társam volt még rajtam kívül családos, de Ő január közepén szülte a harmadikat, így azt hiszem halaszt. Szerencsére nagyon sok aranyos csajszit ismertem meg, pedig sokat paráztam, hogy ilyen vén fejjel milyen sz@r lesz nekem köztük. Ennek ellenére elég jó társaság kovácsolódott össze, és van ezen belül is egy kisebb klikk, akikkel jókat lehet dumálni, együtt szoktunk kajálni a menzán, meg a szünetekben cseverészni, segíteni egymásnak a tanulásban...
A következő félév még rázósabb lesz, komolyodnak a tárgyak, jönnek a "fincsi" gyakorlatok, mint pl vérkenet készítés, meg kaki tenyésztés-ha ezeket kibírom akkor tényleg megtaláltam a helyem ;-)