Az úgy volt hogy:
11:29 kor éppen kilépek a kar könyvtárából egy helyes kis kb 600oldalas könyvecske társaságában, aminek a javát 2 héten belül magamba kellene tuszkoljam. Ebben a szent pillanatban megcsörren a telefon 06-1-es körzet már rosszul vagyok, mert csak a srácokkal lehet valami...
Bingó! Óvónéni beleszól: Halló xnéni vagyok az oviból, azért keresem mert a Kevin elesett a medencénél és megsérült a feje hátul. Mikor tudna érte jönni? Mondom azonnal indulok, bő fél óra míg odaérek, de azonnal indulok.
Közben már tárcsázom a férjemet, aki előtte egy órával ért haza mert éjjelre ment be dolgozni (a hétvégén nem aludt sokat, mert kettesben "nyaraltunk"-de erről egy másik poszt lesz majd egyszer talán), szóval még szerencse, hogy a privát mobilját soha nem kapcsolja ki, épp az ilyen esetek miatt, a másik a dolgozós telefonja, azt mindig kinyomja ha lepihen. Szóval a kómás férjem felveszi és én meg beleszólok, hogy AZONNAL menjen a gyerekért az oviba, mert megsérült. A történeteket innen csak foszlányokból ismerem, mert a párom még kómásan kezd szaladni.
Oviban a látvány: Kölykök ugyan-úgy a vacak valaha volt medence szélénél ugrálnak, az óvónők "szokás szerint" egy kupacban trécselnek, vihorásznak. Bent a fiam ül valahol a fejéből folyik a vér. (innen is gratulálok, hogy fejsérült gyereket ültetnek!!! amikor fektetni kellene) a férjem meglátja a kis kedvencet elszakad a cérna kő kövön nem marad, valami ablakot is betört és felemlegetett minden "sérelmet" amit eddig lenyeltünk a 2 év alatt. Majd gyerek felkap hazahoz (benticipőben) tajkártya stb megkeres, én addigra kb a ház előtt, taxihívás (Nemzeti taxi barátságosabb árral...)
Fél egy volt kb mire becsekkoltunk a balesetin. Ezren voltak. 3 óra volt már mire először behívtak bennünket, közölték irány a röntgen, a sebbel majd aztán foglalkoznak. RTG-n megint bő félóra majd 2 fotó, kis várakozás az eredményre (diagn.: Zúzott koponya) le vele a balesetire ahol közlik azon a részen már bezárt a bazár, menjünk a kórházi részre, még kisebb helyen tömörödik sok-sok ember egy alagsorban. Ismét várakozunk. Majd már másik doki közli, hogy semmi gáz 5 napig nem szabad vízhez érnie, pihenjen, figyeljük (a kézhez kapott leleten már nem is szerepel a zúzott koponya...) a sebéhez már nem is nyúltak, mert varrasodott stb
Pedig tuti elkelt volna rá egy olyan ragasztós bigyó, mert sajnos Apától örökölte azt a nyavalyát, hogy a sebei nem jól gyógyulnak ami megmarad az mindig vörösebb meg ilyesmi. De most már ez van. A haján még mindig ott van az alvadt vér csomó, mert ugye nem érheti víz "vakargatni meg nem akarom.
Jól megijedt a kis drágám a sok vértől. Először nem akart hozzám bújni sem, mert azt mondta, hogy össze vérezi a ruhámat. Mondom leszarom a ruhát, azt vehetek milliót, de belőle csak egy van. Külön le a kalappal, hogy gyakorlatilag csak a várakozás vége felé vesztette el a fonalat (igaz akkor eléggé, pl kérdeztük, hogy miért nem játszik a többi gyerekkel kicsit, mire természetes hangon közölte: mert sok a cigány! -mi tagadás, igaza volt)
Katasztrófa ami ilyenkor ott van. Borzalom végignézni. Kevés az orvos (pl a röntgenen egy orvos volt aki UH-zott, majd 2 vizsgálat között szaladgált leletezni a röntgen felvételeket...) A szülők egy része ingerült a személyzettel üvöltözik, holott sajnos nem ők tehetnek erről. Persze a szülők meg "jogosan" mérgesek: szemük fénye megsérült, fáj neki, etc. Még a párhónapos kis csecsemők is végig várták a sort...
Hazafelé találkoztunk az óvónővel aki közölte örül neki, h nincs komoly baj, de beszélni akar velünk, mert szerinte valótlanságot állítunk. cö-cö-cö. Állunk elébe. Hála a netnek, gyakorlatilag mindig minden "sérelmünkről" megemlékeztem egyik másik fórumon, vagy itt. Szépen kijegyzetelem minden észrevételemmel együtt és minden higgadtságommal az arcába vágom.
A párom beszélt azóta a vezető óvónővel is. Természetesen azonnal felajánlotta, hogy a betört üveget megtéríti, de nem kell, van biztosító... Megemlítette, hogy kicsit sok a baleset mostanában a csoportban, gyakorlatilag minden hétre jut egy sérült gyerek. Abban a kiba... medencében meg már évtizedek óta nem volt víz, ellenben nem a Fiam az első de sajnos nem is az utolsó aki abban a betonfosban sérült meg. Erre közölte, hogy vannak már tervek az eltüntetésre de... Hát csessze meg! Terveim nekem is vannak! Világbéke stb... (megjegyzem szerintem bejelentem a polgármesteriben a dolgot, hátha) Valamint a párom azt vette ki a beszélgetésből, hogy nem ez az első panasz arra a csoportra/óvónőre (állítólag jól le is cseszte)
Végül is a dolog kb jól sült el: a Gyerek nyert egy hét szabit, meg felmentést a hajmosásból, de nagyjából jól van, "csak" a sebe fáj, nincs agyrázkódása (természetesen mint kezdő hipochonder folyton figyelem a pulzusát, a pupilláit stb, percenként faggatom fáj-e valami, érez-e szédülést, hányingert.....)
Valamint az óvónők is láthatták, hogy ez az a határ, ami azt jelenti, hogy elég! A Párom szerint tartanak is tőle, mind a fizikai valójától, mind attól, hogy feljelentjük őket. Azt hiszem minden kiskölyöknek ez lenne az érdeke és akkor nem trécselnének csoportosan a felnőttek ahelyett, hanem a gyerekekre figyelnének és lehet még ez a rengeteg sérülés is lecsökkenne.
Külön bosszantó, hogy a gyerek elmondása szerint észre sem vették a balesetet, mikor a fiam oda ment panaszkodni, hogy ellökték, akkor meg sem nézték, hanem állítólag a gyerekek vették észre, hogy véres a sapkája. Akkor tűnt fel nekik. Ennyi erővel meddig feküdt volna a földön, ha úgy esik?
Valamint szeretném jelezni, hogy nagyon jól esett, hogy Jamal anyukája felhívott mikor megtudta a dolgot és érdeklődött a gyerek hogyléte felől, meg "elnézést kért" a gyerek nevében. Pedig nem ők hibáztak! A gyerekek csak játszottak (semmi vita vagy ilyesmi nem volt) az óvónők nem végezték jól a dolgukat.
Én csak lemaradtam 2 előadásról, még jó, hogy van kedvezményes tanrendem és este 6 ig egy tejesKV volt bennem, mert épp a könyvtár után akartam menni enni), de ez legyen a legkevesebb
