2012. április 20., péntek

szülészetes

Egy jó hete a kettesen vagyok gyakorlaton.
Nagyon érdekes és izgalmas, bár igazán nem csinálok semmit nagyjából csak megfigyelek, leszámítva pl a CTG-t mert ott én raktam fel és vettem le a kismamákat, mértem vérnyomást... Erre, mint "terhesgondozás" gyakorlat E értékelést kaptam a gyakorlati füzetembe. Első nap Annával voltam, Ő adta az értékelést, ha kellene értékelni nekünk is, Ő is ezt kapná, aranyos kedves és türelmes volt. Hagyta, hogy próbálkozzak, ha nem ment azonnal, meg jókat beszélgettünk és sok hasznos infót adott át. Másik nap nem ő volt... kicsit türelmetlenebb volt az illető valamint nem igazán lopta be magát a szívembe ahogy valami olyan kérdéssel nyitott, hogy "mi vezetett ehhez a rossz, hálátlan munkához?" aztán, amikor megtudta, hogy 4 gyerekem van csak tetézte, miszerint hát ennyi gyerekkel ilyen szakma, biztos vagyok-e benne stb.
BASSZUS! nekem senki nem szólt, hogy a szülésznőknek cölibátust kell fogadniuk és nem lehet(nek) gyereke(i).. Mert kurvára nem számít szerintem, hogy 1 vagy 4 vagy 14 gyereked van, ha megtudod oldani, na meg nem beszélve arról, hogy Nimród már 6 éves lesz, mire elvégzem a sulit, a csajokról már nem is beszélve... Szóval nem hiszem, hogy annyira megviseli majd őket, ha éjszakázom vagy ilyesmi. Na meg van egy nagyon rendes férjem, aki maximálisan segít mindenben... Mellesleg a szaros érettségivel max árufeltölthetnék 3 műszakban... szóval, akkor mi is a rossz a 3 műszakban, ha már legalább azt csinálom, ami érdekel?! 
De vissza a jó dolgokhoz is...
Szóval, amikor a gyerekágyon voltam, akkor babáztunk, amikor felértünk már zengett a folyosó egy babától... egyszer csak megjelent egy kétségbeesett arcú anyuka a hang forrását tolva, hogy ő most megy és segítséget kér a csecsemősöktől... átvettük a csemetét, először a társam, akivel gyakorlatoztunk. Sétált vele, egy ideig hatott is aztán már nem... Ekkor átvettem a csöppet. Sejtettem, hogy büfi gondok vannak, ezért elkezdtem a hátát simizni a már begyakorolt technikámmal, amit meg is hálált a kis cuki egy hatalmas böfivel... Még simogattam kicsit, erre el is aludt, vissza tettem a kordéba és aludt tovább (ilyen dolgokért érdemes élni :-) ), még másnap is bekukucskáltam hozzájuk és minden rendben volt, majd mikor indultak haza összefutottunk a folyosón és elköszöntek... komolyan majd elsírtam magam :-) olyan jól esett
Voltunk még "orientálódni" a patológián is, az is egy elég jó gyakorlat volt...
Aztán azóta már túl vagyok két szülőszobás műszakon. Az első nap rögtön egy kitolási szakba érkeztem bele, szóval rögtön egy szülést láttam. Fantasztikus volt! Aztán volt még a napban 2 császármetszés, ahol csak megfigyeltem, mert egy harmadéves volt az, aki átvette a babákat (tök furcsa, ahogy el kell őket kapni és kivinni) viszont számomra is tök meglepő volt: nem lettem rosszul :-D igaz én csak addig néztem, míg ki nem emelték a babát, utána a melegítő asztalon volt a "lényeg" -számomra, ott érdemes figyelni mi is a szülésznő dolga, aztán kivittük a babát Apukának, had örüljön (már ha nem vitte el a csecsemős pl volt iker pár iker-iker transzfúzióval (a nagy elszívott mindent a pici elől), vagy mondjuk nem annyira jó apgarral, de például a nagysúlyú babákat is elviszik vércukormérésre meg megfigyelni...)
Szerdán igazán klassz napom volt, nagyon aranyos volt az egyik műszakos bába, akihez "csatlakoztam", sokat mutatott és magyarázott, kis híján egy szutura (varrás) műszerelésbe is bele vont (de egy harmadéves "beelőzött", Neki fontosabb ezt csinálni már, nem is nagyon bíznak ilyet másodévesre, de látta rajtam, hogy akarom, érdekel és megbízható vagyok) valamint a körülményekhez képest be is vont a szülésekbe, még ha nem is "igazi négykezesbe", de ilyen hozd, vidd, tedd dolgokba, pl öntsem a parafint a gátra fogjam a CTG fejet, amik látszólag csipp-csupp dolgok, de ezerszer jobb, mint 1,5 méterre állni az ágytól és nézni ki a fejedből. Sőt a végére már a szülőnővel is elég jól ment a kommunikálás, meg minden, szóval kezdem kicsit hasznosnak érezni magamat. De ha kell szívesen mosok el véres műszereket, meg hajtogatok bucit is, mert ez is a bábaság része és nem mindig van szülés sem, na meg ha nem mosod el a műszereket, akkor mit használnál a következő szüléseknél?!
Szóval lassan azt mondhatom átestem a tűzkeresztségen és még mindig azt érzem, hogy IGEN! ÉN EZT AKAROM CSINÁLNI!!! :-)
Ma este pedig nekivágok az első éjszakás, szülőszobai műszakomnak. Nagyon várom :-)

Eldőlt...

Tegnap végre pontot tettünk a mondat végére és eldöntöttük, hogy hova íratjuk a Kevint, mert 19.-20. a beíratás időpontja a kerületben.
A választás a körzetes iskolára esett. 
Van sok negatív meg néhány pozitív dolog is mellette, de3 a lényeg az, hogy kurvára betette a kaput ez a fellebbezős mizéria, amit az önkormányzat kitalált nekünk, hogy menjenek oda ahova gondolom (és az bizony nem is szép hely). Teljesen elment a kedvem a bürokráciának attól a részétől mint fellebbezés és efélék. Son Koneri (a polgármester a plakáton tök úgy nézett ki mint a színész, amikor Indiana Jones faterja) meg megnyalhatja a hangomat, amúgy sem a szívem csücske se ő se a macája (akarom mondani helyettese)
Szóval a sporttagozatról lemondtunk, utánunk meg a vízözön, vagy ami jön...
De a bürokráciának nincs még vége... már eleve macerás volt a beíratás, hisz ugye a férjem homless (papíron), mi a srácokkal Velencén élünk (szintén papíron) albi szerződést nem vittünk (ne kotorjanak már a tárcánkban) szóval kellett írjunk ilyen nyilatkozatot, hogy "így görbüljek meg itt élünk a körzetben" erre 2 tanú, de nem volt ám jó, h ők majd oda firkálják, neem ők nem írhatták alá, így Apa kiment a folyosóra összeszedni 2 tanút. Aztán jött a diákigazolvány téma: a csajok idején (sőt 3 éve mikor egyetemre iratkoztam) az volt, hogy vittél igazolványképet, meg egy csekket 500 forintról, kitöltötted a lapot azt helló. De most?! Húzz el az okmányirodába, csináltass képet a kölyökről, ott adnak egy igazolást, azt hozd vissza a suliba, töltsd ki amit ki kell, csengess ki 1400(!) pénzt, aztán majd ősszel -szándékosan nem szeptembert írtam, ezeket ismerve- vigyorog a kölyköd a diákigazolványán...


Szóval röviden és tömören:
Kevint beírattuk a Neptun suliba, ha minden jól megy (össze jön elég gyerek, meg effélék), akkor angolos osztályba 
   -olyanba mint a csajok, szóval semmi komoly, hogy majd minden egyebet is angolul fognak nyomni, csak heti 5 angol, játékosan, lazán, ismerkedve


Ja és a vezetés meg mindenki bekaphatja, amire gondolok, nesze nekünk "szabad iskola választás", meg "válassz tanítónénit a gyerekednek" és hasonló, lassan csak közhelyes mondatok

2012. április 6., péntek

három dolog....

öregség, betegség, halál. Ezek azok, amikkel a mai napig nem nagyon tudok mit kezdeni. 
A múlt héten végre elkezdtük az "igazi" gyakorlatot, amikor is műanyag babák, félkarok után élő, hús-vér embereken gyakorolhattuk az ápolási tevékenységeket. Hát a fent említett három dolog erősen képviseltette magát az első héten, bár szerencsére az utolsó csak közvetve (nálunk nem volt exit, a másik csapat osztályán viszont igen, nálunk "csak 1-2 embert kerülgetett, minden reggel félve léptem a kórterembe, hogy üres-e az ágy...)
Bevallom eléggé izgatottan vártam a hétfőt, aznap éjjel kb semmit sem aludtam. Egyrészt tartottam kicsit magától a belgyógyászattól, másrészt pedig nem tudtam mennyire leszek terhelhető, főleg ami a nyomi bokámat érinti...
A bokámban nem csalódtam, bár a műszakot bírtam rendesen, esténként Apánk mindig azt mondta, hogy kétszerese a másiknak. Ez is valami, legalább munka közben nem hagyott cserben.
Mi dönthettük el, hogy 3szor 12 órázunk, vagy 5ször 8órázunk. Én az utóbbit választottam, mert egyszerűbbnek is tűnt, lehetett mellette a Kevint edzésre hordani, na meg mégsem egyből a mély víz...
Első nap nyolckor találkoztunk a klinika főnővérével, ahol feltették a kérdést, hogy ki az aki a gasztróra és ki az aki az endokirinológiára akar menni. Mivel, hogy ez utóbbiról jobb híreket hallottam ezért pár harmadéves és két másodéves csaj társaságában oda mentünk. Mint kiderült a legjobb választásunk volt. A főnővér egy cuki csaj és az első perctől segített nekünk. Kaptunk melót, de legalább emberszámba vettek minket. A másik osztályon az első napokban állítólag kb. semmit sem csinálhattak, mi már az első negyed órában önállóan EKG-ztünk (bevallom kicsit be voltam tojva :-P ), délben már vércukrot mértünk (az első bökésem örök rémálom marad -nem is részletezem), gyógyszereltünk etettünk meg minden. A hét folyamán kétszer kellett pelenkát cserélnem (néniken), azt hiszem meglepően jól viseltem ezt is. Adtam be inzulint, vettünk vért is (na az is jó móka volt, egy 31 éves srácot szúrtam, aki már eleve nem kicsit be volt tojva, majd meglátta, hogy tanulók kapják a munkát :-D, de szerencsére később mondta, hogy meg sem érezte és Zsuzsi is elégedett volt a technikámmal), meg is dicsértek minket és kb. ekkor esett le a főnővérnek, hogy mi másodévesek vagyunk, mert mondtam, hogy nagyon jól érezzük magunkat annak ellenére, hogy be voltunk tojva az első igazi gyakorlattól. Ráadásul a kemény munkának meglett a gyümölcse, E-t a legjobb értékelést kaptunk a gyakorlatos könyvünkbe. Ezer hála érte Zsuzsinak, a főnővérnek :-)
Szóval az első héten túl vagyunk és úgy alakult, hogy a félelmeim javával sikerült megküzdeni ott (élő ember szurkálása és hasonlók) így a jövőhéttől kicsit nyugodtabban kezdek a nőgyógyászati klinikán.