A "szokásos"/esedékes ezisazis

Pár napig megint nem írtam, de ugye a hétköznapok beszippantják az embert, suli, edzés, gyógytesi és minden, néha megspékelve beadandó dolgozattal...
A múlt hétvégén pedig anyuéknál voltunk, mert bár szeles volt az idő, de ezen felül egész jó idő volt...
Szóval minden, kb szépen sorjában:
A suli nekem, nagyon laza, heti 1-2 napot vagyok bent. De most ezekben a napokban több beadandót is kell(kellene) beadnom, van ami kész, van amihez még hozzá sem piszkáltam (hiába Pató Pál sehol se van hozzám képest). Most már csak egy ilyen dolgozat vár, az klinikai genetika, nem lesz egyszerű. Aztán majd jön a vizsgaidőszak is.
A gyógytesi része az életemnek, még mindig siralmas, hol jobban megy, hol kevésbé és a kudarcot nem mindig viselem jól.

Edzés: Ebben a hónapban még nem tudnak teljesen átmenni a 2003asok Újpestre, ezért az edzések egy részén egyszerre van pályán a 2003-as, a 2004-es és a 2005-ös garnitúra. Ilyenkor a jég kész káosz -nekem, mert az edző tudja kezelni ezt a helyzetet :-) A fotókon nem tudtam egyszerre leképezni a pályát (lusta voltam felmenni a galériára), de van egy két olyan kép, ami ilyen edzésen készült, igyekeztem úgy, hogy a pálya fele egyiken a másik a másikon, rakjátok össze...
Lassan majd jön a mezrendelés, amikor végre saját meze a saját nevével. Már nagyon várja.
Tegnap görkorival mentünk a játszótérre és mivel nincs neki sima görkoris sisakja ezért a hokisban ment le... A gyerekek nézték egy darabig ahogy közeledett majd felismerték és kiabálták, hogy Ő a Kevin!! mire Pavel (egy hokis társ) megszólalt: Igen, Ő a mi kapusunk! Annyira örült a gyerek és büszke volt, jött oda mesélni az esetet.

Ha már a görkori felmerült... A múlt hét végén lent voltunk Velencén, anyáméknál. A csajok hozták a görkorijukat, mert ott olyan az utca, hogy naponta 2-3 autó megy el és kész. szóval lehet ott mozogni rendesen. Ekkor a Keve elkezdett nyöszörögni, hogy neki nincs korija... Anyu meg a fejére csapott, hogy nem is olyan biztos az!  bement és előkapott a szekrényből egy 30-as görit. A kérdésre, hogy honnan van? csak annyit válaszolt, hogy lomtalanítás... :-D Apu olyan mint a hörcsög, kb mindent gyűjt, hátha jó lesz még valamire... és 2 éve amikor hazafelé jött a melóból a szomszéd faluban lomtalanítás volt. Ő lassabban hajtott, csak nézelődött, nem is tervezte, hogy kiszáll egészen addig, amíg meg nem látta ezt a korit a kupac tetején. Talán egyszer volt az eredeti tulajon... Gyorsan betette a kocsiba, itthon anya kimosta a bélését, lemosták a műanyagot... Tavaly a tesóm lánya felvette egyszer, nem nagyon ment neki a dolog, kicsit megkarcolta az eséseivel, de nem is vette fel többet. Mint kiderült éppen jó a gyerekre, tök jó állapotú, egy dech. saját-márkás szilikonkerekes, kori, ami sokkal jobban gurul, mint a csajoké, mert a csapágyai is nagyon jók. Egy pillanatra felmerült bennem a filozófikus énem, hogy miféle ember dob ki egy ilyet? Nincs a környezetében egy olyan kölyök aki örülne neki? Na mindegy! Itt volt aki örült neki és főleg annak, hogy haza (pest) hozhatja. Azóta ha csak lehet ebben megy mindenhova, oviba, edzésre...
Ami még nagyon jó volt abban, hogy lent voltunk az a levegő és a sok mozgás, valamint az, hogy a szüleim éppen kertészkedtek. Így annak ellenére, hogy mi már (sajnos) panellakók vagyunk a srácok láthatják, hogy miképpen is zajlik az ilyesmi, hogy a zöldség nem a boltban terem... Sőt! Még be is kapcsolódtak a csajok a munkába, palántát csináltak, borsót vetettek, hagymát duggattak... Nimród leginkább Bélát szerelt, volt egy órás mosolyszünet is köztük, ugyanis Nimi megnyomkodta erősebben az egyik melső-lábát, mire a macsek kicsit odakapott. Nimród úgy sírt, mintha minimum leszaggatta volna a kezét, percekig panaszkodott üvöltve mindenkinek, hogy Béla bántotta. Míg én igyekeztem megértetni vele, hogy csak megvédte magát, addig az apja meg adta alá a lovat; hogy jaj szegény Nimród, meg gonosz cica és mutassa a bibijét (megjegyzem semmi sem látszott a kezén) Pasik....

Ha éppen nincsen edzés, vagy egyéb program, akkor sokat játszóterezünk, olyankor pedig a kicsi követi a nagyot mint valami félistent.

A csajok is lent vannak sokat, görkoriznak és "bandáznak". Szerencsére zömmel értelmes haverjaik vannak. Bár bevallom napról napra jobban aggódom, mert eléggé érdekes gyerekek is vannak erre. Például Fanni (4.-es) osztálytársa egy 8.-as fiúval jár. Nekem ez egy kicsit nem oké. De lehet én parázom csak túl a dolgot. Fannimnak is van "szerelme" Kitti egyik osztálytársa. Aki egyébként nagyon aranyos kis kölyök és szerencsére a nagy szerelem annyiból áll, hogy bringáznak, görkoriznak, beszélgetnek, zömmel gardedámmal (Kitti :-) ) és kapott egy nyakláncot a Fanni a sráctól (nem kell nagy értékre gondolni) Mindenesetre hihetetlen, hogy már ilyesmi zajlik körülötte, pedig olyan, mintha tegnap lett volna az inkubátorban élet és halál között, becsövezve, gépen...
Vannak itt az udvaron idióta gyerekek is, akik szelektív kukákat gyújtogatnak és nem normálisan viselkednek, de senki nem tesz semmit, mert fiatalkorúak is, na meg "kátrányos helyzetűek"...
Szóval zajlik az élet és napról napra jobban kell rájuk figyelni, vigyázni, és beszélni velük, mindenről, egyre több mindenről....
Ha már tűz, a minap hátul a kis rétnél/kutyafuttatónál égett egy kicsit az alj növényzet, fura S alakban. Majd a hét közepén délután egyszer csak elment az áram, kisebb fura hang kíséretében... Mikor kimentünk a villanyórához hallottam, hogy fel bolydult a lépcsőház = nem csak nálunk nincs áram. Mivel aznap nem főztem, hanem rendeltünk kaját (Nomád étel) és lassan itt volt az ideje a szállításnak, átmentem a tetőnél a szomszéd lépcsőházba, hogy ha ott van áram, akkor ott megoldjuk a kaja átvételét.... Ott sem volt áram, ahogy a környék tömbjeiben sem. Közben egy gyakorlottabb szomszéd felvilágosított, hogy elszállt a trafó, az ablakból látni ahogy feljön a füst (én nem is tudtam, hogy abban az épületben van ilyesmi). Közben hívtuk a diszpécsert, hogy mi a helyzet, ha ideér a futár csörgessenek meg, lemegy a párom a kajáért. A diszpécser persze elfelejtett szólni a srácnak, aki rá pár percre hívott telefonon, hogy az ajtóban van... Szegény, motoros szerkóban felmászott a 10.re. Megjegyzem miután elment rá pár percre az elmű megoldotta az áram dolgot (gondolom másik trafóra kapcsolt), vagy 7-8 tűzoltó autó volt kint és rendőrök meg minden.
Remélem mostanában semmi ilyen nem lesz már...

Ja és azóta túl estem csütörtökön egy újabb szájsebészeti cuccoson is, egy hátsó fogammal kevesebb. Ami valószínűleg elég régóta elég jelentős góc pont (volt) pl borsó nagyságú csomó van mellette az állcsontomnál, sokkal nehezebben jött ki, mint az előző 2 fogam, amit egyszerre szedtek ki. Persze a doki srác most is nagyon ügyes és aranyos volt, nem rajta múlt, hogy dupla adag injekció kellett...
Még néhány fog van amitől meg kell válnom, aztán jöhetnek a pótlások... Egy baj van csak, hogy sajnos nem megy gyorsan, pl a következő időpontom május 10-re van... Viszont teljesen ingyen van a szájsebészet (majd a fogászati része is így lesz, ha jól tudom csak a pótlást kell fizetni majd) és mégis a legjobb kezekben érzem magamat.

RIA-RIA-HUNGÁRIA!!!!!

Állatkert

Mivel mégis csak egy gyerekes blogról van itt szó, és nem csak egy néha gyerekesen viselkedő lassan 28 évesről, meg annak mindenféle nyavalyáiról, gondoltam megírom merre jártunk tegnap :-)

Az állatkertben voltunk Keve keresztszüleivel és a lányaikkal.

Nagyon jól éreztük magunkat, jól el is fáradtunk, mi felnőttek jót dumáltunk, a gyerekek meg kitombolták kicsit magukat...

Nimród végre látott igazi tigrist, bár amíg ott voltunk csak szunyált épp egy pillanatra kukkantott fel, szerencsére épp fotóztam... A tigris nálunk a favorit ugye.

Imádom még én is vén fejjel az állatkertet, mert ilyenkor mindig eszembe juttatja azt, hogy a természet a legcsodálatosabb dolog, a színek a formák, minden... Bár mindeközben sajnálom is szegény jószágokat, hogy mi minden amit el kell viselniük, bezártság, kicsi hely, sok idióta, kiabáló, kopogó ember...

Azt azért sajnálom, hogy valami mindig kimarad, holott órákat vagyunk bent... Igaz a zárórát is "benéztük" azt hittük 7 ig van, ezért 5:50 kor meg is lepődtünk, hogy megkérik a látogatókat, hogy távozzanak...

Hát, nem szépítem a dolgot, nem a legegyszerűbb dolog 4 gyerekkel és egy aszociális férjjel állatkertbe menni hétvégén, amikor is tele van. Ilyenkor én elsősorban rájuk figyelek, véletlen sem akarom szem elől téveszteni őket, most pedig bár többen voltunk, de több gyerekre, így ahelyett, hogy "hátradőltem volna" reflexből 2-vel több gyerkőcöt figyeltem. Persze így is mindent láttam, de a fotózás nagyon minimális volt részemről (sztem Tündi küld majd jövőhéten képeket még)

Ám meg kell hagyni Nimród dicséretet érdemel, nagyon okosan viselkedett sokat ült a kocsiban, így nem kellett akkor rohanni utána, amikor kint volt sem nagyon szaladt el, figyelte a többieket, az állatokat... (lehet új volt neki a kocsi, hisz amióta én hordom reggel ismét, sétálunk mert nem merek még ekkorát emelni buszra, lépcsőn...)

A legjobb az állatsimogató volt. Ahogy a kicsik figyelték, simogatták a kecskéket, mi meg figyeltük őket, hogy a legkevesebb kakiba lépjenek... Mire odaértünk már rendesen be voltak zabálva, nyitás óta tömik a gyerekek őket ugye. A zoo csemege nem is nagyon izgatta őket, elvétve lehetett csak olyat találni aki 1-2 falatot betuszkolt még a kicsik kedvéért. Bezzeg a cipőfűzők, vagy a ruhák csúsztak volna befelé, ha azt a tulajok nem védelmezték volna és rángatták volna ki a szájukból. A láma idén nem köpött le senkit amíg ott voltunk, lehet megnevelték... Annyiból sajnálom, hogy nem 1-2 héttel később mentünk, hogy az összes nőstény kecske hasas volt eléggé nekikerekedve, szerintem akkorra már tele lett volna minden kicsi kecskegidákkal

A legjobb élmény nekem a pálmaházban volt. Nem tudom mit csináltak a lajhárokkal, mert majdnem mind aktív volt, jött-ment... Amikor beléptünk az egyik épp a plafonról lógott le és hagyta, hogy simogassák, majd mentünk tovább és az egyik úgy belógott az ösvényre, hogy majdnem össze buciztak Kevével, egy pillanaton múlt. Megsimogattuk és hagyta cuki volt és puha... majd ő ment tovább az ágakon. A falon meg egy másik volt kiterülve, hanyatt és várta a vakargatókat. Olyan volt mint egy baba. Imádtam. Miközben fotóztam a csajok "felsikkantottak", mert amelyik az előbb bucizni akart az akkor épp fejjel lefelé csimpaszkodva a Kittit akarta elkapni, nem "vérengzős" módon, csak nem számított rá a lánykám és "megijedtek" :-)

Szóval tényleg jó napunk és remek időnk volt és szerencsére a lábam is bírta, fel sem dagadt (oké alapból nagyobb mint a jobb, de ahhoz képest komolyan jól bírta), lehet pár hét és belevágunk valami komolyabb hegyi sétába pl.

Még közösen megvacsoráztunk egy közeli gyorsétteremben, majd elbúcsúztunk, köriék Fehérvár felé, mi haza vettük az irányt. Egyik gyereknek sem kellett könyörögni, hogy aludjon, Keve már a buszon is majdnem elaludt.... Úgyhogy fürdetés után ki is dőltek.

 Kígyó, ami csuklik(?):

szájsebészet update:

Túléltem a dolgot, nem volt annyira vészes, és jó kezekben voltam.
Szóval a bal egyest és kettest kaptuk ki első körben, ezek gyökérig le voltak törve :-(
Már a kezdetekkor jól esett, hogy ahogy ment be a srác mosolygott=megismert (mondjuk egy hisztériásan altatásért könyörgő embert nehéz elfelejteni talán)
Behívott beültem a székbe, kezemet a seggem alá tettem, ne is akarjak kapálózni. Végig nagyon aranyosan, megnyugtatóan beszélt. Megbeszéltük, hogy a 2essel kezdi, mert az a nehezebbnek látszó és ha minden oké folytatjuk az 1essel. Szóval mint mondtam végig jól csinálta a követés-vezetés kommunikációt, az átkeretezést, az igenlő beállítást és úgy cuzammen mindent.
Mielőtt beszúrta az injekciót bekente lidocainnal a helyét, így a szúrást sem éreztem. Neki állt a munkának szépen lassan és végig beszélve kihúzta egyben (mármint ugye ami még volt belőle) így arra jutottunk, hogy folytatjuk. A másikat is ugyan ilyen rendesen szedte ki, szintén egyben. Így megúsztam a csúnya sztorit amitől a legjobban rettegtem, nem volt varrás stb most szépen gyógyulok és 14-én folyt köv. remélem azzal/azokkal is minden oké lesz.
Nem mondom, hogy ezentúl soha sem fogok félni, de tény az, ha az én gyerekkoromban is ilyen dokik lettek volna fele ennyire nem félnék. Pl a mi gyerekfogdokink is egy fiatal lány, lila gumikesztyűvel végig beszélget a gyerekekkel, eperízű fájdalomcsillapító löttyel előérzéstelenít majd csak aztán nyúl bele a fejükbe... Kevének egy csontfogágát tömni kellett és rezzenéstelen arccal csinálta végig a gyerek. Nem győzte dicsérni, kapott matricákat stb, ami csippcsupp dolog, de egy gyereknek? relikvia!
Remélem ezek a srácok és lányok megmaradnak ilyennek akkor is, ha elkapja őket a nagyvilág...
Szóval bár aludtam egyet amikor hazaértem, a sokk elmaradt, hála Istennek, este pedig eltudtam vinni hokira a gyereket is

szájsebészet

Ha már kérdezted Kit :-)
Ma 10 kor van randim az egyébként aranyos sráccal, akivel 1 nagy baj van csak, hogy csúnya hivatása van és azt rajtam akarja gyakorolni...
Nem kértem dilibogyót, igyekszem túlélni anélkül, győzködöm magam ezerrel (meg a májamnak elég lesz az a gyógyszer mennyiség amit ott kapok és még írnak fel...)
A gázos bódítástól is félek, van egy olyan kényszerképzetem, hogy valami olyan "élmény" félében lenne részem, mint asszem pont Kit-nek az altatással (mmint neki nem képzet, hanem megesett), hogy ébren vagy, tiszta a tudatod, és nem tudsz szólni, hogy fáááj és nem akarod és hagyjanak. Hanem némán vagy kénytelen szenvedni, mert valahol leragadtál a tudat és a tudattalan között mégis tisztán. (na meg lehet nem kellett volna anno végső állomást nézni?)
Szóval ma már nem tudok bejelentkezni valószínűleg, mert magamat ismerve, ha hazaérek sokkos állapotban lefekszem aludni, aztán 3 körül indulok a srácokért majd onnan edzésre, ráadásul ma 2 fiúval, mert Apa gyógytornára és fizikóra megy egy úgy tűnik komoly gerinc bajjal, ami most derült ki. Pár hete beállt a háta, de nem lumbágó szerűen, csak rohadtul fájt neki és időnként jött de akkor K.O. lett fél pillanat alatt. A héten volt rheumatológusnál meg rtg-n. A háti-ágyéki csigolya átmenetnél van valami korábbi trauma nyoma, ami most még nem okoz semmi komolyat, de ha nem figyel rá akkor idővel.
Érdekes az egészben, hogy semmi olyan dolog nem rémlik neki amiből ez származhatna, egész idáig soha nem fájt a háta és semmi ilyesmi baja sem volt.
Remélem semmi baj nem lesz vele, most már tudjuk, hogy jobban oda kell figyelni.
Szóval szorítsatok értem!