Belázasodott estére.
Ő viseli a legnehezebben, még reggel is lázas volt, míg a fiúk "csak" egy este, utána max hőemelkedés reggel, s újra ugráltak... De Kitti nem, ő fekszik, nem érzi jól magát. Ugye nem is fiú és már nagy is, van "betegségtudata", valamint ugye a folyamatosan szedett gyógyszerek (JIA) gyengítik az immunrendszerét.
Már csak a Fanni "hiányzik" a sorból... Persze ő a múlthéten kapott egy egész hét szabit, mert leesett egy lépcsőn, megütötte a lábát majd az orrát, ami bedagadt. Meg röntgenezték, semmi műteni való nem volt rajta, jegelni kellett, ha nagyon fájt, akkor fájdalomcsillapító meg orrcsepp, érfalerősítő (rutascorbin), elárulom, szerdán már semmi baja nem volt, enyhén kékes kontúr volt csak az orra körül, és ha megnyomta, akkor fájt max... A legnagyobb gondja az volt, hogy nem engedtük a játszóra, mivel aki suliba nem mehet, az oda se menjen... Szóval neki nem hiányozna még pár nap kihagyás. Na jó, gondolom nem tiltakozna, csak ugye azt egyszer pótolni is kell...
2011. szeptember 30., péntek
2011. szeptember 29., csütörtök
Betegséges...
Azzal kezdődött, hogy pénteken este Kevinnek menni kezdett a hasa. Nem kicsit megijedtünk, mert az első "komoly" tornájuk vasárnap volt, ugye Kevin egyedi darab, ő a kapus, nélküle a meccs igen csak macera.
Szombaton reggel még ment a hasa, de nem úgy, hogy egész nap trónólt, hanem csak, néha ment, de akkor laza volt... Dél körül már nem fájt a pocija, nem volt láza egyszer sem és nem ment a hasa. Így elmentünk Dóri bulijára is. Nimród is felment a szülinaposokkal a buszra, ráadásul a kis gonosz jobban viselkedett mint a tesója partiján :-P (lehet azért is, mert most ügyesebb volt a hostess nőci, foglalkozott velük, énekeltette őket, meg táncoltak -na jó a 6 éves fiúk annyira nem-). Az este is zavartalanul telt, ha pisilni ment, mentem utána nem megy-e a hasa, ilyenkor már lélekben mindig az edzőnket hívtam, meg a nagy kapust, végig gondoltam mennyire örülnének nekünk, hogy egész nap ott kell lenni... De szerencsére semmi nem volt, rendes kaksi, semmi láz, pici hasfájás.
Reggel is minden oké volt, így hajnali fél 8kor elindultunk a meccsre. Ahol becsületére legyen mondva szenzációs volt! Az első meccsen nem nyertek csak, de sok volt a nehezítő körülmény, elsősorban az, hogy nem volt meg a 9+1 fő (3sor) 1 hiányzott (a második meccsre behívtunk egy délutánost, aki pechére a pályánál lakik :-P) és ez megbonyolította a cseréket, így 2 gólunk is érvénytelen lett, mert bentragadt valaki és egyel többen voltak a pályán, ráadásul a második bekapott gólnál a fiam "feladta" magában a dolgot, láttam az arcában, hogy dühös, hisztis, ez elvette a figyelmét és jött a 3. gól. De amint lejött tisztáztuk, hogy nem érdemes feladni, 1-1 gól nem a világ vége... Aztán következett fradi elleni csata :-) azt megnyertük, így mondtam, hogy innen már akármit csinál, mindent beenged akkor is boldog vagyok :-P Természetesen itt meg kell jegyeznem, hogy az ő korosztályukban NINCS győztes és vesztes hivatalosan nem nézi senki az eredményeket, a játék a lényeg.
Az utolsó 2 meccset is hozták, szóval eszméletlen büszke voltam Rá, nagyon jókat védett, olyanokat is kifogott néha amikre én már keresztet vetettem volna. A játékosok is belendültek a végére, volt már 1-2 passz is, ami talán nem annyira jellemző még az ő korukban.
Délután a nagyok (1 évvel előbb kezdték) voltak pályán, pár meccsüket megvártuk, Kevin látni szerette volna. Közben ugrált, szaladgált.
De mikor hazajöttünk nagyon csillogott a szeme, megmértem a lázát: 38,3°c... Hurrá! lázcsillapítás és effélék (persze még mindig pörgött be nem feküdt volna az ágyba) hétfőn reggel még volt hőemelkedése (erre már nem adtam semmit neki, had dolgozzon a szervezete) aztán semmi, kapott pár nap szabit, ma ment először oviba. Kedden már annyira jól volt, hogy el tudtunk menni a hétvégi játékának jutalmára az Újpest-Fradi hoki meccsre. Élete első felnőtt meccsére. Nagyon izgatott volt, már félórával a kezdés előtt beült volna a jégverembe.... Kicsit elszontyolodott, hogy nem nyertünk, de had szokja :-/
Tegnap voltunk dokinál, igazolásért, délután bejött velem suliba, életem egyik leguncsibb előadása volt. Egyszer csak Apa írt SMSt, Nimi lázas, 39 felett van... Egyből indultunk haza.
Alig ismertem rá, nem ugrált, elfeküdt szót fogadott. Este azonnal lepihent, nem volt hiszti "csak még egy meséért", vagy szomjas vagyok, vagy effélék, lefeküdt és pihent. (persze éjszakára kihoztam magam mellé)
Szóval szó szerint melegváltás volt a 2 kisbetegnél. Ma reggel hőemelkedése volt. Mindjárt indulunk a dokihoz...
Szombaton reggel még ment a hasa, de nem úgy, hogy egész nap trónólt, hanem csak, néha ment, de akkor laza volt... Dél körül már nem fájt a pocija, nem volt láza egyszer sem és nem ment a hasa. Így elmentünk Dóri bulijára is. Nimród is felment a szülinaposokkal a buszra, ráadásul a kis gonosz jobban viselkedett mint a tesója partiján :-P (lehet azért is, mert most ügyesebb volt a hostess nőci, foglalkozott velük, énekeltette őket, meg táncoltak -na jó a 6 éves fiúk annyira nem-). Az este is zavartalanul telt, ha pisilni ment, mentem utána nem megy-e a hasa, ilyenkor már lélekben mindig az edzőnket hívtam, meg a nagy kapust, végig gondoltam mennyire örülnének nekünk, hogy egész nap ott kell lenni... De szerencsére semmi nem volt, rendes kaksi, semmi láz, pici hasfájás.
Reggel is minden oké volt, így hajnali fél 8kor elindultunk a meccsre. Ahol becsületére legyen mondva szenzációs volt! Az első meccsen nem nyertek csak, de sok volt a nehezítő körülmény, elsősorban az, hogy nem volt meg a 9+1 fő (3sor) 1 hiányzott (a második meccsre behívtunk egy délutánost, aki pechére a pályánál lakik :-P) és ez megbonyolította a cseréket, így 2 gólunk is érvénytelen lett, mert bentragadt valaki és egyel többen voltak a pályán, ráadásul a második bekapott gólnál a fiam "feladta" magában a dolgot, láttam az arcában, hogy dühös, hisztis, ez elvette a figyelmét és jött a 3. gól. De amint lejött tisztáztuk, hogy nem érdemes feladni, 1-1 gól nem a világ vége... Aztán következett fradi elleni csata :-) azt megnyertük, így mondtam, hogy innen már akármit csinál, mindent beenged akkor is boldog vagyok :-P Természetesen itt meg kell jegyeznem, hogy az ő korosztályukban NINCS győztes és vesztes hivatalosan nem nézi senki az eredményeket, a játék a lényeg.
Az utolsó 2 meccset is hozták, szóval eszméletlen büszke voltam Rá, nagyon jókat védett, olyanokat is kifogott néha amikre én már keresztet vetettem volna. A játékosok is belendültek a végére, volt már 1-2 passz is, ami talán nem annyira jellemző még az ő korukban.
Délután a nagyok (1 évvel előbb kezdték) voltak pályán, pár meccsüket megvártuk, Kevin látni szerette volna. Közben ugrált, szaladgált.
De mikor hazajöttünk nagyon csillogott a szeme, megmértem a lázát: 38,3°c... Hurrá! lázcsillapítás és effélék (persze még mindig pörgött be nem feküdt volna az ágyba) hétfőn reggel még volt hőemelkedése (erre már nem adtam semmit neki, had dolgozzon a szervezete) aztán semmi, kapott pár nap szabit, ma ment először oviba. Kedden már annyira jól volt, hogy el tudtunk menni a hétvégi játékának jutalmára az Újpest-Fradi hoki meccsre. Élete első felnőtt meccsére. Nagyon izgatott volt, már félórával a kezdés előtt beült volna a jégverembe.... Kicsit elszontyolodott, hogy nem nyertünk, de had szokja :-/
Tegnap voltunk dokinál, igazolásért, délután bejött velem suliba, életem egyik leguncsibb előadása volt. Egyszer csak Apa írt SMSt, Nimi lázas, 39 felett van... Egyből indultunk haza.
Alig ismertem rá, nem ugrált, elfeküdt szót fogadott. Este azonnal lepihent, nem volt hiszti "csak még egy meséért", vagy szomjas vagyok, vagy effélék, lefeküdt és pihent. (persze éjszakára kihoztam magam mellé)
Szóval szó szerint melegváltás volt a 2 kisbetegnél. Ma reggel hőemelkedése volt. Mindjárt indulunk a dokihoz...
2011. szeptember 8., csütörtök
Ma...
Azt gondolom, hogy az ovi-témát lezárhatjuk, mármint a beszoktatás részét. Nimród a héten már bent is aludt. Sőt, már kétszer ment 7re, amikor még kevesen vannak és volt, hogy nem is a saját csoportjába kellett bemennie. Nem sír, mindig megbeszéljük azt, hogy mikor megyek, vagy apa mikor megy. Amikor megyek érte akkor azonnal jön. Mesélni magától nem mesél, csak ha kérdezgetem, de akkor mondja ezerrel. A neveket lassan tanulja, legtöbbször ha kérdem, hogy kivel játszott, akkor ezt válaszolja: "Hát valakivel" azt elmondja, hogy kisfiú vagy kislány :-) eddig Zitust nevezi nevén, meg az egyik Hunorról mesélt...
Szóval a mai poszt megint az én nyomoromról fog szólni :-P
Ma eléggé vacakolós napom volt. Reggel 8ra mentem suliba, volt egy klinikai ismeretek órám, konkrétabban gyógyszerészet, aztán meg rohantam a Szentkirályi utcába a fogászati klinikára. Ma kezdtük a gyökérkezelést. Mondanom sem kell betojtam nagyon amikor mondta a doktornő, hogy akkor ma elkezdjük a gyökérkezelést.
A régi emlékemben egy elég durva kezelés élt (az egyik fogamat már gyökér kezelték, azt szedték ki a múlthéten, fúróval darabolva stb...) Ma egy szurival kezdtünk, lidocaint kaptam. Aztán neki kezdett a tisztításnak, csiszolásnak. Fizikailag szerencsére ez sem fájt, semmit sem éreztem, csak az a hang, a szag, a tudat. Úgy remegett az ajkam szó szerint... nem tudtam befolyásolni, irányítani. Végig mondogattam magamban, hogy muszáj, kell, akarom, hogy rendes mosolyom legyen, hogy végre mehessek a kórházba gyakorlatra, hogy akkor sokkal bizalomgerjesztőbb, megnyugtatóbb a mosolyom... Majd egy órát feküdtem ott, mire elkészült a dolog, kaptam bele egy gyógyszeres cuccot és egy ideiglenes koronát. Ami azt illeti eléggé idegennek érzem. Remélem, hogy a maradó pótlás majd nem zavar ennyire... Erre viszont nagyon kell figyelnem, mert ez csak dísz, gyakorlatilag funkcióképtelen, harapni nem nagyon lehet vele, mert akkor letörik és mehetek vissza előbb, mert az nem "egészséges" ha fedél nélkül marad a gyökércsatorna ebben az állapotban. Hétfőn kell hívnom a következő találkozás ügyében, akkor kapja meg a heti beosztását...
Nem tudom, hogy azért-e, mert ez a fogam már teljesen el volt halva, vagy azért mert ez a doktornő ügyesebb, mint anno a másik doki, de ez nem marad meg olyan rémes emléknek mint a korábbi, nem éreztem a gyökérkezelő tű idegölő kaparászását.
Miután végeztünk, akkor vissza rohantam a suliba egy ápolástan gyakorlatra, félig még lezsibbasztott felsőajakkal...
Miután jól megtanultuk, hogyan kell a steril kesztyűt felvenni és a munka végeztével levenni, meg pulzust vizsgáltunk egymásnak elrohantam a szájsebészetre is, kiszedtük az utolsó csíkot, most már remélhetőleg magától is gyógyul tovább. A következő húzás, vagy ha Zsombor dokit idézem "pöccintés" 16-án reggel 9-kor lesz. Ha az a seb is begyógyul, jöhet a pótlás készítés. Csak lennék már túl rajta...
Szóval a mai poszt megint az én nyomoromról fog szólni :-P
Ma eléggé vacakolós napom volt. Reggel 8ra mentem suliba, volt egy klinikai ismeretek órám, konkrétabban gyógyszerészet, aztán meg rohantam a Szentkirályi utcába a fogászati klinikára. Ma kezdtük a gyökérkezelést. Mondanom sem kell betojtam nagyon amikor mondta a doktornő, hogy akkor ma elkezdjük a gyökérkezelést.
A régi emlékemben egy elég durva kezelés élt (az egyik fogamat már gyökér kezelték, azt szedték ki a múlthéten, fúróval darabolva stb...) Ma egy szurival kezdtünk, lidocaint kaptam. Aztán neki kezdett a tisztításnak, csiszolásnak. Fizikailag szerencsére ez sem fájt, semmit sem éreztem, csak az a hang, a szag, a tudat. Úgy remegett az ajkam szó szerint... nem tudtam befolyásolni, irányítani. Végig mondogattam magamban, hogy muszáj, kell, akarom, hogy rendes mosolyom legyen, hogy végre mehessek a kórházba gyakorlatra, hogy akkor sokkal bizalomgerjesztőbb, megnyugtatóbb a mosolyom... Majd egy órát feküdtem ott, mire elkészült a dolog, kaptam bele egy gyógyszeres cuccot és egy ideiglenes koronát. Ami azt illeti eléggé idegennek érzem. Remélem, hogy a maradó pótlás majd nem zavar ennyire... Erre viszont nagyon kell figyelnem, mert ez csak dísz, gyakorlatilag funkcióképtelen, harapni nem nagyon lehet vele, mert akkor letörik és mehetek vissza előbb, mert az nem "egészséges" ha fedél nélkül marad a gyökércsatorna ebben az állapotban. Hétfőn kell hívnom a következő találkozás ügyében, akkor kapja meg a heti beosztását...
Nem tudom, hogy azért-e, mert ez a fogam már teljesen el volt halva, vagy azért mert ez a doktornő ügyesebb, mint anno a másik doki, de ez nem marad meg olyan rémes emléknek mint a korábbi, nem éreztem a gyökérkezelő tű idegölő kaparászását.
Miután végeztünk, akkor vissza rohantam a suliba egy ápolástan gyakorlatra, félig még lezsibbasztott felsőajakkal...
Miután jól megtanultuk, hogyan kell a steril kesztyűt felvenni és a munka végeztével levenni, meg pulzust vizsgáltunk egymásnak elrohantam a szájsebészetre is, kiszedtük az utolsó csíkot, most már remélhetőleg magától is gyógyul tovább. A következő húzás, vagy ha Zsombor dokit idézem "pöccintés" 16-án reggel 9-kor lesz. Ha az a seb is begyógyul, jöhet a pótlás készítés. Csak lennék már túl rajta...
2011. szeptember 5., hétfő
Véletlenek...
Pénteken bementem a suliba megírni azt az ominózus angol szintfelmérőt, amire ugye nem is készültem...
Aztán kiderült, hogy nem is írni kellett, hanem klikkelni. Egy 12 kérdéses tesztet kellett a gépen kitölteni.
5 modul közül kellett választani, nekem minimum a 3as modulba kellett bekerülni, hogy időben legyek ahhoz, hogy feltudjam venni a szaknyelvet jövőre, amikor kell. Ez kritérium feltétel, ha nem teljesíted a szaknyelvet, nincs diploma... A szaknyelvet meg csak úgy veheti fel az ember, ha van nyelvvizsgád, vagy pedig jársz az angol alapozásra, aminek feltétele volt ez a szintfelmérő.
Sokáig filóztam, hogy merjem-e bevállalni a 4-es modult, vagy maradjak meg a 3-asnál, mert ha sikerülne a 4-es akkor nem apának kellene edzésre hordani hétfőn a gyereket (bónusz a Nimródot), mert akkor ebben a félévben még nincsen nyelv. Viszont mi van, ha nem sikerül a teszt? és két szék közül a pad alá esem? Ennek megfelelően eldöntöttem magamban, hogy a 3-as modult "pályázom", arra van esélyem talán.
A gépnél azt mondták, hogy az egyest ne is akarja senki megírni, mert az az a modul amit tavaly indítottak teljesen kezdőknek, de idén talán el sem indul. ennek megfelelően a 2-es teszt az egyes modul, 3-as teszt a kettes modul és így tovább. Szóval fogtam magam és kiklikkeltem a 4-es tesztet. 50%-ost írtam azt írta a program ki, hogy megfelelt....
Ma rakták ki az eredményeket, nézem a 3as modul szerencsés versenyzőit, nincs a nevem, nézem a kettest és az egyest nincs a nevem. Teljesen kétségbe estem, hogy nem sikerült?! Mire megláttam a nevem a 4-es modul papírján.
Mint kiderült a számoknál az 1 az egyes modul volt 2 a kettes stb. Az ötös modul pedig az volt, akinek be sem kell járni alapozásra, hanem ha eljön az ideje akkor szaknyelv.
Persze az a tetű kisördög ott motoszkált, hogy bezzeg ha be merem vállalni az 5ös tesztet (amiről azt hittem, hogy a 4-es modul). Persze így is jó, fél év "haladék", egy vizsgával kevesebb és fél évig még tuti, hogy belefér a hoki az én időmbe, nem kell apát terhelni vele és jól jött ki, mert tényleg nem is számítottam rá.
A másik véletlen:
Már napok óta nagyon fájt a fogam helye, gyakorlatilag fájdalomcsillapítóval tudok aludni. A hétvégén vettem a bátorságot és odaérintettem a nyelvemet és mit érzek: darabokat! Mondom basszus bent maradt pár törmelék. Ma elmentem a szájsebészetre, be voltam tojva, a dokim már nincs a klinikán, se időpontom se egyéb... A szokásos módon beadtam a kartonomat és vártam. Sokat vártam. Közben mindenféle rossz szagok jöttek ki, majdnem rosszul lettem. Volt egy down-os fiú, nagyon aranyos volt, mosolyogva integetett be a rendelőbe. Az asszisztens megkérdezte tőle, hogy jó lett-e a fénykép (rtg.) mosolygott-e ügyesen, ő meg mondta, hogy igen :-) (anyukája mindezt nem erősítette meg ugyan)
Szóval vártam a sorom, mikor egyszer csak megjelent "ő" az ex dokim, civilben. Gondolom még vissza húz a szíve, vagy van mit adminisztrálni... Megismert és egyből kérdezte, minden oké-e. Mondtam, hogy mi a helyzet. Bement és röviddel utána be is hívott. A jó hír az, hogy nem szilánkok, a rossz pedig az, hogy az bizony a csont, amibe a fog ágyazódott bele. Eléggé bizarr. Valahogy kiesett előbb a véralvadék, begyulladt ott minden, amin alap nem csodálkozom, az egyik fogam ugye alap gyulladt volt mikor kiszedték...
Most rakott bele gézcsíkot, ami ilyen eszméletlenül szarízű jódos cumóba volt beáztatva. Újra "átadott" az új dokimnak, holnap megyek megint, immár az új dokimhoz csíkcserére.
Komolyan tök jól esett, hogy már nem kellett volna neki velem foglalkoznia, full civilben volt (jobban is állt neki, mint a fehér köpeny), mégis foglalkozott velem.
Persze amúgy már veszett elegem van, hogy egészségügyileg minden szar megtörténik velem az idén, még egy rohadt fogamat se tudom úgy kiszedetni, hogy ne gyulladjon be. Most már itt lenne az ideje, hogy végre helyrejöjjön minden. Legyen normális mosolyom a legkevesebb szenvedés árán és a lábam se vacakoljon már meg még sorolhatnám.
Tényleg a legnagyobb kincs az egészség...
Aztán kiderült, hogy nem is írni kellett, hanem klikkelni. Egy 12 kérdéses tesztet kellett a gépen kitölteni.
5 modul közül kellett választani, nekem minimum a 3as modulba kellett bekerülni, hogy időben legyek ahhoz, hogy feltudjam venni a szaknyelvet jövőre, amikor kell. Ez kritérium feltétel, ha nem teljesíted a szaknyelvet, nincs diploma... A szaknyelvet meg csak úgy veheti fel az ember, ha van nyelvvizsgád, vagy pedig jársz az angol alapozásra, aminek feltétele volt ez a szintfelmérő.
Sokáig filóztam, hogy merjem-e bevállalni a 4-es modult, vagy maradjak meg a 3-asnál, mert ha sikerülne a 4-es akkor nem apának kellene edzésre hordani hétfőn a gyereket (bónusz a Nimródot), mert akkor ebben a félévben még nincsen nyelv. Viszont mi van, ha nem sikerül a teszt? és két szék közül a pad alá esem? Ennek megfelelően eldöntöttem magamban, hogy a 3-as modult "pályázom", arra van esélyem talán.
A gépnél azt mondták, hogy az egyest ne is akarja senki megírni, mert az az a modul amit tavaly indítottak teljesen kezdőknek, de idén talán el sem indul. ennek megfelelően a 2-es teszt az egyes modul, 3-as teszt a kettes modul és így tovább. Szóval fogtam magam és kiklikkeltem a 4-es tesztet. 50%-ost írtam azt írta a program ki, hogy megfelelt....
Ma rakták ki az eredményeket, nézem a 3as modul szerencsés versenyzőit, nincs a nevem, nézem a kettest és az egyest nincs a nevem. Teljesen kétségbe estem, hogy nem sikerült?! Mire megláttam a nevem a 4-es modul papírján.
Mint kiderült a számoknál az 1 az egyes modul volt 2 a kettes stb. Az ötös modul pedig az volt, akinek be sem kell járni alapozásra, hanem ha eljön az ideje akkor szaknyelv.
Persze az a tetű kisördög ott motoszkált, hogy bezzeg ha be merem vállalni az 5ös tesztet (amiről azt hittem, hogy a 4-es modul). Persze így is jó, fél év "haladék", egy vizsgával kevesebb és fél évig még tuti, hogy belefér a hoki az én időmbe, nem kell apát terhelni vele és jól jött ki, mert tényleg nem is számítottam rá.
A másik véletlen:
Már napok óta nagyon fájt a fogam helye, gyakorlatilag fájdalomcsillapítóval tudok aludni. A hétvégén vettem a bátorságot és odaérintettem a nyelvemet és mit érzek: darabokat! Mondom basszus bent maradt pár törmelék. Ma elmentem a szájsebészetre, be voltam tojva, a dokim már nincs a klinikán, se időpontom se egyéb... A szokásos módon beadtam a kartonomat és vártam. Sokat vártam. Közben mindenféle rossz szagok jöttek ki, majdnem rosszul lettem. Volt egy down-os fiú, nagyon aranyos volt, mosolyogva integetett be a rendelőbe. Az asszisztens megkérdezte tőle, hogy jó lett-e a fénykép (rtg.) mosolygott-e ügyesen, ő meg mondta, hogy igen :-) (anyukája mindezt nem erősítette meg ugyan)
Szóval vártam a sorom, mikor egyszer csak megjelent "ő" az ex dokim, civilben. Gondolom még vissza húz a szíve, vagy van mit adminisztrálni... Megismert és egyből kérdezte, minden oké-e. Mondtam, hogy mi a helyzet. Bement és röviddel utána be is hívott. A jó hír az, hogy nem szilánkok, a rossz pedig az, hogy az bizony a csont, amibe a fog ágyazódott bele. Eléggé bizarr. Valahogy kiesett előbb a véralvadék, begyulladt ott minden, amin alap nem csodálkozom, az egyik fogam ugye alap gyulladt volt mikor kiszedték...
Most rakott bele gézcsíkot, ami ilyen eszméletlenül szarízű jódos cumóba volt beáztatva. Újra "átadott" az új dokimnak, holnap megyek megint, immár az új dokimhoz csíkcserére.
Komolyan tök jól esett, hogy már nem kellett volna neki velem foglalkoznia, full civilben volt (jobban is állt neki, mint a fehér köpeny), mégis foglalkozott velem.
Persze amúgy már veszett elegem van, hogy egészségügyileg minden szar megtörténik velem az idén, még egy rohadt fogamat se tudom úgy kiszedetni, hogy ne gyulladjon be. Most már itt lenne az ideje, hogy végre helyrejöjjön minden. Legyen normális mosolyom a legkevesebb szenvedés árán és a lábam se vacakoljon már meg még sorolhatnám.
Tényleg a legnagyobb kincs az egészség...
2011. szeptember 2., péntek
Ovis
Ott kezdem, hogy szerdán Nimród elballagott a bölcsiből.
9-re mentünk, a Kitti és én vittem a kicsit, anyósom valamilyen rejtélyes ok miatt pont lebetegedett vagy ilyesmi, reggel lemondta. Apa pedig a pénzt hajtotta, valamiből élni kell.
A bölcsit gyönyörűen feldíszítették a gondozónők, csupa lufi és szalag volt az udvar.
Szóval Nimród gyakorlatilag kezelhetetlen volt, őrültködött, bohóckodott, a "ballagás" része még ment, amikor is a csoportok az egyestől elindultak énekelve és folyamatosan csatlakoztak be a gyerekek libasorban, fogták egymás kis vállát/derekát és énekelve végig vonultak az épületen és az udvaron. Aztán minden csoport külön-külön bemutatott egy kis éneklős akármit, na ott már elszakadt a fonal, mindent csinált ugrált lökdösődött.
Aztán amikor lehetett leült a kis asztalkához, evett ivott annyit amennyi belefért, majd folytatta tovább az őrültködést. Ebben partnerei is voltak, megérkezett Kuti barátja is a nyári szünet kihagyás után, kb 5 perc alatt feloldódott és mintha ki sem hagyta volna úgy ment Nimivel... Próbáltuk őket fotózni, mert az ő szülei is tudják, hogy a legjobb barátok voltak, ami tök érdekes, hisz Kuti vietnámi és alig azaz szinte nem beszél magyarul, mégis megértik egymást. Szóval próbáltuk fotózni ennek a barátságnak az utolsó pillanatait, de annyira mozgásban voltak, hogy lehetetlen volt. Ha nem Kutival rosszalkodott, akkor kis Kevinnel (neki is vietnámi az apukája és magyar az anyukája) hancúroztak a labda-medencében.
Kaptak aranyos kis tarisznyát bele útravalót némi édesség formájában, egy plüssállat csokrot...
Mi is odaadtuk a kollektív ajándékokat.
Elköszöntünk, megköszöntük a 2 évet a rengeteg türelmet és szeretetet. Nimród még maradt 4 másik gyerkőccel, mert úgy volt, hogy nekem fogorvoshoz kell mennem. de mikor hazaértem akkor éreztem, hogy hőemelkedésem van, gázmérő igazolta. Így lemondtam, mert valószínűleg az előző napi szájsebészet hagyatéka, (ma is eszméletlenül fáj még) így megegyeztünk, hogy jövőhéten folytatjuk. Ezért altatásra még éppen oda értem Nimródért és elhoztam. Mint kiderült Kevinnel folytatták a reggeli hancúrt :-)
Képeket később teszek fel.
S most a tegnapról:
Reggel felkeltünk, elkészültünk, odamentünk 9re. Kevin átöltözött beszaladt, Nimród is ezt akarta követni, de az óvónők nem hagyták. Hiába szólt a gyerek, hogy anya menj el nyugodtan menjél el... azt mondták ne menjek, mert nem lesz jó neki.
Nem értem. 2 hónapos kora óta jár oda a gyerek azóta hordjuk a Kevint. Folyamatosan azt látja, hogy Kevin átöltözik, puszi, bemegy... fél éve, mióta szobatiszta abba a mosdóba megy el minden reggel pisilni. Arról nem is beszélve, hogy szerdáig bölcsis volt 2 éven át. Ezért most azt hiszem a gyerek fejében egy naagy kérdőjel van. Ugye eddig a bölcsiben is én az ajtóig, puszi és ment dolgozni én meg alvás után mentem érte. Erre készült az oviban is. Erre be kellett mennem vele, ott ültem, együtt játszottunk 2 órát és hazajöttünk. Ne értsetek félre! Nem a közös időt sajnálom, csak szerintem most ezzel százszor jobban megkavartam, mintha hagyom reggel bemenni és kész. De ne nekem legyen igazam.
Ezért is olvastam csodálkozva, hogy például Rika-Barbi, aki bölcsis sem volt már bent aludt tegnap. Nem értem miért nyújtják ezt. Minden esetre mára kértem már ebédet és hazajövök, pont. ha kell 5 perc és bent vagyok. Ebéd után meg apa hazahozza (nekem angol szintfelmérőt kell írni 1től), ja és hétfőn megpróbálom a bent altatást. Jövőhéttől suli van nekem is. S a zsigereimben azt érzem, hogy így a jó Neki is. A gyors átmenet, nem a nyújtós.
9-re mentünk, a Kitti és én vittem a kicsit, anyósom valamilyen rejtélyes ok miatt pont lebetegedett vagy ilyesmi, reggel lemondta. Apa pedig a pénzt hajtotta, valamiből élni kell.
A bölcsit gyönyörűen feldíszítették a gondozónők, csupa lufi és szalag volt az udvar.
Szóval Nimród gyakorlatilag kezelhetetlen volt, őrültködött, bohóckodott, a "ballagás" része még ment, amikor is a csoportok az egyestől elindultak énekelve és folyamatosan csatlakoztak be a gyerekek libasorban, fogták egymás kis vállát/derekát és énekelve végig vonultak az épületen és az udvaron. Aztán minden csoport külön-külön bemutatott egy kis éneklős akármit, na ott már elszakadt a fonal, mindent csinált ugrált lökdösődött.
Aztán amikor lehetett leült a kis asztalkához, evett ivott annyit amennyi belefért, majd folytatta tovább az őrültködést. Ebben partnerei is voltak, megérkezett Kuti barátja is a nyári szünet kihagyás után, kb 5 perc alatt feloldódott és mintha ki sem hagyta volna úgy ment Nimivel... Próbáltuk őket fotózni, mert az ő szülei is tudják, hogy a legjobb barátok voltak, ami tök érdekes, hisz Kuti vietnámi és alig azaz szinte nem beszél magyarul, mégis megértik egymást. Szóval próbáltuk fotózni ennek a barátságnak az utolsó pillanatait, de annyira mozgásban voltak, hogy lehetetlen volt. Ha nem Kutival rosszalkodott, akkor kis Kevinnel (neki is vietnámi az apukája és magyar az anyukája) hancúroztak a labda-medencében.
Kaptak aranyos kis tarisznyát bele útravalót némi édesség formájában, egy plüssállat csokrot...
Mi is odaadtuk a kollektív ajándékokat.
Elköszöntünk, megköszöntük a 2 évet a rengeteg türelmet és szeretetet. Nimród még maradt 4 másik gyerkőccel, mert úgy volt, hogy nekem fogorvoshoz kell mennem. de mikor hazaértem akkor éreztem, hogy hőemelkedésem van, gázmérő igazolta. Így lemondtam, mert valószínűleg az előző napi szájsebészet hagyatéka, (ma is eszméletlenül fáj még) így megegyeztünk, hogy jövőhéten folytatjuk. Ezért altatásra még éppen oda értem Nimródért és elhoztam. Mint kiderült Kevinnel folytatták a reggeli hancúrt :-)
Képeket később teszek fel.
S most a tegnapról:
Reggel felkeltünk, elkészültünk, odamentünk 9re. Kevin átöltözött beszaladt, Nimród is ezt akarta követni, de az óvónők nem hagyták. Hiába szólt a gyerek, hogy anya menj el nyugodtan menjél el... azt mondták ne menjek, mert nem lesz jó neki.
Nem értem. 2 hónapos kora óta jár oda a gyerek azóta hordjuk a Kevint. Folyamatosan azt látja, hogy Kevin átöltözik, puszi, bemegy... fél éve, mióta szobatiszta abba a mosdóba megy el minden reggel pisilni. Arról nem is beszélve, hogy szerdáig bölcsis volt 2 éven át. Ezért most azt hiszem a gyerek fejében egy naagy kérdőjel van. Ugye eddig a bölcsiben is én az ajtóig, puszi és ment dolgozni én meg alvás után mentem érte. Erre készült az oviban is. Erre be kellett mennem vele, ott ültem, együtt játszottunk 2 órát és hazajöttünk. Ne értsetek félre! Nem a közös időt sajnálom, csak szerintem most ezzel százszor jobban megkavartam, mintha hagyom reggel bemenni és kész. De ne nekem legyen igazam.
Ezért is olvastam csodálkozva, hogy például Rika-Barbi, aki bölcsis sem volt már bent aludt tegnap. Nem értem miért nyújtják ezt. Minden esetre mára kértem már ebédet és hazajövök, pont. ha kell 5 perc és bent vagyok. Ebéd után meg apa hazahozza (nekem angol szintfelmérőt kell írni 1től), ja és hétfőn megpróbálom a bent altatást. Jövőhéttől suli van nekem is. S a zsigereimben azt érzem, hogy így a jó Neki is. A gyors átmenet, nem a nyújtós.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)