Remek a hangulatom, negyedik szülinapom!

Kevin ma négy éves...
Akkor ép vasárnapra esett. Ő is jó gyerek volt (akkor még), megvárta, hogy Apa szabadnapos legyen, és együtt indulhassunk, ne kelljen a fejben százszor lezongorázott vészforgatókönyvet elővenni, hogy mindenki rendesen oda érjen.
Igazából 27.-re voltam kiírva, de már tűkön ülve vártuk a nagy találkozást. Pénteken már nem tudtam rendesen kialudni magamat, mert a kertszomszédéknál buli volt (egész hétvégén)Szombaton este végre találkoztam a nyákdugóval, valamivel éjfél előtt. Akkor meg már azért sem tudtam aludni, mert izgatottan vártam, hogy végre történjen valami. Körülbelül hajnali 5 órakor már éreztem is valamit. Telefonáltunk is Anyukáméknak, hogy jöjjenek a csajokhoz, mi pedig hívtunk egy mentőt. Igazság szerint most már tudom, hogy kicsit korán mentünk, viszont a második szülésem után nem mertünk kockáztatni, hiszen Kitti az első fájáskától számított 2 órán belül kibújt, és azt hittük, hogy most is hasonló szerencsében lesz részünk. Természetesen nem lett... Úgy fél 7 felé értünk be a kórházba, épp váltás volt, de azért megvizsgáltak, és kiderült, hogy még közel sincs vége... Azért rá nemsokára kaptunk egy szülőszobát és lassan de biztosan haladtunk is. Igaz közben megesett olyan, hogy kimentünk a fürdőbe, és mire vissza értünk volna, addigra szépen kizártak minket a folyosóra, mert minden szülőszoba foglalt volt, és jött valaki, akinek nagyobb szüksége volt rá. Igaz sajnos nem sokáig voltak ott, ugyan is a baba a végén meggondolta magát, így rohantak a műtőbe. Minden esetre nem volt kellemes élmény hallgatni a hangokat. Szóval vissza kerültünk a szobánkba. Egyre sűrűbben jöttek a fájások, a végén már felfektettek a szülőágyra, CTG-re. 2x is elment a Kevin szívhangja, de a doktornő (ügyeletes) közölte, hogy semmi gond nincsen, csak én mocorogtam, és feküdjek nyugodtan. (ezúton is kívánok neki hasonló kellemes élményeket, mint a legerősebb fájásokkal nyugodtan/mozdulatlan feküdni), de azért valahol éreztem, hogy itt valami nincs teljesen rendben, egészen másképp zajlik minden mint a lányokkal. Bevallom kezdtem kétségbe esni, de a doktornőt ez nem kifejezetten hatotta meg, hiába mondtuk, hogy nagy gyerekre számítunk, hiába felejtették el a 37. héten a súlybecslést, hisz eddig is nagy gyerekeink voltak, meg az elején a SOTE-n mindig csináltak súlybecslést és akkor is nagyobb volt az "átlagnál". de a dr. nő tartotta magát ahhoz, hogy még nincs eléggé lent a gyerek feje, addig nem tehet semmit. Egy ilyen pillanatom után kiment a férjem, hogy rákérdezzen még egyszer, hogy nem kellene-e esetleg valamit csinálni. Ez az eszmecsere egy kicsit hangosra sikeredett. Szerencsére. Ugyan is meghallotta ezt egy idősebb/tapasztaltabb orvos is, és ő bejött megvizsgálni engem. Azonnal burkot repesztett. Erre pont bejött a fiatal dokinő, akinek a betege voltam, és elkezdett kiabálni azzal az orvossal, aki eleve minimum az apja lehetne, hogy hogy képzeli azt, hogy hozzám nyúlt. A burokrepesztés maga volt a megváltás, szinte azonnal jöttek a tolófájások, érdekes módon a gyerek feje is azonnal megtalálta a kivezető utat. (tehát itt jegyzem meg, hogy bő egy órával azelőtt mikor én már tolófájás szerű dolgokat éreztem (és finoman le is hülyéztek ezért, holott harmadszor szültem), szóval akkor lehet ha megrepesztik a burkot egy órával kevesebbet szenvedünk, de ezen már kár rágódni)
12:50 perckor ki is bújt Kevin Krisztián, 4330g-al, 61cm-el, és 38/35-ös fej/mell körfogattal. A kis Drága bosszút állt a szülésznőn, mert nem számított ilyen nehéz babára, és rosszul tartotta be magát, így picit meghúzta a hátát amikor a kezébe csúszott a kicsi csomagom. Azonnal a hasamra fektették, megvárták, mikor már nem pulzál a zsinór, és csak akkor vágták el. Elvitték rendbetenni, és már vissza is hozták a kis haspókot, aki azonnal tudta, hogy mi a dolga, és megtömte a kis pocakját. Már ott kicsit szürkének találtam, de a szülésznő közölte, hogy csak rossz a fény a szülőszobában nincs semmi gond. Egy kicsi ideig még együtt voltunk 3-asban, majd Kevint elvitték egy órára megfigyelni, én pedig kaptam egy ágyat az osztályon. a szülés után 1,5 órával már letusoltam, és tisztán vártam a folyosón fel-alá sétálva (ami meg sem kottyant) a fiamat. Mikor kihozták ugyan csak szürke volt, sőt a szeme is be volt vérezve, gyakorlatilag a fehérje helyén végig véreres volt (még 2 hetes korában is látszott) Persze mindezek mellett gyönyörű volt, a mi kicsi fiunk. A kórházi egyen rugdalózók ugyan kicsikét feszültek rajta, hiába vadásztuk minden fürdetéskor a legnagyobbat.

Utólag az is kiderült, hogy a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. Igaz ezt sem nekünk mondták, hanem a zárójelentésében volt leírva, a gyerekorvosunk mondta meg. Ez kicsit rosszul esett. Mondjuk a férjem akkori lelki állapotára gondolva lehet, hogy féltek elmondani, mert esetleg kicsit letépi a fejüket, hogy ezek szerint mégis csak megmondtuk, hogy valami nem jó, és ők sz@rtak erre.
Szerencsére nem lett maradandó károsodása a gyereknek, és ez a lényeg.

Az egyik szülinapi ajándék

Beindult

A néhány nappal ezelőtti kezdeti totyogást kezdi felváltani a haladó totyogás. Nagyon rövid idő alatt hatalmasat ugrott a mozgás fejlődése, de sajnos a veszélyérzete még nem nőtt ehhez a szinthez. Ugyanis a büdös kölök, laza mozdulatokkal mászik fel mindenre, legyen az a babakocsi, vagy a kanapék, ágyak, de az is egyre gyakoribb, hogy az érdekes magasabban levő dolog megszerzéséhez odatolja a kisszékét, majd rááll.. Engem ilyenkor a frász kerülget, és ugrok, hogy lekapjam. Persze nem mindig vagyok elég gyors. Picasso-nak kék korszaka (is) volt, Nimród életében most kezdődik a kék-zöld korszak, remélem hamar túl lépünk rajta.
Külön bosszantó, hogy még élvezi is, ahogy felmászik, és rám néz, látszik a szemén az az imádni való gonosz csillogás, majd elkezd ugrálni. Ha Kevin is vele van, akkor meg ez az állapot sokszorosára fokozódik.
(holnap csatolok képet is az első kék foltjáról, a picike fején-ha még akkor is látszódik)

Szülinapos hétvége és hétfő

Szombaton Velencére mentünk, mivel másnap ott szavaztam, csak úgy döntöttünk lent töltünk egy hétvégét ha már úgyis "kell" menni.
Mikor leértünk, Apukám már elkezdte a bográcsban főzni a gulyást. Mi lementünk a fürdőbe. Sógornőm szerzett "ingyen jegyeket" amivel a fürdő minden részét kipróbálhattuk, de őszinte leszek, örülök, hogy nem fizettünk érte, mert nekem nem jön be az a nagy wellnessesdi inkább csak élményfürödni szeretek. Azt viszont nagyon, ahogy az egész családom. A gyerekeket is alig lehetett kiszedni, Nimród kapott a Mamáéktól egy beülős úszógumit, és nagyon tetszett neki. Naná, hogy képeket nem készítettünk, mert Apa mindig a lelkemre köti, hogy a telefont hagyjam kint a lezárt szekrényben, oké, valóban igaza van, hogy a babakocsit sokszor hagyjuk a látóterünkön kívül és az nem zárható. Végre már nyitva volt a kinti rész is, ott is van élmény medence, meg minden. A parkosítást még nem fejezték be, de alakul majd.
Mire vissza értünk Anyuékhoz már készen volt a gulyás és a lángos. Kint vacsoráztunk az udvaron. Jól éreztük magunkat.
Vasárnap ébredés után elmentünk szavazni, majd délre vendégeket vártunk, Kevin keresztszülei jöttek Panka babájukkal, aki Nimródnál pár héttel idősebb csak.
Szerencsére még az eső előtt sikerült a tortát is megenni. Nimródnak nagyon tetszett a gyertya meg minden. Előre látó emberke lévén egy ottani bodyt adtam rá, és mivel nem volt lent etetőszék, ezért a tesóm lányának régi kompjába tettük, ott fogyasztotta a tortáját. Azaz inkább csak maszatolta, mert előtte jól bekajált a gulyásból. Kikövetelte magának az egyik villát (egy kerekített végű süteményest) és egész ügyesen bánt vele.

Itthon ma folytattuk a szülinapozást, hiszen ugye valójában ma van Neki, 20:25kor lett egy éves. Hihetetlen.
Tavaly megírtam a születésének történetét röviden a kedvenc babázós fórumomba, amit most ide másolok:
Tehát röviden:

Vasárnap délelőtt mentem CTG-re. Már nehezen találták meg a szívhangot, többször elmászott, majd 1 órát szenvedtünk egy 100 éves CTG géppel (és mint kiderült értékelhetetlen is volt). A lelettel vasárnap a szülőszobára kell lemenni ott van doki olyankor. Le is mentem, és az ajtóban ép volt egy fiatal nő (én azt hittem szülésznő tanuló, vagy max frissem végzett ) elvette a papíromat, majd várni kellett (fél órát) és behívott. Kiderült ő az ügyeletes doktornő... Megvizsgált, hogy kivitelezhető-e az ASK, és közölte, 2,5 újjnyira nyitva vagyok. Így elvégezték a vizsgálatot, egy hipermodern vizsgálószéken, tök furi volt, távirányítós volt az állítása, a magasságát, és a dőlést lehetett szabályozni meg minden. Akkor még a víz teljesen tiszta volt, és közölte, hogy rengeteg haja van a babának. Majd megismételtük a CTG-t, mert ugye az előző szar volt, ezt már ott egy jobb gépen (de még fájás mérő nélkül) Ez már jó volt. De a méhszájam miatt konzultált az ügyeletvezetővel, arra jutottak, hogy bent kellene maradjak, hisz ugye 4. szülés stb... Először vonakodtam a dologtól, de végül is úgy döntöttem, maradok. Azért ebben közre játszott, hogy Rusy volt dokija volt ép az ügyeletvezető, és azért "Rusyn keresztül" jó dokinak ismertem meg, így jobban adtam a szavára. Közben a nyákdugóm is megvált tőlem, ez volt a végső ok a döntésemben.

Felkerültem a terhes osztályra, mert ugye még nem volt konkrét indult szülésem, nem is garantálták, hogy aznap lesz belőle bármi is. Mint írtam le sem ültem/feküdtem, csak hívtam a párom, hozza a többi cuccomat is, meg "rendeltem" bébiszittert 2 órára (akkor kb dél volt még csak) és sétáltam 1000-el. Majd olyan 2-től jöttek a derék fájdogálások... Beért 3 előtt nem sokkal a párom is. Azt terveztük 4 körül haza indul majd. Így előtte lementem megkerestem a doktornőt nézzen már rám változik-e valami, mert a 10 percesekből 7-esek lettek, néha 5 ösök, de még mindig nem fájt, csak érztem. Így érdekelt hogyan kalkuláljunk a bébiszitterrel. A szülőszobán vizsgált meg, ahonnan már ki sem engedett. Felfektettek ágyra, CTG-re ami mutatott nagyon enyhe fájásokat, néha kicsit erősebbeket, de azok is viselhetőek voltak... De ahogy az idő előre haladt természetesen erősödött is. Először 30-asoknál éreztem, hogy kellemetlen, majd jöttek 50-esek is, amik akkor már fájtak is azért, de még tűrhető volt. Olyan 7 körül kezdtek durvulni. Időközben bejött a párom is. Fájások erősödtek, de Levi feje nem akart lejjebb jönni, és addig nem mertek burkot repeszteni, nehogy kilökődjön a zsinór. Fájások egyre erősebbek, előkészítést megkaptam (azt hittem vissza se tudok menni a vizsgálóból amikor felfeküdtem az ágyra nem tudtam felemelni a lábamat, apát kértem meg, hogy segítsen). Időközben bemutattam a CTG gépet is Neki, megmutattam, hogy ha a második számsor elkezd emelkedni, na akkor nem szabad hozzám szólni 1-2 fájás alatt meg is értette a lényegét... És természetesen egyre sűrűbben volt csendszünet. Azt mondta volt fájás amikor 127-nél járt a számláló, de én nekem nem volt energiám forgolódni, nézni, mert a fejem felett a falon van a gép. Ami tök érdekes, hogy az elején 50 nél már sziszeg az ember, a végén annál lejjebb már nem is megy, és akkor hawaii van, nem is érez semmit az ember... Fejecske még mindig fent volt, így arra a döntésre jutott a doktornő, hogy oxitocin kell. Itt dőlt meg először a szülésről kialakított "álomképem", a beavatkozás mentesség... Tiltakoztam, de a dokinő mondta, hogy "muszáj", valamint akkor ha lejjebb jön, és elcsipheti a burkot, akkor pikk-pakk készleszünk. Na oxis infúió be, második törés: én aki edig azt mondtam, hogy nem kell fájdalom csillapítás egy szülésnél, kértem, hogy hozzanak valamit azonnal, bármit ami nem gerincbe megy. Meg is kaptam. Alig pár perc alatt hatott is az infúzió, lejjebb jött Levi annyira, hogy burkot repeszthettek... És innen már valóban felgyorsultak az események, magzatvíz a déli tisztából kakissá változott, egy "vesetálba" csorgatta a szülésznő és a doki, mire a 3. körrel elért a csapig és jött vissza már éreztem is az első tolófájást, majd fél percre rá még 1-et (én ösztönösen toltam), ép arra sétált egy másik szülésznő, rámnézett (azaz oda), és megszólalt a szülésznőmnek, hogy te, nem kéne szétkapni az ágyat?! az meg legyintett volna, ha nem néz ő is hírtelen "oda"... Na ágy pikk-pakk szét, dokinéni be, ha érzem a fájásokat nyomjak. Igen ám, csak hogy hírtelen semmit nem éreztem (nem tudni, hogy eleve fájásgyengeség lépett fel, vagy akkor is hatott még a gyógyszer), így nagyjából találomra nyomtam, de nehezen ment, nem éreztem úgy mint a 3 másiknál, nem tudtam "uralni" őket, úgy éreztem végem van... Majd felnéztem, és megláttam a dokinéni kezében az ollót, Ekkor éreztem magamat a leg csalódottabbnak, elkeseredettnek, hogy már a gátvédelem sem jött össze nekem, akinek eddig mindig sikerült, és valami biztos elromlott bennem, kezdtem kétségbe esni mi lesz velem/velünk. De aztán 2-3 nyomás után végre kijött a feje de nem engedték sírni, hanem addigra egy konkrét csapat verődött a lábam közé, és azonnal szívni kezdték a váladékot a piciből, ugye a mekóniumos víz miatt... Majd még 1 nyomás és kint is volt a törpe, Őt elvitték lemérni stb, nálam megvárták a lepényt, majd alaposan (és picit fájdalmasan) körbenéztek belül, hogy okozott-e valami kárt a kisember. Szerencsére belül semmi sérülés nem volt, így csak kint kellett 3 öltéssel össze stoppolni, ami nem volt vészes, bár éreztem...

Majd megkaptuk a törpét akit akkor 4660g nak mondtak (de a papíron már 4600 van nem tudom melyik a jó) 59 cm és 38-as fej és mell körfogata volt. Nem tehettem cicire (újjabb törés a lelkemen), nehogy épp azzal vigyen le valamit a mekóniumból, vagy valami ilyesmivel magyarázták...

Mivel ugye "sokadik" gyerek, az orvosok úgy találták, hogy azt az infúziót amit elkezdtek csepegtetni, de alig 10 perc után abba hagyták, mikor lejött Levi fejecskéje, újra engedik, sőt "nyertem" még 1 bónusz üveggel is, majd csak akkor kelhetek fel ha az lecsepegett. Kombóba még a végén kaptam grátisz fenékbe szúrós össze húzót is. Ez megpecsételte az éjszakámat. Pedig gondoltam jól kialszom magam amíg tehetem. Rosszul gondoltam. Ugyan is ez a koktél olyan össze húzódásokat csinált egész éjjel, a falat vakartam kínomban, talán a vajúdásnál is rosszabb volt... Jó ha fél órát aludtam. Másnap reggel is kaptam még injekciót. Kb 2 óra volt mire lekerültünk babás szobába. Én reggel azért kikértem cicire a kicsit, szerencsére azonnal tudta mi a dolga, valamint olyan 11 körül is megkaptuk kicsit, bár akkor nem szívesen akarták odaadni, mert vizit volt, csak látták, hogy ott a család. Szerencsém volt, mert a másik 2 szobatársamnak addig meg se mutatták egyszer sem (pedig 2x lementek kérni), míg nem jutottunk szobához...

Attól kezdve már minden jól alakult, együtt voltunk, cicizett ahogy kell, a tejem hamar megindult, legalább az úgy sikerült ahogy vártam. Vissza szinte nem is esett, 4470-el jöttünk haza.

A régi sztreptó leletem végett felvitték 1 órára a nic-re vizsgálatra, megfigyelésre, de mire én már éjfélkor mentem fel a szobába, addigra lent volt a sima csecsemős terembe.

Totyogó

Néhány napja pici Emberem az 1-1,5m-est távokat totyogva teszi meg. Még kicsit bátortalan, de egyre ügyesebb.
Bátortalanságát nem is értem, mert alapból egy kamikáze.
Pl mindenre felmászik, mint a képeken, ahol éppen horgászni próbál. Nagyon szereti nézegetni az akváriumot. De az a baj, hogy ütögetni is szereti, ha ép nem éri fel akkor szerez valamit amire vagy rálehet állni, vagy felér odáig és úgy csapkodja...
És mindezt olyan vigyorral tudja kombinálni, hogy még haragudni sem lehet rá.

Persze ugyan ezt a mosolyt alkalmazza miután kirámolja a konyhaszekrényt, vagy felfordította a csajok szobáját.




Ha minden jól megy holnap Velencén megyünk a fürdőbe, kíváncsi vagyok mennyire fog neki tetszeni így egy évesen. Alapból szereti a pancsolást. Ma ki is szaladok venni neki beülős úszógumit, hisz már van annyira stabil, hogy tudja tartani magát benne. Meg remélem kapok valami értelmes ajándékot is Neki. Igaz a babakocsi megvétele után (amit nem terveztem a költségvetésben előre) már nem tudok rá annyit fordítani. De igyekszem a lehető legtöbbet kihozni a dologból.

Ma egy éve

Kellett volna a papír forma szerint Nimródnak világra jönnie.
De nem tette, bárhogy próbáltam kicsalogatni. Pedig ezek a napok már nagyon nehezen viselhetőek voltak. a pocakomtól menni is alig bírtam
Valamint ugye ilyenkor már türelmetlenebb is az ember lánya, a karjában akarja tartani "tüzetesen átvizsgálni" azt a hatalmas csomagot, ami ahelyett, hogy békésen szuszogna már a mellkasomon ép lerúgja a vesédet, és nem hagy aludni, na persze nem mintha a születés után szándékában állna majd.

szóval egy éve ilyenkor épp a fiamat győzködtem, hogy bújjon már ki végre

Nem felejtünk

Gyereknap és sok más egyéb...

A gyereknap nálunk csütörtökön kezdődött, mikor is az oviban tartották ezt a kis bulit. Ugyan Nimród Fanni és én csak néhány percig élvezhettük, mert a Fanninak aznap este volt a néptánc évzáró vizsgaelőadása, és már korán oda kellett mennünk, a gyerekbuli meg 4 órakor kezdődött. Sajnos a Fanni bemutatóján én nem csináltam képeket, mert Nimród végett hátul álltunk, és a telefonom nem tud szép képeket csinálni. De nagyon ügyes volt, és aranyos volt a ruha is rajta. De térjünk vissza az ovis bulira: volt minden mi ovis szem-szájnak ingere, ügyességi játékok, arcfestés, ugrálóvár... Még rendőr lovak hátára is fel lehetett ülni, Nimród nézte is őket, gondolkodott egy ideig majd megállapította: va-va Valamint a lovaknak és a "gazdájuknak" hála a nap további részében a fejemben zsongott a Kárpátia Barátom mond merre vagy című nótája. Gondolom mással is volt már olyan, hogy valamire nem akart gondolni, mégis ott zsongott a fejében. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és a lényeg ez volt. Szegény antiszoc párom volt ott a Kevinnel és a Kittivel. Igaz sikerült beszélgetésbe elegyednie egy csoporttárs (Krisztofer) anyukájával, kiről kiderült, hogy ő sem szereti a rendőröket, sem lóval, sem anélkül. Valamint elpanaszolta, hogy sajnos neki egy gyereke lehet csak, mert extrán hátrahajló méhszája van nem esik teherbe, pedig milyen aranyosak a kisgyerekek... Erre mondta az uram, hogy igen ismeri a problémát, mert nekem is ez van (ugye olyan szinten, hogy ha tanító kedvű dokit fogtam ki a klinikán azonnal becsődítette a medikákat, hogy nézzék meg mennyire hátrahajlik), szóval erre kérdezte az asszony, hogy nekünk is egy gyereketek van? A párom mondta, hogy négy... Hát egy pillanatra elhűlt állítólag. Mondtam is a férjemnek, ha legközelebb ilyen intim témákban társalognak súgja meg a rejtély kulcsát, ami a helyes póz választásban van. De mint tudjuk ennél a társadalom rétegnél a szex ilyen módja tabunak számít, állítólag ott nem valami széles a pózok palettája.

Pénteken Nimróddal először elmentünk a bölcsibe, hogy szóljunk megváltozott a címünk. Ha már ott jártunk rákérdeztem, hogy meg van-e már a lista. Mint kiderült igen, a picim a 16. a várólistán, úgy novemberre várható, hogy jöhetünk. Én szóltam, hogy köszönöm, de kicsit problémás lesz majd szeptembertől... Megkérdezték, hogy miért is, és elmondtam az indokomat (Suli), a vezető pedagógus nagyon rendes volt első szóra áttette Nimródot a szeptemberi gyerekek közé. Igaz picit szarul éreztem magamat, mert ez azt jelenti, hogy valakit pedig átraktak szeptemberről novemberre. Nagyon remélem, hogy nem valami igazán rászorulóval teszik ezt. Bár gondolom azért alaposan mérlegelik majd ki is legyen az. Szóval szeptembertől irány a bölcsi. Nagyon vegyes érzésekkel várom. Szerencsére eddig egyik gyermekünk sem volt bölcsődés, így nem tudom mit várhatok, milyen lesz majd ott a gyereknek.
A bölcsitől a védőnőnkig mentünk, ahol megmérték a kicsit:
Súlya 10480 g, hossza 76,5 cm, kalapméret: 48 cm, mellkörfogat 48,5 cm
Megállapították, amit ugye eddig is tudtunk: tökéletesen fejlődik. Erről bemutatót is tartott a védőnéniknek, míg mi beszélgettünk, sok téma szóba kerül ilyenkor, természetesen nem csak mi, hanem úgy alapból a szakmájukról meg hasonlókról is szívesen dumálunk.

Szombaton a Rex állatszigeten jártunk egy családi rendezvényen, ahol a pocsék idő ellenére nagyon nagyon jól éreztük magunkat. Még soha sem jártam menhelyen, igaz van egy sanda gyanúm, hogy nem mindenhol vannak ilyen jó körülmények. Volt a gyerekeknek hatalmas légvár-csúszda, arcfestés, kézműves foglalkozás, tombola, gyermekműsorok, kincskereső játék és ami a legfontosabb körül lehetett nézni az állatsziget lakóit, valamint volt remek állat bemutató is. Bár az időjárás nem volt a legkegyesebb hozzánk, azaz jól meg is áztunk (azaz csak én, mert a nagyokon volt esőkabát,a picire meg feltettem az esővédőt), dörgött villámlott, amit viszont nagyon szeretek... Nagyon szép környezete van a szigetnek, kerti tóval, amiben tavirózsák vannak, szép eukonform kutyakennel, meg hasonlók.
Íme pár kép, amit én csináltam:


Valamint ezen a linken az egyik barátnőm képeit láthatjátok, aki meginvitált minket ide a szigetre. Ő ott önkéntes. Mi is gondolkodunk rajta, hogy jelentkezünk kutyasétáltatásra. A nyári szünet alatt biztosan jó elfoglaltság lenne.

Vasárnap sem volt túl jó idő, igaz szerencsére még a már szokásosnak mondható futást a Kabalákkal, a Margitszigeten még megázás nélkül megúsztuk. Kittivel és Nimróddal voltam, mi nem futottunk ugyan, de ezt láttuk:


Aztán amint haza értünk, elkezdett szakadni az eső, azóta kisebb nagyobb szünetekkel folyton esik...