Túl éltem...

Nem volt egyszerű eljutni idáig.
Részben mert eléggé féltem (megjegyzem így utólag, nem ok nélkül)
Részben meg az időpontjaim sorozatos bedőlései sem volt túl biztató.
Szóval ott tartottunk ugye, hogy hétfőn megkért Zs. doki, hogy hívjuk szerdán, mikor fogadna csütörtökön soron kívül ennek a 2 kis szónak még lesz jelentősége később. Szóval szerdán délután azt mondta, menjünk 8:30-ra. Párom éjszakára ment be dolgozni, hogy velem tudjon lenni (tehát reggelre kb mosott fos volt), oda rongyolunk a sebészetre, becsekkolás, várakozás. Ekkor még a férjem a viccelődős alvatlan szerepében teccelődött, mint pl: azért nem jött időben a doki, mert ki kellett mennie a talponállóba, mert remeg a keze és be kell dobnia pár felest (biztató volt a gondolat :-S-persze tudtam, hogy nem is igaz :-D) aztán már bő egy órája vártunk, mire közli egy asszisztens nő, hogy Zs. doki az intenzíven van. Vidámkodtunk egy jót, hogy nem mindegy, hogy mint ápolt, vagy mind doki, mert akkor még várhatok egy darabig... kb negyed 11 kor meg is jelent és elnézést is kért tőlem, meg egy bácsitól, aki még rá várt, hogy sok meló van, kicsit megcsúsztak. Igen-ám, de most foglalt volt az UH szoba, kicsit még vissza ment az intenzívre addig. Nagy nehezen megürült a rendelő, doki sehol... Várunk, már fél 11 is elmúlik, megjelenik, közli sajnálja meg minden, de be nem tervezett műtét lesz neki kell asszisztálnia, úgy kb 3 órát várni kéne. Na egy kicsit idegesek lettünk. Még jó, hogy 11 óra előtt voltunk, ugye addigra volt időpontom a másik (múlthét kedden még tök bunkó) dokihoz a belklinikára, ami onnan 5 perc séta. Gyorsan át is mentünk. Bejelentkezéskor a pasi, aki felvette a papírokat sok türelmet kért... Ekkor láttam, hogy a pasim agyát kezdi elönteni a kaki. Kb egy órát vártunk mire bejutottam. Nagyon kedves asszisztens fiú invitált be, megmutatta hol várjak, szólt mit vegyek le. Majd a rendelőben sok doki és asszisztens, volt UH-s doki, volt J doki (aki most már nem is volt bunkó és még páran. Megállapítottuk, hogy nagyon szar helyen van a cucc (a jobb alsó lengőbordámat kellett nyomni az UH fejjel-azóta is sajog), naná, hogy az emberi máj baromi nagy kiterjedésű, de az én nyavalyámnak egy nehezen megközelíthető helyen kellett lennie. Oldalra kellett feküdni, előttem J doki a kiba. nagy tűvel, hátam mögött F. doki az UH-val... A kezemet a fejem felé kellett tennem, jött egy hölgy doki, szólt, nyugodtan szorítsam a kezét -persze nem volt pofám, inkább a másik kezemmel a vizsgálóágy alját... 2szer böktek, 2 mintát vettek. Rohadt szar volt, Bent kellett tartsam a levegőt, és éreztem ahogy a tű le-fel mozog az oldalamban, az nem fájt igaziból annyira, csak ismeretlen, kellemetlen érzés volt. A másodiknál még azt is hallottam ahogy szörcsögött a fecskendőben ("bizalomgerjesztő" vagy 20 centis eszköz, plusz még a bazinagy tű)a folyadék, amit leszívott. Még egy jó órát kellett kint várni, és addig sem lehetett enni-inni, aztán volt egy kontroll UH, hogy nem vérzett-e be. A várakozás nagyon szar volt, mert fájt is a helye, meg ülni alig tudtam, mert olyan érzés volt, mint amikor "beszorul a levegő" pl futás közben. Persze mint kezdő hipochonder, már mindent gondoltam, főleg, hogy múlthét óta sok órán át a PTX ről is volt szó, ahol böktek nem sokkal a tüdőm alatt volt és na mi van, ha a plerulát is sértették, azért tudok nehezebben levegőt venni? Na meg az is fájt ahol az UH fej volt, a bordámon, azaz kicsit még mindig érzem. Ráadásul a kedvenc alvós oldalam lett nyomi, ezért nem tudtam jót aludni sem.
Éhes is voltam, meg álmos is, mert előző éjjel alig aludtam, mert Nimi fél óránként felsírt, rosszul aludt. Álmosságom fázással járt... Sőt volt egy nő, aki az anyukáját kísérte, mondta, hogy nagyon sápadt vagyok, meg minden.
Aztán fél 2 re itthon is voltunk le is pihentem kicsit, ami a szúrás után amúgy is javasolt.
Eredmény majd valamikor a jövőhéten lesz. De bizakodom, mert J doki, ahogy a tárgylemezre kente a mintát, valami olyat mondott, hogy cisztásnak tűnik. Ami elvileg azt hiszem jó.