A tanulság?

Az elmúlt hetek tanulságát, tanulságait keresem időnként, ha éppen van pár szabad percem elmélkedni.
Vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy sikerül a közelébe férkőznöm, van amikor meg azt, hogy esélytelen, hogy ebből bármi is leszűrődjön olyan minőségben, hogy tanúságnak nevezhessük.
Mondjuk talán egy dolog van, amit annak gondolok. Ez az Anyukám és az Ő betegsége, na meg az ezzel járó kedélyállapot változások. Bevallom eddig nagyon nehezen viseltem néha. Ma már értem, ismerem és igyekszem elfogadni. Csak, hogy néhány példát említsek: mérges voltam, mikor épp mélyponton volt (főleg az elején) és mi mondtuk neki, hogy hinnie kell, hogy sikerül és a java fejben dől el. Megtanultam, hogy ezt csak mondani könnyű, hogy néha bizony a kisördög rátelepszik a válladra és súg olyan dolgokat, amit a körülöttünk levők el sem tudnak képzelni, ezekben az időkben mondhat akárki akármit, az a kis dög bizony hangosabb. Aztán vannak órák, mikor a kisördög éppen szünetet tart, és elhiszed, hogy igen! sikerülni fog! amolyan világmegváltó hangulatban. Van, mikor csak lenyugszik az ember kicsit. Aztán meg jön néha egy kis düh, a miért pont én? és a bezzegek. A félelem, hogy mi lesz velem, másokkal mi lenne nélkülem? Aztán jönnek az információk-természetesen negatív a java. Anyunál ez nemrég egy ismerőse halálhíre volt, akinek ugyan az a betegsége volt, mint neki. Nálam ez a google és társai. Van még sokféle állapot, amit hirtelen nem tudok jellemezni,, de a szele megcsapott. Valamelyik mindig van, de folyton változik, elég egy hang, egy kép a fejedben, vagy bármi kis mozzanat és teljesen összefüggéstelenül képes átugrani az ember egy másik témára. Hogyan várhatnám el Anyutól, vagy bárkitől, akit vigasztalni szeretnék, hogy ne érezze néha nagyon lent magát, hogy ne hullámozzon a kedve? SEHOGY! Ez ilyenkor kiirthatatlan, enyhíteni lehet, de elmulasztani nem. Nekem az a dolgom, hogy mellette legyek, akármilyen a hangulata épp.
Bár egy dolgot továbbra sem értek, de elfogadom, hogy ő így döntött.
Ez pedig az, hogy nem hajlandó életmódot váltani.
Én igyekszem összeszedni magamat és tanulni a figyelmeztetésből, hallgatni a tanácsra. Pár napja írásban is megvan az eredményemet, kicsit több információval, jóindulatú daganat, meg nem alkoholos zsírmáj... Ez utóbbinak utána olvasva a leírását gondolkoztam el, mit is tegyek és azt hogyan. A válaszom még nincs meg, de erősen keresem. Pl fogyni kellene, de szigorúan lassan, a gyors fogyás ront a prognózison. Mozgás is kellene, de időm az nem sok van (ezért is szeretnék egy szobabiciklit-na meg némi helyet hozzá) étrendi változás sem ártana. Ez sem egyszerű-nekem, mert utálok szüttyögni a kajával, de imádok finomakat enni (zsírost is akár, meg fűszereset, sőt gyorsat is) és akkor még ott van, hogy mi van, ha valami "toxikus" dolgot nem vesz be a májam, hogy azonosíthatnám és iktathatnám ki? Szóval a kérdések megvannak, a válaszokat még keresem, de rajta vagyok :-)


(viszont ha nem hormon a ludas akkor előbb utóbb... ;-) )

Szalad az idő...

Épp most beszéltem a lányommal Facebook cseten...
Hihetetlen, hogy szalad az idő. Ő informatika órán, én menedzsmenten.
Nemrég még kisbaba volt, ma meg már iskolás nagylány, aki internetezik.

Eredmény

Mondhatni, a középút jutott nekem.
Nem rosszindulatú, de nem is sima ciszta.
Adenóma, azaz a máj jóindulatú mirigydaganata. Rendszeres követése javasolt, UH legközelebb januárban, hormonokat kerülni kell legyen az fogamzásgátló vagy várandósság.
Így úgy fest ejteni kell a húgi témát (leginkább ez szomorít most el) Pont most mikor kezdett napirendre térni. Pedig egyre erősebb az érzés, hogy szeretnék még egyszer terhes lenni, szülni, babázni, sokat álmodom is mostanában ezzel.
Tudom, hogy van már 4 gyerkőcöm, akik a világ legtökéletesebb gyermekei. Ezért nem is merek kockáztatni, nehogy emiatt váltson át rosszindulatúra.

pedig én csak sima cisztát reméltem :-S

Bulis

Szeptember idén a srácoknak a buliról szól, a sulikezdésen kívül...

Keve van abban a szerencsés helyzetben, hogy ebben a hónapban 4 helyre is hívták.
Volt a Jamal kölyökparkos buliján (elvben ígért anyuka képeket e-mailre), volt Dia mekis buliján és megy majd szombaton Dóri bulijára is. Kitti szombaton megy majd Brigi bulijára, szintén mekis, és annyi az érdekessége, hogy Kevét viszem 17:00-ra az egyik mekibe, majd fél óra múlva Kittit kell vinnem egy másik mekibe, összeszedés kb ugyan ez lesz, nem kis logisztika. A terv eddig a következő: Én elviszem a Vakarcsot, Apa elviszi a Kittust, de ők a Nimivel haza is jönnek, Kitti már elég nagy, hogy 2 órát ellegyen nélkülünk, én meg maradok Kevével, és aztán fél óránk van, hogy odaérjünk Kittusért.
Szeretem a Keve csoport bulikat. Nagyon jó társaság alakult ki az elmúlt években jókat tudunk beszélgetni mindenféléről. Ami a legfurább: kb mindenkinek azok a tapasztalatai az ovival és az óvónőkkel kapcsolatban is. Meg is dumáltuk, hogy legközelebb egy ilyen bulira meg kell hívni az óvónéniket, és akkor le van tudva a szülői értekezlet :-D
Na ha már a szülői: a változatosság kedvéért most sem tudok menni, mert éppen előadásom lesz, nem tudok hiányozni, értelemszerűen a Párom a 4 gyerkőccel lesz itthon. Naná, hogy megint betették délután 4re, és elvárják, hogy addigra már mindenki vigye haza a csemetét és érjen is vissza. (érdekes) Gondolom maga az értekezlet zömmel arról fog szólni, hogy mi milyen szar szülők vagyunk, mert TV-znek a srácok, egyik másik (Keve is) még internetezik is, és különben is tudja, hogy mi sokszor merünk fáradtak lenni, holott a nap 24 órából áll ezalatt ugye perfektre kell vágni a lakást, a munkát és a gyerekekkel is maximális fordulaton pörögni és nem elfáradni, pihenni meg minek... Ja és mi nem tudjuk öltöztetni sem a gyereket, mert némelyik télen is bokazoknit visel, meg edzőcsukát... Majd hallhatnak akik mennek pár általánosságot még. De kétlem, hogy arról esne szó, hogy miként felejtették kint tavaly télen az egyik kislányt, vagy, hogy hogyan ért pár gyereket egy-két csúnyább baleset (pl Sz. 2cm-es fejsebe, M. kitört fogai) miért van az, hogy kis pedagógiai rafinéria helyett folyton büntetnek pár fiúcskát, akik éppen a seveled-senélküled barátsági periódusban vannak, hogy miért nem motiválják jobban a srácokat, hogy üljenek le ugrálás helyett (a csoport egy része jövőre suliba megy) De nem is sorolom most tovább, és lehet nem is lesz igazam és nem ilyen lesz a szülői. Mindenesetre szombaton majd jól megbeszéljük.

A legfontosabb buli szeptemberben idén is Laura szülinapja volt (igazából augusztus 21-én született, de mindig megvárják a bulival a sulikezdést, hogy a barátokat is meghívják)
Legfontosabb kulcsmondat ebben nekem: NEM ÉN TAKARÍTOK :-D a képekből rájöhettek majd miért is vagyok ezzel így. Szerencsére Niki is órabérben van ;-)
A helyet nagyon szeretjük, jól bejáratott már, ezért is van, hogy a két nagy gyerek (férjem és Keve keresztapja) is elengedik magukat. Szuper hangulat tud lenni. Nikit kérjük minden ilyen partihoz, ő már hozzászokott a látványhoz és a felforduláshoz. (megjegyzem egyszer egy "vidéki júniusi babás tali"-t összehozhatnánk ott fehérváron mert jó kis hely és árban nagyon elfogadható, akad mindenkinek megfelelő játék, legyen az kistesó, nagytesó...)
Képek:

Kukacos

Mivel az utolsó pár bejegyzés szinte csak rólam szólt, gondoltam ideje írni a srácokról is valamit...
A nyár végén Nimródot elvittem a sebészetre, mert egyrészt furi a köldöke, másrészt ugye a kukacával is voltak gondok, pontosabban nem jött fel a bőre, nagyon szűk volt neki (mint anno Kevének, csak Ő megoldotta magának: kétszer úgy felrántotta, hogy majdnem kizáródott, de azóta működik neki).
Mint kiderült a köldöke szerencsére nem valódi sérv (az Apának van-egyenlőre borsónyi) hanem csak úgynevezett bőr-köldök, ami inkább esztétikai probléma, ezért csak akkor javasolt műteni, ha esetleg később zavarja, de a sérvkapú zárva van, azaz bél vagy egyéb nem oda illő dolog nem kukucskál ki neki, ezért nem is valószínű, hogy kizáródna. De azért majd figyeljük, mert Apa gyárilag hajlamos a sérvre (kötőszöveti gyengeség asszem) volt már műtve baba korában, 3 éve is és érik neki most is a műtét. Ráadásul van egy olyan baja is, hogy a hegek nehezebben és csúnyábban gyógyulnak neki, így a 3 éves sebe is jobban látszik mint kellene. Ezt a hajlamot meg Keve örökölte meg "sok szeretettel", ebből adódóan a tavaly nyári seb a fején nem gyógyult be igazán, meg a tavasz elei karmolás, amit az oviban szerzett a két kis szeme közé még mindig látszik ha jobban megfigyeljük.
Szóval lényeg, hogy eddig úgy fest nem lesz sérve a Niminek, és kés alá is csak akkor kell feküdnie, ha nagy korában esetleg zavarná.
Na meg ami még fontosabb, hogy nagy megkönnyebbülésemre vallást sem kell váltania, azaz a kukacán a szűkület visszafordítható volt. A sebész bácsi fogott egy ilyen ollószerű csipeszt benyúlt vele a szűk kis lyukba és kinyitotta vagy kétszer, két irányba. Szegény Drágaságom sírt is nagyon. Aznap panaszkodott is, hogy csípi a pisi a kukacát, de legalább már lehet neki fel-le húzni, tisztítani. Akinek van fia sejtheti, hogy első nap milyen szagú/állagú trutymákot takarítottam le.
Amúgy ez is annyira érdekes dolog, hogy nincs egységes álláspont az ügyben a dokik közt. Van aki azt mondja, hogy már pici korától minden nap kell, van aki azt mondja, hogy csak később, meg hogy nem szabad... Te meg igazodj el és tedd ami a legjobb a gyermekednek...
Mi azóta sebészi tanácsra minden nap megtornáztatjuk, és pár hónap múlva megyünk kontrollra.

Túl éltem...

Nem volt egyszerű eljutni idáig.
Részben mert eléggé féltem (megjegyzem így utólag, nem ok nélkül)
Részben meg az időpontjaim sorozatos bedőlései sem volt túl biztató.
Szóval ott tartottunk ugye, hogy hétfőn megkért Zs. doki, hogy hívjuk szerdán, mikor fogadna csütörtökön soron kívül ennek a 2 kis szónak még lesz jelentősége később. Szóval szerdán délután azt mondta, menjünk 8:30-ra. Párom éjszakára ment be dolgozni, hogy velem tudjon lenni (tehát reggelre kb mosott fos volt), oda rongyolunk a sebészetre, becsekkolás, várakozás. Ekkor még a férjem a viccelődős alvatlan szerepében teccelődött, mint pl: azért nem jött időben a doki, mert ki kellett mennie a talponállóba, mert remeg a keze és be kell dobnia pár felest (biztató volt a gondolat :-S-persze tudtam, hogy nem is igaz :-D) aztán már bő egy órája vártunk, mire közli egy asszisztens nő, hogy Zs. doki az intenzíven van. Vidámkodtunk egy jót, hogy nem mindegy, hogy mint ápolt, vagy mind doki, mert akkor még várhatok egy darabig... kb negyed 11 kor meg is jelent és elnézést is kért tőlem, meg egy bácsitól, aki még rá várt, hogy sok meló van, kicsit megcsúsztak. Igen-ám, de most foglalt volt az UH szoba, kicsit még vissza ment az intenzívre addig. Nagy nehezen megürült a rendelő, doki sehol... Várunk, már fél 11 is elmúlik, megjelenik, közli sajnálja meg minden, de be nem tervezett műtét lesz neki kell asszisztálnia, úgy kb 3 órát várni kéne. Na egy kicsit idegesek lettünk. Még jó, hogy 11 óra előtt voltunk, ugye addigra volt időpontom a másik (múlthét kedden még tök bunkó) dokihoz a belklinikára, ami onnan 5 perc séta. Gyorsan át is mentünk. Bejelentkezéskor a pasi, aki felvette a papírokat sok türelmet kért... Ekkor láttam, hogy a pasim agyát kezdi elönteni a kaki. Kb egy órát vártunk mire bejutottam. Nagyon kedves asszisztens fiú invitált be, megmutatta hol várjak, szólt mit vegyek le. Majd a rendelőben sok doki és asszisztens, volt UH-s doki, volt J doki (aki most már nem is volt bunkó és még páran. Megállapítottuk, hogy nagyon szar helyen van a cucc (a jobb alsó lengőbordámat kellett nyomni az UH fejjel-azóta is sajog), naná, hogy az emberi máj baromi nagy kiterjedésű, de az én nyavalyámnak egy nehezen megközelíthető helyen kellett lennie. Oldalra kellett feküdni, előttem J doki a kiba. nagy tűvel, hátam mögött F. doki az UH-val... A kezemet a fejem felé kellett tennem, jött egy hölgy doki, szólt, nyugodtan szorítsam a kezét -persze nem volt pofám, inkább a másik kezemmel a vizsgálóágy alját... 2szer böktek, 2 mintát vettek. Rohadt szar volt, Bent kellett tartsam a levegőt, és éreztem ahogy a tű le-fel mozog az oldalamban, az nem fájt igaziból annyira, csak ismeretlen, kellemetlen érzés volt. A másodiknál még azt is hallottam ahogy szörcsögött a fecskendőben ("bizalomgerjesztő" vagy 20 centis eszköz, plusz még a bazinagy tű)a folyadék, amit leszívott. Még egy jó órát kellett kint várni, és addig sem lehetett enni-inni, aztán volt egy kontroll UH, hogy nem vérzett-e be. A várakozás nagyon szar volt, mert fájt is a helye, meg ülni alig tudtam, mert olyan érzés volt, mint amikor "beszorul a levegő" pl futás közben. Persze mint kezdő hipochonder, már mindent gondoltam, főleg, hogy múlthét óta sok órán át a PTX ről is volt szó, ahol böktek nem sokkal a tüdőm alatt volt és na mi van, ha a plerulát is sértették, azért tudok nehezebben levegőt venni? Na meg az is fájt ahol az UH fej volt, a bordámon, azaz kicsit még mindig érzem. Ráadásul a kedvenc alvós oldalam lett nyomi, ezért nem tudtam jót aludni sem.
Éhes is voltam, meg álmos is, mert előző éjjel alig aludtam, mert Nimi fél óránként felsírt, rosszul aludt. Álmosságom fázással járt... Sőt volt egy nő, aki az anyukáját kísérte, mondta, hogy nagyon sápadt vagyok, meg minden.
Aztán fél 2 re itthon is voltunk le is pihentem kicsit, ami a szúrás után amúgy is javasolt.
Eredmény majd valamikor a jövőhéten lesz. De bizakodom, mert J doki, ahogy a tárgylemezre kente a mintát, valami olyat mondott, hogy cisztásnak tűnik. Ami elvileg azt hiszem jó.

Azért már kezdek kicsit mérges lenni!

Ma hívtam a dokit, akinek a számát megkaptam Uh ügyében. Kiderült, hogy holnap szabadnapos! Hívjam szerdán délután, hogy csütörtökön mikor érnek rá. Ott vagyunk ahonnan kb indultunk, hisz a bunkózós múltkori doki is csütörtökre adott időpontot.
Az eredményért nem aggódok, csak a szúrástól félek és szeretnék már túl lenni ezen. De úgy látszik odafent még húzni szeretnék egy kicsit...