Velem gyakorlatilag sok újdonság nem történik, de erről később...
A csajok megkapták a bizonyítványokat a félévre. Nem kitűnő, de nem is annyira rossz, én egyenlőre kb ennyit várok el tőlük. Sőt Kitti olvasásból megtáltosodott, dicséretet kapott. Imád olvasni, falja a könyveket, amik a korosztályának vannak, főleg a kislányos "regényeket", nagy kedvence a Holly Webb könyvek de szereti a tündéres dolgokat is, a Keve karácsonyra kapott Anna Peti Gergő könyvét is azonnal kiolvasta. Apától karácsonyra megkapta a Légy jó mindhaláligot, de azzal még nem bír, amit nem is csodálok. Van, hogy egyszerre több könyvet is olvas.
Fanni? Na ő más tészta. Mindig csak azt csinálja meg amit nagyon muszáj, holott nem hülye, csak lusta. Mondjuk ez se jó szó, mert ha focizni vagy hócsatázni kell akkor megtáltosodik. Érdekes, hogy az alkata olyan lányos, de a természete inkább fiús. Sokkal könnyebben megtalálja a hangot a srácokkal, mint a lányokkal (velük nagyon sok vita van, a legtöbb kis fruska az osztályban kész "picsa" intrikák, keverés...) sokkal inkább focizik, bakugánozik, kártyázik stb a fiúkkal, mint a csajokkal kelljen babázni. Érdekes, mert van egy kiscsaj, ő is Fanni, ő is kis picike törékeny(nek látszó) kiscsajszi és ugyan ilyen.
Most, hogy kripli vagyok mind a ketten nagyon sokat segítenek, hol lelkesen, hol nem annyira, de ez érthető, kb már mindenki fáradt, testileg, lelkileg...
A srácok jól vannak. Kisebb balesetek előfordulnak, legutóbb Nimród esett akkorát a lányok szobájában, hogy felrepedt a szája nem is kicsit, úgy bedagadt a felső ajka, hogy bármelyik szilikon-cica megirigyelhette volna. Hogy mi történt, azt szerintem kb soha nem tudjuk meg, mert 4en voltak a lányszobában és mindenki mást mond...
Mivel anyós lebetegedett, ezért már második napja itthon van velem a kis vakarcs. Mert ugye a Kevét el tudják vinni a csajok, itt van az ovi a ház mellett, de a Nimi bölcsije messze is van és kicsi is még ehhez... Szerda óta terhelhetem csak a lábam (nem nagyon megy...), ezért féltem, hogy mi lesz, hogy boldogulunk mi ketten így, de eddig nagyon jól megy. Már be tudom tenni az etetőszékbe, alap dolgokat tudok csinálni a konyhában csak a járáshoz kell a 2 kezem, állni már rövid ideig tudok. Pakolni sem igazán megy, mármint a fiatalúr után a földről. Mert kedv kérdése a dolog nála, van amikor első szóra elpakol, van, hogy könyöröghetek neki...
Én: a vizsgaidőszakkal végeztem, amit kitűztem sikerült. Egy tárgyat hagytam elúszni, mert elég vacakul állok kredit ügyileg, és erre a félévre megvolt elég, de a tavaszira nem igazán. Ráadásul elég ellentmondásos információk voltak arról, hogy miképpen nézik a 2 félév/30 kredit minimumot (ha nem teljesíted mehetsz fizetősre jó 300ezer/félév) volt aki szerint minden utolsó 2 félév, volt aki szerint csak nyáron nézik az ősz+tavasz félévet. Utóbbi szerint jó vagyok előbbi szerint csak úgy, hogy átvittem azt a tárgyat és a vele járó 4 kreditet. Biztos ami tuti. Nem lettem kitűnő, vannak 5öseim és vannak 2eseim is. De megvan.
Finoman szólva jó sokba volt, hogy bejártam a vizsgákra, pedig igyekeztem csoportosítani, volt, hogy egy nap 2 vizsgát vettem fel, ha lehetett, de így is 4000Ft volt egy oda-vissza út. Először a férjem kísért el, majd a Kitti, aztán a Fanni, de legutóbb már egyedül mentem. Naná, hogy akkor esett a hó. Be is voltam tojva rendesen.
Mivel Apánknak pláza undora van, ezért Kevét is én hordom hoki edzésre, minden pénteken ötre (ez a minimum, ebben legalább tudok segíteni). Első alkalommal elég fura érzés volt visszatérni a tett színhelyére, ahol rommá törtem a bokámat :-D de már nem zavar, sőt. Mondjuk pl amikor hazajöttem a kórházból már műkori gálát néztem (azért egyik másik kunsztnál hangosan kiáltottam fel és megfájdult a sebem is...), a hoki azóta is mindennapos (ráérek) A pasimnak nem merem mondani, de rendesen hív a jég, talán ha helyrejövök és vastalanítják a lábamat (jövő ilyenkor) akkor... Lehet nem vagyok normális. Mondjuk ez akkor is eszembe jutott, amikor fekvőgipsszel ültem a pálya szélén, kértem a gyereket melegítsen be és a guggolásnál nem tolta elég mélyre a seggét (a jégen is csak hajolgat mikor guggolni kéne) ezért fogtam magam, megtámaszkodtam a pad szélében, törött láb kinyújt és megmutattam mit jelent, hogy a segget lenyomni... :-D Mindent a gyerekért!
A járás dolog még nem az igazi elég macera ráállni, lépni a beteg lábammal, kell még a 2 mankó. Ja és ugye senki nem mutatta/magyarázta meg, hogyan is kell érteni azt, hogy terhelhetem, milyen "technikával", stb. Fájdogál is, de legalább már nem dagad be annyira minden este és már néha rendesen is tudok aludni. Apró örömök...
Amúgy ha nem is írok minden nap (nagyon nincs is miről), akkor is olvasok másokat, valamint kb címszavakban néha követhető vagyok a plurk-ön (oldalt kicsit lejjebb a bloglisták alatt), ha valakinek "hiányzom".
2011. január 28., péntek
2011. január 14., péntek
Pánik
Tegnap elmentem epilálni (fél munka, gipszcserekor legszívesebben neki estem volna a nyomi lábamnak is...) bent voltam a fürdőben, ajtót becsuktam.
Egyszer csak hallom, hogy Nimród össze-vissza rohangál a lakásban és üvöltözi, hogy Anya! Hol van Anya?!
Szegénykémet megviselte az a 3 nap amíg kórházban voltam.
Látszott az arcán amikor benyitott, hogy megkönnyebbült, hogy nem vesztem el megint
Egyszer csak hallom, hogy Nimród össze-vissza rohangál a lakásban és üvöltözi, hogy Anya! Hol van Anya?!
Szegénykémet megviselte az a 3 nap amíg kórházban voltam.
Látszott az arcán amikor benyitott, hogy megkönnyebbült, hogy nem vesztem el megint
2011. január 12., szerda
Varrat szedés
Ma végre túl estem rajta, túl éltem de féltem tőle nagyon.
Először is ugye a gipsz levétel. Kőr-fűrésszel szedték le, már 2 hete ezen járattam az agyamat, hogy mi lesz ha belém vág (tudom, para-hipochonder vagyok a köbön)
Amikor megláttam, hogy Lóri bácsi közeledik a gipszem felé össze rezzentem, erre közölte, hogy ne nézzek oda nézzek ki az ablakon vagy nézzek a szemébe, és mindeközben rám nézett a fűrész meg dolgozott, én meg "könyörögtem", hogy oké én nem nézek oda de ő nézzen...
Lekerült a gipsz és a lábam a helyén maradt, természetesen nem vágott bele :-)
A látvány, hát finoman szólva nem szép -nekem, mert orvosilag normális. Tervben volt, hogy képet csinálok róla, de elment a kedvem, nem is tettem volna ide ki. Eleve még amikor a kötés rajta volt láttam, hogy a rászáradt trutyi a gézen zöldes fekete. Na mondom itt a világ vége, de kiderült, hogy még nem is. Kicsipkedték a varratokat, enyhén csípett.
Abban a percben tudatosult bennem, hogy még nem is reggeliztem és inni sem ittam. Annyira megszédültem, hogy le kellett feküdnöm a gipszelő asztalon.
Idő és anyag spórolás céljából járógipszet keptem, de majd csak 2 hét múlva állhatok rá.
"kedves" anyósom ki kombinálta, hogy nem is igaz csak lusta vagyok, mert a csepp agyához nem jut el, hogy nekem nem sima törésem volt, hanem állítócsavaros lemez van a lábamban, ami a belső boka nyúlványomat fogatja vissza (ugye ez tört le az alapjánál, a doki vissza puzzlezta és lemezzel oda csavarta), mert bezzeg (ebben nagyon nagy) amikor neki volt eltörve akkor ő 2 hét után ráléphetett és bár alig bírta el, de a lakásban mindent megcsinált bla bla. Nagy kaland! Apám járógipsszel nem vonszolta magát, hanem vadászatokra járt, vadat hajtott élőbefogáskor... Akkor ehhez képest ő hol van a bezzegjével?!) csak ugye mind a 2őjüknek "sima törése volt a lábszáron, nem duplatöréses műtött boka.
De nem is tudom mi a fenét várok, amikor ő bezzeg nem ment gyógytornára mert hülyeség, mindezt olyan hangon közölve, hogy szerinte nekem se kéne. Nem a pacikukit nem! Én használni akarom még a bokámat jó pár évig, rendesen.
Amúgy is a bögyömben van rendesen, játssza az eszét, idegeli a fiát (már a hét elején azt hittem gyomorfekélye van annyira fájt a gyomra. Mártírkodik, hogy ő tesz szívességet, holott a fia eteti és pénzeli, mert állítólag nincs mit ennie neki, meg a naplopó 22 éves fiának (akinek büdös a munka, sehol sem bírja, igényei vannak a 8 általánosával, drogozik és terrorizálja az anyját. de ha az meg elviseli, akkor áldásom rájuk, csak ugye ne a mi kontónkra...)
Kitti lányomat állandóan piszkálja, nem szeretik egymást.
NEm kértünk sokat, csak vigye el reggel oviba bölcsibe a kölyköket és néha főzzön. Már keresem az alternatívát, hogy lehetne lecserélni, mert ennyiért lehet már találok valakit, aki megköszöni a pénzt, nem pedig még hálálkodást vár...
A férjemnek ugye dolgoznia kell, mert valamiből élni is kell.
Szóval a lábam a megfelelő ütemben gyógyul, rtg "tökéletes", én nem vagyok hajlandó eltérni az utasításoktól, mert meghálálta most is a pracim, semmilyen színe nem volt amit "vártam", hogy kék zöld stb....szép, nincs túldagadva. Valamint mégis csak a dokim az adjunktus.
De az idegeink végesek, a férjem is napról napra stresszesebb nekem meg a szívem szakad meg, mert még nem tudok segíteni. Egyedül nem tudom ellátni a fiaimat, mert 2 kézzel Közlekedek, egy tányért nem tudok az étkezőig vinni. Ha már járhatok a gipsszel, akkor ez menni fog, max 2 hetet nem mennek oviba-bölcsibe.
Először is ugye a gipsz levétel. Kőr-fűrésszel szedték le, már 2 hete ezen járattam az agyamat, hogy mi lesz ha belém vág (tudom, para-hipochonder vagyok a köbön)
Amikor megláttam, hogy Lóri bácsi közeledik a gipszem felé össze rezzentem, erre közölte, hogy ne nézzek oda nézzek ki az ablakon vagy nézzek a szemébe, és mindeközben rám nézett a fűrész meg dolgozott, én meg "könyörögtem", hogy oké én nem nézek oda de ő nézzen...
Lekerült a gipsz és a lábam a helyén maradt, természetesen nem vágott bele :-)
A látvány, hát finoman szólva nem szép -nekem, mert orvosilag normális. Tervben volt, hogy képet csinálok róla, de elment a kedvem, nem is tettem volna ide ki. Eleve még amikor a kötés rajta volt láttam, hogy a rászáradt trutyi a gézen zöldes fekete. Na mondom itt a világ vége, de kiderült, hogy még nem is. Kicsipkedték a varratokat, enyhén csípett.
Abban a percben tudatosult bennem, hogy még nem is reggeliztem és inni sem ittam. Annyira megszédültem, hogy le kellett feküdnöm a gipszelő asztalon.
Idő és anyag spórolás céljából járógipszet keptem, de majd csak 2 hét múlva állhatok rá.
"kedves" anyósom ki kombinálta, hogy nem is igaz csak lusta vagyok, mert a csepp agyához nem jut el, hogy nekem nem sima törésem volt, hanem állítócsavaros lemez van a lábamban, ami a belső boka nyúlványomat fogatja vissza (ugye ez tört le az alapjánál, a doki vissza puzzlezta és lemezzel oda csavarta), mert bezzeg (ebben nagyon nagy) amikor neki volt eltörve akkor ő 2 hét után ráléphetett és bár alig bírta el, de a lakásban mindent megcsinált bla bla. Nagy kaland! Apám járógipsszel nem vonszolta magát, hanem vadászatokra járt, vadat hajtott élőbefogáskor... Akkor ehhez képest ő hol van a bezzegjével?!) csak ugye mind a 2őjüknek "sima törése volt a lábszáron, nem duplatöréses műtött boka.
De nem is tudom mi a fenét várok, amikor ő bezzeg nem ment gyógytornára mert hülyeség, mindezt olyan hangon közölve, hogy szerinte nekem se kéne. Nem a pacikukit nem! Én használni akarom még a bokámat jó pár évig, rendesen.
Amúgy is a bögyömben van rendesen, játssza az eszét, idegeli a fiát (már a hét elején azt hittem gyomorfekélye van annyira fájt a gyomra. Mártírkodik, hogy ő tesz szívességet, holott a fia eteti és pénzeli, mert állítólag nincs mit ennie neki, meg a naplopó 22 éves fiának (akinek büdös a munka, sehol sem bírja, igényei vannak a 8 általánosával, drogozik és terrorizálja az anyját. de ha az meg elviseli, akkor áldásom rájuk, csak ugye ne a mi kontónkra...)
Kitti lányomat állandóan piszkálja, nem szeretik egymást.
NEm kértünk sokat, csak vigye el reggel oviba bölcsibe a kölyköket és néha főzzön. Már keresem az alternatívát, hogy lehetne lecserélni, mert ennyiért lehet már találok valakit, aki megköszöni a pénzt, nem pedig még hálálkodást vár...
A férjemnek ugye dolgoznia kell, mert valamiből élni is kell.
Szóval a lábam a megfelelő ütemben gyógyul, rtg "tökéletes", én nem vagyok hajlandó eltérni az utasításoktól, mert meghálálta most is a pracim, semmilyen színe nem volt amit "vártam", hogy kék zöld stb....szép, nincs túldagadva. Valamint mégis csak a dokim az adjunktus.
De az idegeink végesek, a férjem is napról napra stresszesebb nekem meg a szívem szakad meg, mert még nem tudok segíteni. Egyedül nem tudom ellátni a fiaimat, mert 2 kézzel Közlekedek, egy tányért nem tudok az étkezőig vinni. Ha már járhatok a gipsszel, akkor ez menni fog, max 2 hetet nem mennek oviba-bölcsibe.
2011. január 7., péntek
Talán semmi nem történik véletlen....
ezen nagyon sokat agyaltam az utóbbi napokban (időm ugye engedi)
Kezdem azzal ami lelkileg a legjobban érint. Az úgy volt, hogy álmodom egy kisbabáról még, beszélgettünk, hogy most lenne a legjobb a suli alatt 1 plusz évet csúszva, munkából már nem kéne kimaradni, na meg ugye fiatalabb se leszek.. szóval félidőben gondoltunk egy merészet és... aztán rá egy hétre baleset, műtét után pecsételő vérzés, nem sok, csak mégis. majd 1-2 napot késett is és az "állaga" sem a megszokott.
Persze 100%osan nem merem állítani, hogy egyeltán volt valami(Valaki akinek a nevét is megálmodtam) persze az agyam kattog
Ám ha mégis, akkor odafent úgy döntöttek, hogy hanyagoljam a témát, hogy mégsem kellene, most erőltetni. Talán így is kicsit be vagyok táblázva és ha minden jól megy Keve áprilistól heti 3 edzésre megy majd, mindig 5-6 ig, nem beszélve arról, hogy ősztől talán már "meccsek" is lesznek a szupermini kategóriában, nem mindig pesten, így is ott a suli meg minden. Meg a többieknek is szüksége van rám.
S, ugye a máj-mizéria sincs még végleg lefutva, bár optimista vagyok. Persze amint megszabadulok a gipsztől kontroll UHra kell mennem...
Aztán itt van az egyetem téma. Nyáron kicsit elkeseredtem, hogy csúszni fogok.
Ám most, hogy ez történt még jó is, hogy tavasszal csak 5 tárgyam van, laza órarenddel, így a gyógytornát is biztosan be tudom ütemezni, hogy ne menjen a srácok rovására. Akik nem csúsztak március végétől gyakorlatra mennek. Bár akkor már nem lesz gipszem, de biztos vagyok benne, nem bírnám az egész napos talpalást még.
Ezen kívül még van pár hasonló ok-okozat típusú agyalmányom.
Ezért érzem azt, hogy bár nem tudom racionálisan megfogalmazni, de minden okkal történik.
Amúgy a helyzet most:
kevésbé fáj a sebem, viszont kifogytam a gipszből, ami ezért lötyög és tör. A tisztálkodás napról-napra könnyebb, gyorsabb, de a minap megcsúsztam kifelé és ráestem a csapra bevertem a jobb oldalam, nem kicsit.
"Gyúrok", hogy hétfőn be tudjak menni vizsgázni.
A párom és a nagyok sokat segítenek, a pici viszont érzelmileg nehezen viseli, hogy felborult minden körülöttünk. Sok dolgom lesz ha felépülök, hogy megháláljam a segítségüket és "kiengeszteljem a picit
Csak tartanék már ott....
Kevénél ma eldöntöttük, hogy marad oviban, na nem mintha az óvónők véleménye hatott volna meg, csak szokja meg először a heti 3 edzést, meccseket ilyesmit, ne egyszerre próbálja az iskolába való beszokással.
Kezdem azzal ami lelkileg a legjobban érint. Az úgy volt, hogy álmodom egy kisbabáról még, beszélgettünk, hogy most lenne a legjobb a suli alatt 1 plusz évet csúszva, munkából már nem kéne kimaradni, na meg ugye fiatalabb se leszek.. szóval félidőben gondoltunk egy merészet és... aztán rá egy hétre baleset, műtét után pecsételő vérzés, nem sok, csak mégis. majd 1-2 napot késett is és az "állaga" sem a megszokott.
Persze 100%osan nem merem állítani, hogy egyeltán volt valami(Valaki akinek a nevét is megálmodtam) persze az agyam kattog
Ám ha mégis, akkor odafent úgy döntöttek, hogy hanyagoljam a témát, hogy mégsem kellene, most erőltetni. Talán így is kicsit be vagyok táblázva és ha minden jól megy Keve áprilistól heti 3 edzésre megy majd, mindig 5-6 ig, nem beszélve arról, hogy ősztől talán már "meccsek" is lesznek a szupermini kategóriában, nem mindig pesten, így is ott a suli meg minden. Meg a többieknek is szüksége van rám.
S, ugye a máj-mizéria sincs még végleg lefutva, bár optimista vagyok. Persze amint megszabadulok a gipsztől kontroll UHra kell mennem...
Aztán itt van az egyetem téma. Nyáron kicsit elkeseredtem, hogy csúszni fogok.
Ám most, hogy ez történt még jó is, hogy tavasszal csak 5 tárgyam van, laza órarenddel, így a gyógytornát is biztosan be tudom ütemezni, hogy ne menjen a srácok rovására. Akik nem csúsztak március végétől gyakorlatra mennek. Bár akkor már nem lesz gipszem, de biztos vagyok benne, nem bírnám az egész napos talpalást még.
Ezen kívül még van pár hasonló ok-okozat típusú agyalmányom.
Ezért érzem azt, hogy bár nem tudom racionálisan megfogalmazni, de minden okkal történik.
Amúgy a helyzet most:
kevésbé fáj a sebem, viszont kifogytam a gipszből, ami ezért lötyög és tör. A tisztálkodás napról-napra könnyebb, gyorsabb, de a minap megcsúsztam kifelé és ráestem a csapra bevertem a jobb oldalam, nem kicsit.
"Gyúrok", hogy hétfőn be tudjak menni vizsgázni.
A párom és a nagyok sokat segítenek, a pici viszont érzelmileg nehezen viseli, hogy felborult minden körülöttünk. Sok dolgom lesz ha felépülök, hogy megháláljam a segítségüket és "kiengeszteljem a picit
Csak tartanék már ott....
Kevénél ma eldöntöttük, hogy marad oviban, na nem mintha az óvónők véleménye hatott volna meg, csak szokja meg először a heti 3 edzést, meccseket ilyesmit, ne egyszerre próbálja az iskolába való beszokással.
2010. december 30., csütörtök
Életem legrosszabb napja(i)
Az úgy kezdődött hogy:
Karácsonyra a hokis palántám kapott egy korit...
26-án mikor már sokat ettünk meg minden gondoltam ideje mozogni kicsit, na meg próbáljuk ki azt a korit.A Párom kért, hogy ma ne, de mondom mozogni kéne. Így elmentünk a pólusba 3an, a Keve a sajátjával, Kitti meg én bérelt korival...
Az első 15-20 perc istenkirály volt. Mentem mint régen, mutogattam a vakarcsomnak miképp haladhat a leggyorsabban...
Aztán azt hiszem (ez a perc nem a legtisztább) azt kérdezte a gyerek, tudok-e egy lábon menni? asszem megpróbáltam.
A következő percben már a jégen feküdtem, a bal bokám alattam, hallottam is ahogy reccsent.
Többen jöttek, h segítsenek-e felállni, de a belső hang azt súgta NE PRÓBÁLJAM, így kimásztam a szélére ott leültem, kori le (vacak műanyag 2 csatos, anno nekem hagyományos fűzős bőr korim volt lehet nem is ért volna ekkora baj, ha olyanban nyomulok) szóval kori le, belbokámon egy naagy kékes folt és valahogy nem állt normálisan a lábam, ahogy kellett volna, ekkor még nem fájt az csak fokozatosan jött
Mindenki nagyon segítőkész volt, biztonságiőr néni hívta a pólus elsősegélyesét, aki kedves volt végig tartotta a lábamat úgy hogy ne fájjon, míg meg nem jött a mentő és nem rögzítették. Hívtam a zuram, naná hogy nem örült. Útközben kiraktuk a srácokat a háznál. Ekkor még azt hittem bemegyünk röntgen+gipsz, viszlát. AHA, elmonta a mentős, hogy ezt bizony műtik ha tört. Mondom, tuti viccel. (amúgy meg jól elbeszélgettünk kedvenc anattanáromról, akinél a srác mostanában vizsgázik)
Beértünk a kórházba, szinte azonnal bejutok a vizsgálóba, ahol közlik, hogy rtg, de már vetkőztetnek is. A gatyát még értettem, aztán a bugyit, na itt kicsit értetlenkedtem, erre mondja az ápoló nő (aki szintén egy tök aranyos nőci volt, ahogy mindenki ott), hogy a műtét miatt. Itt már sejtettem, hogy nem viccelnek.
Gyors rtg, aztán vizsgálóba vissza eredmény:
A tibia, a belboka nyúlványa alapjánál letört, a tallus mellett maradt, a törésben több mint 1cm-es diasthasis látható. A fibulan a syndesmosis magasságában spirál törés látható 4mmes dorsalis elmozdulással. A tibiofibularis syndesmozis megnyílt. A tallus lateral felé subfluxált helyzetben áll.
kb fél 2kor estem el, negyed 5 kor már a műtőben készítettek elő.
Következő hidegzuhany: ebédeltem felejtős az altatás, gerincbe böknek. Mondom engem ugyan nem.De jött a tök aranyos anesztes bácsi aki közölte, hogy oké, de akkor most nincs műtét és ahogy telik az idő nehezebb lesz helyretenni. Meg ne féljek, kicsit rámaltat így nem látom és hallom a fúrást-faragást. Engedtem. szúrás vacak volt de elsőre eltalálták amit kell, lassan jött a millió hangya az alfelemre és kaptam a bódítót. Mikor magamhoz tértem még tartott a buli, láttam az asztalt, amin ott figyelt mindenféle barkács cucc, láttam az átvilágító monitort, amin a lábam felvételei voltak már benne a sok csavarral és egyéb fémmel. aztán nagy nehezen befejezték. Láttam a lábam, h ide oda pakolják, de nem éreztem (szar volt) kaptam kötést és gipszet ami csak fél gipsz, hogy mindennap kötözhessék akkor ki kellett emelni a lábam rendbetették, kicsit széthúzták a gipszet, láb vissza, körbe fásli...
Műtét után rtg ahol megállapították, hogy minden a helyén, majd irány a kórterem.
Mikor mentem még csak Marikanéni volt ott (aranyos asszony, régi jobb oldali bénulással, enyhe affáziával, de hálás minden jó szóért) aztán megjött Karolina néni combnyaktörés, műtét 92 évesen..., majd Klárinéni, egy pici fejsérüléssel és Vivien egy ausztráliai magyar származású asszony, enyhe agyrázkódással..
Az éjjel iszonyat volt fájt nagyon, Karolina néni is rosszul tűrte, hangosan kérte vagy egy órán át, h valaki segítsen meghalnia mert nem akar élni.
Fokozatosan jobb lett de nem az igazi. Klárinéni és Vivien sokat segítettek mikor felkelhettem mankókkal vagy ha bármire szükségem volt. Sokat beszélgettünk. Keddre Karolina néni is jobb színben volt, egyedül evett pár szót beszélt is, tiszta volt a tudata.
Az éjszakák rosszak voltak, aludni nem sokat aludtam azt is rádióval a fülemben.
Szerdán hajnalban Karolinanéni nem festett valami jól, sokat jött a nővér, majd egyre rosszabb volt a levegővételének a hangja (hörgés) már nem reagált a külvilágra...
Engem 9 körül levittek a dokim (tünemény pofa) megnézte a sebemet, kimondta az áment a körgipszre ami =hazamenetel. rtg még mindig "jó" minden a helyén.
Mire visszaértem a terembe Karolina néni ágya nem volt ott, állítólag nagyon gyorsan kitolta 2 nővér. Mint utólag kiderült elment.. Sajnáltam nagyon, ahogy mindenki aki még ott volt (Vivien már kedden elmehetett)
3ra jött értem a párom és egy barátunk. Nagyon jól szórakoztak a nyomoromon, de jön még kutyára úthenger ;-)
Azóta itthon vagyok, gyakorlatilag semmit nem csinálok, anyósom és a férjem viszik a háztartást és a kölyköket (erről majd még írok) nagyon köszönöm nekik.
A jövő: 4 hét fekvő gipsz (mivel ugye sikeresen lecsaptam a belbokám kiugró csontrészét azt most egy lemez díszíti és ez több ideig gyógyul, nem terhelhető hamar...
Majd pár hét járó gipsz, aztán intenzív heti 2-3 gyógytorna hónapokig és akkor talán rendesen tudom használni a bokámat...
Na meg január 29ig le kéne vizsgázzak mindenből meg csomó papírt intézni.... Érdekes lesz bejutni
Ez van...
Karácsonyra a hokis palántám kapott egy korit...
26-án mikor már sokat ettünk meg minden gondoltam ideje mozogni kicsit, na meg próbáljuk ki azt a korit.A Párom kért, hogy ma ne, de mondom mozogni kéne. Így elmentünk a pólusba 3an, a Keve a sajátjával, Kitti meg én bérelt korival...
Az első 15-20 perc istenkirály volt. Mentem mint régen, mutogattam a vakarcsomnak miképp haladhat a leggyorsabban...
Aztán azt hiszem (ez a perc nem a legtisztább) azt kérdezte a gyerek, tudok-e egy lábon menni? asszem megpróbáltam.
A következő percben már a jégen feküdtem, a bal bokám alattam, hallottam is ahogy reccsent.
Többen jöttek, h segítsenek-e felállni, de a belső hang azt súgta NE PRÓBÁLJAM, így kimásztam a szélére ott leültem, kori le (vacak műanyag 2 csatos, anno nekem hagyományos fűzős bőr korim volt lehet nem is ért volna ekkora baj, ha olyanban nyomulok) szóval kori le, belbokámon egy naagy kékes folt és valahogy nem állt normálisan a lábam, ahogy kellett volna, ekkor még nem fájt az csak fokozatosan jött
Mindenki nagyon segítőkész volt, biztonságiőr néni hívta a pólus elsősegélyesét, aki kedves volt végig tartotta a lábamat úgy hogy ne fájjon, míg meg nem jött a mentő és nem rögzítették. Hívtam a zuram, naná hogy nem örült. Útközben kiraktuk a srácokat a háznál. Ekkor még azt hittem bemegyünk röntgen+gipsz, viszlát. AHA, elmonta a mentős, hogy ezt bizony műtik ha tört. Mondom, tuti viccel. (amúgy meg jól elbeszélgettünk kedvenc anattanáromról, akinél a srác mostanában vizsgázik)
Beértünk a kórházba, szinte azonnal bejutok a vizsgálóba, ahol közlik, hogy rtg, de már vetkőztetnek is. A gatyát még értettem, aztán a bugyit, na itt kicsit értetlenkedtem, erre mondja az ápoló nő (aki szintén egy tök aranyos nőci volt, ahogy mindenki ott), hogy a műtét miatt. Itt már sejtettem, hogy nem viccelnek.
Gyors rtg, aztán vizsgálóba vissza eredmény:
A tibia, a belboka nyúlványa alapjánál letört, a tallus mellett maradt, a törésben több mint 1cm-es diasthasis látható. A fibulan a syndesmosis magasságában spirál törés látható 4mmes dorsalis elmozdulással. A tibiofibularis syndesmozis megnyílt. A tallus lateral felé subfluxált helyzetben áll.
kb fél 2kor estem el, negyed 5 kor már a műtőben készítettek elő.
Következő hidegzuhany: ebédeltem felejtős az altatás, gerincbe böknek. Mondom engem ugyan nem.De jött a tök aranyos anesztes bácsi aki közölte, hogy oké, de akkor most nincs műtét és ahogy telik az idő nehezebb lesz helyretenni. Meg ne féljek, kicsit rámaltat így nem látom és hallom a fúrást-faragást. Engedtem. szúrás vacak volt de elsőre eltalálták amit kell, lassan jött a millió hangya az alfelemre és kaptam a bódítót. Mikor magamhoz tértem még tartott a buli, láttam az asztalt, amin ott figyelt mindenféle barkács cucc, láttam az átvilágító monitort, amin a lábam felvételei voltak már benne a sok csavarral és egyéb fémmel. aztán nagy nehezen befejezték. Láttam a lábam, h ide oda pakolják, de nem éreztem (szar volt) kaptam kötést és gipszet ami csak fél gipsz, hogy mindennap kötözhessék akkor ki kellett emelni a lábam rendbetették, kicsit széthúzták a gipszet, láb vissza, körbe fásli...
Műtét után rtg ahol megállapították, hogy minden a helyén, majd irány a kórterem.
Mikor mentem még csak Marikanéni volt ott (aranyos asszony, régi jobb oldali bénulással, enyhe affáziával, de hálás minden jó szóért) aztán megjött Karolina néni combnyaktörés, műtét 92 évesen..., majd Klárinéni, egy pici fejsérüléssel és Vivien egy ausztráliai magyar származású asszony, enyhe agyrázkódással..
Az éjjel iszonyat volt fájt nagyon, Karolina néni is rosszul tűrte, hangosan kérte vagy egy órán át, h valaki segítsen meghalnia mert nem akar élni.
Fokozatosan jobb lett de nem az igazi. Klárinéni és Vivien sokat segítettek mikor felkelhettem mankókkal vagy ha bármire szükségem volt. Sokat beszélgettünk. Keddre Karolina néni is jobb színben volt, egyedül evett pár szót beszélt is, tiszta volt a tudata.
Az éjszakák rosszak voltak, aludni nem sokat aludtam azt is rádióval a fülemben.
Szerdán hajnalban Karolinanéni nem festett valami jól, sokat jött a nővér, majd egyre rosszabb volt a levegővételének a hangja (hörgés) már nem reagált a külvilágra...
Engem 9 körül levittek a dokim (tünemény pofa) megnézte a sebemet, kimondta az áment a körgipszre ami =hazamenetel. rtg még mindig "jó" minden a helyén.
Mire visszaértem a terembe Karolina néni ágya nem volt ott, állítólag nagyon gyorsan kitolta 2 nővér. Mint utólag kiderült elment.. Sajnáltam nagyon, ahogy mindenki aki még ott volt (Vivien már kedden elmehetett)
3ra jött értem a párom és egy barátunk. Nagyon jól szórakoztak a nyomoromon, de jön még kutyára úthenger ;-)
Azóta itthon vagyok, gyakorlatilag semmit nem csinálok, anyósom és a férjem viszik a háztartást és a kölyköket (erről majd még írok) nagyon köszönöm nekik.
A jövő: 4 hét fekvő gipsz (mivel ugye sikeresen lecsaptam a belbokám kiugró csontrészét azt most egy lemez díszíti és ez több ideig gyógyul, nem terhelhető hamar...
Majd pár hét járó gipsz, aztán intenzív heti 2-3 gyógytorna hónapokig és akkor talán rendesen tudom használni a bokámat...
Na meg január 29ig le kéne vizsgázzak mindenből meg csomó papírt intézni.... Érdekes lesz bejutni
Ez van...
2010. november 21., vasárnap
Srácok
Nem, nem valami pasizós poszt lesz ez, csak a mondanivalóm java a 2 kisebb palántámról fog szólni
Kezdem a Kevével.
Feje jobban van szerencsére, így nézett ki a sebe bő másfél héttel a baleset után:
Azóta leesett róla már a varr is, nem vészes, de gyanítom megmarad a nyoma.
Megtörtént a nagy óvónők vs. mi beszélgetés is, úgy érzem kicsit közeledtek az álláspontok, persze mind 2 fél szerint vannak olyan dolgok, amiben a másiknak nincsen igaza.
Elég dilemmában vagyunk amúgy az emberkével kapcsolatban, ugye Ő június 26-án született... így 26 nappal lekéste azt az időpontot amikor még egyszerűen elmehetne iskolába. Így nekünk kell végiggondolnunk, hogy alkalmas-e arra, hogy iskolába menjen és ha igen, akkor kérni hivatalos szakvéleményt meg efféléket. Igazából még magam sem tudom mi lenne a helyes út, menjen vagy maradjon? A barátainak jó része ősszel biztosan iskolás lesz, az óvónők pedig nem tudják még mi lesz a csoportban maradtak sorsa, maradnak-e ott abban a szobában és hozzájuk jönnek új gyerekek (kicsik, vagy nagyok) esetleg őket dobják hozzá valamelyik csoporthoz...
Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy nem tudom megítélni objektíven alkalmas-e a gyerek arra, hogy elkezdje az iskolát. A számok érdeklik 100ig kis segítséggel elszámol, a betűk is egyre érdekesebbek (próbálom kerülni a "tanítását", nehogy valami rosszul rögzüljön, de egyre nehezebb) a minap pl a Kitti írogatott Neki fecnikre betűket (nyomtatottat) és ki tudta rakni sorba, hogy K E V E, akárhogy kevergette a nagy, az angolos szavak ragadnak rá, amit itthon hall ha a csajokkal tanulgatunk. Ráadásul tudom, hogy a Fanni tanárait kapná most, akikkel nagyon elégedett vagyok. De persze ott bujkál bennem az ördög is, hogy mi van, ha mégsem birkózna meg a feladattal? Minden esetre azért elmentünk az iskolába a leendő elsősöknek tartott bemutatkozásra, valamint szóltam a logopédusnőnek, meg az óvónőknek, hogy kezeljék úgy a gyereket, mint "potenciális" iskolába menőt. Persze a végleges döntést majd a nevtanban mondják ki, ahol az iskola alkalmasságit kell majd elkészíttetni (és persze erősen szorítok, hogy ne legyen igaz a szóbeszéd, miszerint az ovi véleménye a mérvadó, tehát ha azt mondják, hogy ne menjen a szakvéleménybe is ezt írják-állítólag) mert ha egy valóban releváns véleményt kapok, akkor hallgatok a szakemberre, még akkor is, ha azt mondja, amit nem szerettem volna hallani.
Idén elkezdett korcsolyázni is, eddig kemény 4 edzésen volt, mégis a minap egy meghívó fogadott a szekrényében, amiben hokira invitálták, gondoltam, biztosan mindenki kapott, de kiderült, hogy nem így van, sőt vannak olyan gyerekek akik már második éve járnak és nem kaptak. Keve elmondása szerint az edzésen játszottak kapura ütőst és neki jól ment, ügyesen beütötte a korongot a "gólba". Szóval pénteken megyünk az első hoki edzésre és ha megtetszik neki és valóban szeretné csinálni akkor szerdán délelőtt kori edzés péntek délután hoki. Nagyon büszke vagyok Rá (ráadásul ha ügyes lesz, akkor az UTE minibe is bekerülhet majd egyszer, mert az egyik utánpótlás edző tartja nekik az edzéseket, s mint tudjuk a a szívem már ezer éve lila-fehér...)
Viszont, ha bejön neki ez a kori-hoki dolog akkor kicsit segít az ovi kontra suli döntésben és hagyom még egy évet, azt hiszem.
Nimród, azaz az "Én-ember"
Mindent maga akar csinálni legyen az öltözés-vetkőzés, evés, porszívós orrszívás vagy akármi. Természetesen ellentmondást nem tűrve.
A szobatisztaság dologgal jól haladunk az esetek 99%-ban ha nincs rajta pelenka nagyon ügyesen jelzi ha pisilni vagy kakilni kell és lelkesen megy a wc-re. Új dilije, hogy a kaksit elnevezi, belekukkant a kagylóba majd közli például, hogy krokodil, vagy elefánt meg ilyesmi. Kb olyan mint a starwars-ban amikor születtek az ikrek és Amidala csak rájuk pillantott majd közölte: Luke, Leila...
A beszéde egyre inkább érthető, de persze van még bőven amit csak én értek meg esetleg a gondozónők.
A bölcsiben az utolsó pár napban kicsit elromlott a Drágám, nem akart aludni délután és vannak kisebb-nagyobb düh kitörései is, van amikor átrendezi a csoportszobát. Egyenlőre csak találgatunk, hogy mi lelhette, az tett-e be neki, hogy szétszedtem a kiságyat, vagy esetleg ő is érzi a stresszt ami egy kicsit engem terhel, ugyan is jön a vizsgaidőszak, ZH hét, meg effélék, szokás szerint csúszásban is vagyok (Pató Pál kutya füle hozzám képest) vagy csak az a baj, hogy az udvar átépítése miatt nem mennek ki napközben, max 10nm betonon mociznak... Minden esetre pénteken nem vittem be, hanem csapatépítő tréning gyanánt eljött velem suliba. Na jó órára Őt nem vittem be, de muszáj volt bemennem, mert egy beadandó doga határideje volt, amit csak személyesen lehetett beadni nem volt jó e-mailben. Nagyon élvezte a dolgot, még azt is, ahogy a gatyáját kellett szárogatnom a kézszárítóval mert leborította teával... Kávéztunk is (azaz ugye ő teát ivott), közben nézegette az emberkéket körülöttünk és megpróbált beilleszkedni:
Iszogatott üldögélt a kényelmes fotelben és netbookozott, mint a legtöbben az aulában (és igen az ott "tanulók" nagy többsége is FB-ozott magolás helyett :-P)
Kezdem a Kevével.
Feje jobban van szerencsére, így nézett ki a sebe bő másfél héttel a baleset után:
Azóta leesett róla már a varr is, nem vészes, de gyanítom megmarad a nyoma.
Megtörtént a nagy óvónők vs. mi beszélgetés is, úgy érzem kicsit közeledtek az álláspontok, persze mind 2 fél szerint vannak olyan dolgok, amiben a másiknak nincsen igaza.
Elég dilemmában vagyunk amúgy az emberkével kapcsolatban, ugye Ő június 26-án született... így 26 nappal lekéste azt az időpontot amikor még egyszerűen elmehetne iskolába. Így nekünk kell végiggondolnunk, hogy alkalmas-e arra, hogy iskolába menjen és ha igen, akkor kérni hivatalos szakvéleményt meg efféléket. Igazából még magam sem tudom mi lenne a helyes út, menjen vagy maradjon? A barátainak jó része ősszel biztosan iskolás lesz, az óvónők pedig nem tudják még mi lesz a csoportban maradtak sorsa, maradnak-e ott abban a szobában és hozzájuk jönnek új gyerekek (kicsik, vagy nagyok) esetleg őket dobják hozzá valamelyik csoporthoz...
Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy nem tudom megítélni objektíven alkalmas-e a gyerek arra, hogy elkezdje az iskolát. A számok érdeklik 100ig kis segítséggel elszámol, a betűk is egyre érdekesebbek (próbálom kerülni a "tanítását", nehogy valami rosszul rögzüljön, de egyre nehezebb) a minap pl a Kitti írogatott Neki fecnikre betűket (nyomtatottat) és ki tudta rakni sorba, hogy K E V E, akárhogy kevergette a nagy, az angolos szavak ragadnak rá, amit itthon hall ha a csajokkal tanulgatunk. Ráadásul tudom, hogy a Fanni tanárait kapná most, akikkel nagyon elégedett vagyok. De persze ott bujkál bennem az ördög is, hogy mi van, ha mégsem birkózna meg a feladattal? Minden esetre azért elmentünk az iskolába a leendő elsősöknek tartott bemutatkozásra, valamint szóltam a logopédusnőnek, meg az óvónőknek, hogy kezeljék úgy a gyereket, mint "potenciális" iskolába menőt. Persze a végleges döntést majd a nevtanban mondják ki, ahol az iskola alkalmasságit kell majd elkészíttetni (és persze erősen szorítok, hogy ne legyen igaz a szóbeszéd, miszerint az ovi véleménye a mérvadó, tehát ha azt mondják, hogy ne menjen a szakvéleménybe is ezt írják-állítólag) mert ha egy valóban releváns véleményt kapok, akkor hallgatok a szakemberre, még akkor is, ha azt mondja, amit nem szerettem volna hallani.
Idén elkezdett korcsolyázni is, eddig kemény 4 edzésen volt, mégis a minap egy meghívó fogadott a szekrényében, amiben hokira invitálták, gondoltam, biztosan mindenki kapott, de kiderült, hogy nem így van, sőt vannak olyan gyerekek akik már második éve járnak és nem kaptak. Keve elmondása szerint az edzésen játszottak kapura ütőst és neki jól ment, ügyesen beütötte a korongot a "gólba". Szóval pénteken megyünk az első hoki edzésre és ha megtetszik neki és valóban szeretné csinálni akkor szerdán délelőtt kori edzés péntek délután hoki. Nagyon büszke vagyok Rá (ráadásul ha ügyes lesz, akkor az UTE minibe is bekerülhet majd egyszer, mert az egyik utánpótlás edző tartja nekik az edzéseket, s mint tudjuk a a szívem már ezer éve lila-fehér...)
Viszont, ha bejön neki ez a kori-hoki dolog akkor kicsit segít az ovi kontra suli döntésben és hagyom még egy évet, azt hiszem.
Nimród, azaz az "Én-ember"
Mindent maga akar csinálni legyen az öltözés-vetkőzés, evés, porszívós orrszívás vagy akármi. Természetesen ellentmondást nem tűrve.
A szobatisztaság dologgal jól haladunk az esetek 99%-ban ha nincs rajta pelenka nagyon ügyesen jelzi ha pisilni vagy kakilni kell és lelkesen megy a wc-re. Új dilije, hogy a kaksit elnevezi, belekukkant a kagylóba majd közli például, hogy krokodil, vagy elefánt meg ilyesmi. Kb olyan mint a starwars-ban amikor születtek az ikrek és Amidala csak rájuk pillantott majd közölte: Luke, Leila...
A beszéde egyre inkább érthető, de persze van még bőven amit csak én értek meg esetleg a gondozónők.
A bölcsiben az utolsó pár napban kicsit elromlott a Drágám, nem akart aludni délután és vannak kisebb-nagyobb düh kitörései is, van amikor átrendezi a csoportszobát. Egyenlőre csak találgatunk, hogy mi lelhette, az tett-e be neki, hogy szétszedtem a kiságyat, vagy esetleg ő is érzi a stresszt ami egy kicsit engem terhel, ugyan is jön a vizsgaidőszak, ZH hét, meg effélék, szokás szerint csúszásban is vagyok (Pató Pál kutya füle hozzám képest) vagy csak az a baj, hogy az udvar átépítése miatt nem mennek ki napközben, max 10nm betonon mociznak... Minden esetre pénteken nem vittem be, hanem csapatépítő tréning gyanánt eljött velem suliba. Na jó órára Őt nem vittem be, de muszáj volt bemennem, mert egy beadandó doga határideje volt, amit csak személyesen lehetett beadni nem volt jó e-mailben. Nagyon élvezte a dolgot, még azt is, ahogy a gatyáját kellett szárogatnom a kézszárítóval mert leborította teával... Kávéztunk is (azaz ugye ő teát ivott), közben nézegette az emberkéket körülöttünk és megpróbált beilleszkedni:
Iszogatott üldögélt a kényelmes fotelben és netbookozott, mint a legtöbben az aulában (és igen az ott "tanulók" nagy többsége is FB-ozott magolás helyett :-P)
2010. október 26., kedd
Egy "kellemes" délután a Heim P. SBO-n...
Az úgy volt hogy:
11:29 kor éppen kilépek a kar könyvtárából egy helyes kis kb 600oldalas könyvecske társaságában, aminek a javát 2 héten belül magamba kellene tuszkoljam. Ebben a szent pillanatban megcsörren a telefon 06-1-es körzet már rosszul vagyok, mert csak a srácokkal lehet valami...
Bingó! Óvónéni beleszól: Halló xnéni vagyok az oviból, azért keresem mert a Kevin elesett a medencénél és megsérült a feje hátul. Mikor tudna érte jönni? Mondom azonnal indulok, bő fél óra míg odaérek, de azonnal indulok.
Közben már tárcsázom a férjemet, aki előtte egy órával ért haza mert éjjelre ment be dolgozni (a hétvégén nem aludt sokat, mert kettesben "nyaraltunk"-de erről egy másik poszt lesz majd egyszer talán), szóval még szerencse, hogy a privát mobilját soha nem kapcsolja ki, épp az ilyen esetek miatt, a másik a dolgozós telefonja, azt mindig kinyomja ha lepihen. Szóval a kómás férjem felveszi és én meg beleszólok, hogy AZONNAL menjen a gyerekért az oviba, mert megsérült. A történeteket innen csak foszlányokból ismerem, mert a párom még kómásan kezd szaladni.
Oviban a látvány: Kölykök ugyan-úgy a vacak valaha volt medence szélénél ugrálnak, az óvónők "szokás szerint" egy kupacban trécselnek, vihorásznak. Bent a fiam ül valahol a fejéből folyik a vér. (innen is gratulálok, hogy fejsérült gyereket ültetnek!!! amikor fektetni kellene) a férjem meglátja a kis kedvencet elszakad a cérna kő kövön nem marad, valami ablakot is betört és felemlegetett minden "sérelmet" amit eddig lenyeltünk a 2 év alatt. Majd gyerek felkap hazahoz (benticipőben) tajkártya stb megkeres, én addigra kb a ház előtt, taxihívás (Nemzeti taxi barátságosabb árral...)
Fél egy volt kb mire becsekkoltunk a balesetin. Ezren voltak. 3 óra volt már mire először behívtak bennünket, közölték irány a röntgen, a sebbel majd aztán foglalkoznak. RTG-n megint bő félóra majd 2 fotó, kis várakozás az eredményre (diagn.: Zúzott koponya) le vele a balesetire ahol közlik azon a részen már bezárt a bazár, menjünk a kórházi részre, még kisebb helyen tömörödik sok-sok ember egy alagsorban. Ismét várakozunk. Majd már másik doki közli, hogy semmi gáz 5 napig nem szabad vízhez érnie, pihenjen, figyeljük (a kézhez kapott leleten már nem is szerepel a zúzott koponya...) a sebéhez már nem is nyúltak, mert varrasodott stb
Pedig tuti elkelt volna rá egy olyan ragasztós bigyó, mert sajnos Apától örökölte azt a nyavalyát, hogy a sebei nem jól gyógyulnak ami megmarad az mindig vörösebb meg ilyesmi. De most már ez van. A haján még mindig ott van az alvadt vér csomó, mert ugye nem érheti víz "vakargatni meg nem akarom.
Jól megijedt a kis drágám a sok vértől. Először nem akart hozzám bújni sem, mert azt mondta, hogy össze vérezi a ruhámat. Mondom leszarom a ruhát, azt vehetek milliót, de belőle csak egy van. Külön le a kalappal, hogy gyakorlatilag csak a várakozás vége felé vesztette el a fonalat (igaz akkor eléggé, pl kérdeztük, hogy miért nem játszik a többi gyerekkel kicsit, mire természetes hangon közölte: mert sok a cigány! -mi tagadás, igaza volt)
Katasztrófa ami ilyenkor ott van. Borzalom végignézni. Kevés az orvos (pl a röntgenen egy orvos volt aki UH-zott, majd 2 vizsgálat között szaladgált leletezni a röntgen felvételeket...) A szülők egy része ingerült a személyzettel üvöltözik, holott sajnos nem ők tehetnek erről. Persze a szülők meg "jogosan" mérgesek: szemük fénye megsérült, fáj neki, etc. Még a párhónapos kis csecsemők is végig várták a sort...
Hazafelé találkoztunk az óvónővel aki közölte örül neki, h nincs komoly baj, de beszélni akar velünk, mert szerinte valótlanságot állítunk. cö-cö-cö. Állunk elébe. Hála a netnek, gyakorlatilag mindig minden "sérelmünkről" megemlékeztem egyik másik fórumon, vagy itt. Szépen kijegyzetelem minden észrevételemmel együtt és minden higgadtságommal az arcába vágom.
A párom beszélt azóta a vezető óvónővel is. Természetesen azonnal felajánlotta, hogy a betört üveget megtéríti, de nem kell, van biztosító... Megemlítette, hogy kicsit sok a baleset mostanában a csoportban, gyakorlatilag minden hétre jut egy sérült gyerek. Abban a kiba... medencében meg már évtizedek óta nem volt víz, ellenben nem a Fiam az első de sajnos nem is az utolsó aki abban a betonfosban sérült meg. Erre közölte, hogy vannak már tervek az eltüntetésre de... Hát csessze meg! Terveim nekem is vannak! Világbéke stb... (megjegyzem szerintem bejelentem a polgármesteriben a dolgot, hátha) Valamint a párom azt vette ki a beszélgetésből, hogy nem ez az első panasz arra a csoportra/óvónőre (állítólag jól le is cseszte)
Végül is a dolog kb jól sült el: a Gyerek nyert egy hét szabit, meg felmentést a hajmosásból, de nagyjából jól van, "csak" a sebe fáj, nincs agyrázkódása (természetesen mint kezdő hipochonder folyton figyelem a pulzusát, a pupilláit stb, percenként faggatom fáj-e valami, érez-e szédülést, hányingert.....)
Valamint az óvónők is láthatták, hogy ez az a határ, ami azt jelenti, hogy elég! A Párom szerint tartanak is tőle, mind a fizikai valójától, mind attól, hogy feljelentjük őket. Azt hiszem minden kiskölyöknek ez lenne az érdeke és akkor nem trécselnének csoportosan a felnőttek ahelyett, hanem a gyerekekre figyelnének és lehet még ez a rengeteg sérülés is lecsökkenne.
Külön bosszantó, hogy a gyerek elmondása szerint észre sem vették a balesetet, mikor a fiam oda ment panaszkodni, hogy ellökték, akkor meg sem nézték, hanem állítólag a gyerekek vették észre, hogy véres a sapkája. Akkor tűnt fel nekik. Ennyi erővel meddig feküdt volna a földön, ha úgy esik?
Valamint szeretném jelezni, hogy nagyon jól esett, hogy Jamal anyukája felhívott mikor megtudta a dolgot és érdeklődött a gyerek hogyléte felől, meg "elnézést kért" a gyerek nevében. Pedig nem ők hibáztak! A gyerekek csak játszottak (semmi vita vagy ilyesmi nem volt) az óvónők nem végezték jól a dolgukat.
Én csak lemaradtam 2 előadásról, még jó, hogy van kedvezményes tanrendem és este 6 ig egy tejesKV volt bennem, mert épp a könyvtár után akartam menni enni), de ez legyen a legkevesebb
11:29 kor éppen kilépek a kar könyvtárából egy helyes kis kb 600oldalas könyvecske társaságában, aminek a javát 2 héten belül magamba kellene tuszkoljam. Ebben a szent pillanatban megcsörren a telefon 06-1-es körzet már rosszul vagyok, mert csak a srácokkal lehet valami...
Bingó! Óvónéni beleszól: Halló xnéni vagyok az oviból, azért keresem mert a Kevin elesett a medencénél és megsérült a feje hátul. Mikor tudna érte jönni? Mondom azonnal indulok, bő fél óra míg odaérek, de azonnal indulok.
Közben már tárcsázom a férjemet, aki előtte egy órával ért haza mert éjjelre ment be dolgozni (a hétvégén nem aludt sokat, mert kettesben "nyaraltunk"-de erről egy másik poszt lesz majd egyszer talán), szóval még szerencse, hogy a privát mobilját soha nem kapcsolja ki, épp az ilyen esetek miatt, a másik a dolgozós telefonja, azt mindig kinyomja ha lepihen. Szóval a kómás férjem felveszi és én meg beleszólok, hogy AZONNAL menjen a gyerekért az oviba, mert megsérült. A történeteket innen csak foszlányokból ismerem, mert a párom még kómásan kezd szaladni.
Oviban a látvány: Kölykök ugyan-úgy a vacak valaha volt medence szélénél ugrálnak, az óvónők "szokás szerint" egy kupacban trécselnek, vihorásznak. Bent a fiam ül valahol a fejéből folyik a vér. (innen is gratulálok, hogy fejsérült gyereket ültetnek!!! amikor fektetni kellene) a férjem meglátja a kis kedvencet elszakad a cérna kő kövön nem marad, valami ablakot is betört és felemlegetett minden "sérelmet" amit eddig lenyeltünk a 2 év alatt. Majd gyerek felkap hazahoz (benticipőben) tajkártya stb megkeres, én addigra kb a ház előtt, taxihívás (Nemzeti taxi barátságosabb árral...)
Fél egy volt kb mire becsekkoltunk a balesetin. Ezren voltak. 3 óra volt már mire először behívtak bennünket, közölték irány a röntgen, a sebbel majd aztán foglalkoznak. RTG-n megint bő félóra majd 2 fotó, kis várakozás az eredményre (diagn.: Zúzott koponya) le vele a balesetire ahol közlik azon a részen már bezárt a bazár, menjünk a kórházi részre, még kisebb helyen tömörödik sok-sok ember egy alagsorban. Ismét várakozunk. Majd már másik doki közli, hogy semmi gáz 5 napig nem szabad vízhez érnie, pihenjen, figyeljük (a kézhez kapott leleten már nem is szerepel a zúzott koponya...) a sebéhez már nem is nyúltak, mert varrasodott stb
Pedig tuti elkelt volna rá egy olyan ragasztós bigyó, mert sajnos Apától örökölte azt a nyavalyát, hogy a sebei nem jól gyógyulnak ami megmarad az mindig vörösebb meg ilyesmi. De most már ez van. A haján még mindig ott van az alvadt vér csomó, mert ugye nem érheti víz "vakargatni meg nem akarom.
Jól megijedt a kis drágám a sok vértől. Először nem akart hozzám bújni sem, mert azt mondta, hogy össze vérezi a ruhámat. Mondom leszarom a ruhát, azt vehetek milliót, de belőle csak egy van. Külön le a kalappal, hogy gyakorlatilag csak a várakozás vége felé vesztette el a fonalat (igaz akkor eléggé, pl kérdeztük, hogy miért nem játszik a többi gyerekkel kicsit, mire természetes hangon közölte: mert sok a cigány! -mi tagadás, igaza volt)
Katasztrófa ami ilyenkor ott van. Borzalom végignézni. Kevés az orvos (pl a röntgenen egy orvos volt aki UH-zott, majd 2 vizsgálat között szaladgált leletezni a röntgen felvételeket...) A szülők egy része ingerült a személyzettel üvöltözik, holott sajnos nem ők tehetnek erről. Persze a szülők meg "jogosan" mérgesek: szemük fénye megsérült, fáj neki, etc. Még a párhónapos kis csecsemők is végig várták a sort...
Hazafelé találkoztunk az óvónővel aki közölte örül neki, h nincs komoly baj, de beszélni akar velünk, mert szerinte valótlanságot állítunk. cö-cö-cö. Állunk elébe. Hála a netnek, gyakorlatilag mindig minden "sérelmünkről" megemlékeztem egyik másik fórumon, vagy itt. Szépen kijegyzetelem minden észrevételemmel együtt és minden higgadtságommal az arcába vágom.
A párom beszélt azóta a vezető óvónővel is. Természetesen azonnal felajánlotta, hogy a betört üveget megtéríti, de nem kell, van biztosító... Megemlítette, hogy kicsit sok a baleset mostanában a csoportban, gyakorlatilag minden hétre jut egy sérült gyerek. Abban a kiba... medencében meg már évtizedek óta nem volt víz, ellenben nem a Fiam az első de sajnos nem is az utolsó aki abban a betonfosban sérült meg. Erre közölte, hogy vannak már tervek az eltüntetésre de... Hát csessze meg! Terveim nekem is vannak! Világbéke stb... (megjegyzem szerintem bejelentem a polgármesteriben a dolgot, hátha) Valamint a párom azt vette ki a beszélgetésből, hogy nem ez az első panasz arra a csoportra/óvónőre (állítólag jól le is cseszte)
Végül is a dolog kb jól sült el: a Gyerek nyert egy hét szabit, meg felmentést a hajmosásból, de nagyjából jól van, "csak" a sebe fáj, nincs agyrázkódása (természetesen mint kezdő hipochonder folyton figyelem a pulzusát, a pupilláit stb, percenként faggatom fáj-e valami, érez-e szédülést, hányingert.....)
Valamint az óvónők is láthatták, hogy ez az a határ, ami azt jelenti, hogy elég! A Párom szerint tartanak is tőle, mind a fizikai valójától, mind attól, hogy feljelentjük őket. Azt hiszem minden kiskölyöknek ez lenne az érdeke és akkor nem trécselnének csoportosan a felnőttek ahelyett, hanem a gyerekekre figyelnének és lehet még ez a rengeteg sérülés is lecsökkenne.
Külön bosszantó, hogy a gyerek elmondása szerint észre sem vették a balesetet, mikor a fiam oda ment panaszkodni, hogy ellökték, akkor meg sem nézték, hanem állítólag a gyerekek vették észre, hogy véres a sapkája. Akkor tűnt fel nekik. Ennyi erővel meddig feküdt volna a földön, ha úgy esik?
Valamint szeretném jelezni, hogy nagyon jól esett, hogy Jamal anyukája felhívott mikor megtudta a dolgot és érdeklődött a gyerek hogyléte felől, meg "elnézést kért" a gyerek nevében. Pedig nem ők hibáztak! A gyerekek csak játszottak (semmi vita vagy ilyesmi nem volt) az óvónők nem végezték jól a dolgukat.
Én csak lemaradtam 2 előadásról, még jó, hogy van kedvezményes tanrendem és este 6 ig egy tejesKV volt bennem, mert épp a könyvtár után akartam menni enni), de ez legyen a legkevesebb
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)