Talán semmi nem történik véletlen....

ezen nagyon sokat agyaltam az utóbbi napokban (időm ugye engedi)

Kezdem azzal ami lelkileg a legjobban érint. Az úgy volt, hogy álmodom egy kisbabáról még, beszélgettünk, hogy most lenne a legjobb a suli alatt 1 plusz évet csúszva, munkából már nem kéne kimaradni, na meg ugye fiatalabb se leszek.. szóval félidőben gondoltunk egy merészet és... aztán rá egy hétre baleset, műtét után pecsételő vérzés, nem sok, csak mégis. majd 1-2 napot késett is és az "állaga" sem a megszokott.
Persze 100%osan nem merem állítani, hogy egyeltán volt valami(Valaki akinek a nevét is megálmodtam) persze az agyam kattog
Ám ha mégis, akkor odafent úgy döntöttek, hogy hanyagoljam a témát, hogy mégsem kellene, most erőltetni. Talán így is kicsit be vagyok táblázva és ha minden jól megy Keve áprilistól heti 3 edzésre megy majd, mindig 5-6 ig, nem beszélve arról, hogy ősztől talán már "meccsek" is lesznek a szupermini kategóriában, nem mindig pesten, így is ott a suli meg minden. Meg a többieknek is szüksége van rám.
S, ugye a máj-mizéria sincs még végleg lefutva, bár optimista vagyok. Persze amint megszabadulok a gipsztől kontroll UHra kell mennem...

Aztán itt van az egyetem téma. Nyáron kicsit elkeseredtem, hogy csúszni fogok.
Ám most, hogy ez történt még jó is, hogy tavasszal csak 5 tárgyam van, laza órarenddel, így a gyógytornát is biztosan be tudom ütemezni, hogy ne menjen a srácok rovására. Akik nem csúsztak március végétől gyakorlatra mennek. Bár akkor már nem lesz gipszem, de biztos vagyok benne, nem bírnám az egész napos talpalást még.

Ezen kívül még van pár hasonló ok-okozat típusú agyalmányom.
Ezért érzem azt, hogy bár nem tudom racionálisan megfogalmazni, de minden okkal történik.

Amúgy a helyzet most:
kevésbé fáj a sebem, viszont kifogytam a gipszből, ami ezért lötyög és tör. A tisztálkodás napról-napra könnyebb, gyorsabb, de a minap megcsúsztam kifelé és ráestem a csapra bevertem a jobb oldalam, nem kicsit.
"Gyúrok", hogy hétfőn be tudjak menni vizsgázni.
A párom és a nagyok sokat segítenek, a pici viszont érzelmileg nehezen viseli, hogy felborult minden körülöttünk. Sok dolgom lesz ha felépülök, hogy megháláljam a segítségüket és "kiengeszteljem a picit
Csak tartanék már ott....

Kevénél ma eldöntöttük, hogy marad oviban, na nem mintha az óvónők véleménye hatott volna meg, csak szokja meg először a heti 3 edzést, meccseket ilyesmit, ne egyszerre próbálja az iskolába való beszokással.