Megvagyunk ám még ;-)

Az utóbbi időben kisit eltűntem, ennek a fő oka egy költözés volt, aminek a becsomagolás részét 90%-ban én végeztem, mindezt úgy, hogy a Nimród végig velem volt, valamint ügyelni kellett rá, hogy olyan szisztéma szerint pakoljak, hogy a családot még el tudjam látni a cuccokból, legyen mindig tiszta ruha, kaja stb, és kéznél legyen minden ha kell, valamint azért mozogni is lehessen a doboz hegyektől. Többé kevésbé sikerült, de bevallom majdnem becsavarodtam.
Mikor meg nem pakolásztam és energiánk is volt, akkor csavarogtunk. Igyekeztünk minden nap játszóterezni, valamint 18.-án meglátogattuk Ancsát és Zolit Szabadbattyánban. Itt is köszönöm a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat. Finom volt a puszta pörkölt is!
Zoliék nagyon jó helyen laknak. Van egy klassz kiülőjük a kertben, nád fedeles kis kuckó, mellette bográcshely. Nagyon közel van hozzájuk a Cifrakert, ahol jót sétáltunk. Egy kisfiú oda jött hozzánk és megmutatta a hatalmas békáját, amit a papája fogott. Életemben nem láttam még ilyen közelről ekkora brekit. Egy komplett francia család jól lakhatott volna belőle, de nyugi, nem lett belőle rántott békacomb, mert vissza dobta a fiú a tóba. A gyerekek is megcsodálták. Ha időnk engedi biztosan vissza látogatunk még!


A költözés cuccolásos része most szombaton volt. 9 re jöttek a költöztetők. Még kicsit pakoltam, addig Nimród a babakocsiban várt, míg bírta cérnával. Majd mikor elvesztette a fonalat jött a költözés legjobb része számunkra: leléptünk az ikeába függöny vásárlás címszóval, hogy ne legyünk láb alatt.
Nagyon szeretek az ikeába menni, csak egy baj van vele: nincs az a pénz, amit ne tudnék pikk-pakk elverni ott, így nagyon erősnek kell lennem lelkileg, hogy ne tömjem meg a sárga szakadjmegszatyrot, míg a pénztárig elérek. Ebédeltünk is egy jót, ha már arra jártunk, azzal is ment az idő. Olyan furcsa, hogy ez az a hely, ahol az életemben a legtöbb terhes nőt láttam egy helyen, leszámítva ugye a várandós ambulanciát. De szombaton is szinte csak pocakok, meg ici-pici babák jöttek velem szembe. Ilyenkor azért irigykedem picit. Hisz én már nem leszek várandós, pedig nagyon szerettem az lenni. Valamint álmaim szakmája és a reménybeli egyetem is körvonalazódik a gondolataimban, hogy ha minden jól megy nemsokára ilyen pocakokkal fogok dolgozni, és olyan kis apró talpúakat segítek majd a világra...
Azért is szeretek ott vásárolni, mert gondolnak a kisemberekre is, van pelenkázó, szoptatós helység, etetőszék szóval minden, ami egy babával történő vásárláshoz kell.
Délután már az újlakba mentünk haza. Természetesen hatalmas volt a káosz. Mi bevetettük magunkat a konyhába, ott Nimród is tudott kicsit mászkálni, én meg közben pakoltam. Néha a Törpe is besegített, de gyanúm szerint ő az ellentábor beépített embere volt, ugyanis amit én beraktam, azt ő kipakolta.
Majd mikor a bútorok a helyükre kerültek, és a költöztető brigád elment, akkor az egész lakást a birtokunkba vettük. A kis Vakarcs rettenetesen élvezte a káoszt, minden egyes dobozt, zsákot, megmatatott, jött ment a földön heverő holmik között és hangosan magyarázott. Annyira fel volt pörögve alig bírtam kicsit elaltatni délután.
Szerencsére nagyjából minden elfért az újlakban, bár ez egy pici szobával kisebb (és jóval olcsóbb is) Este 9 re mindennel végeztünk, még a feltakarítással is. (na jó csalok, mert az új függönyöket még nem volt kedvem méretre vasalni, így az még hátra van.)
Nagyon rendes költöztető brigádot fogtunk ki, gyorsak voltak, profik és korrektek (értem ez alatt, hogy 9000-el kevesebbet kértek a végén, mint amennyit a díj szabásuk szerint kellett volna), és csak 2 dolognak lett baja, de azt is én "hibáztam el", mert nem szóltam, hogy törékeny, és nem tettem külön, így az anyatejgyüjtős üvegeimből 2 nem élte túl a költözést.
Igaz még kicsit furcsa itt minden (pedig ugye a bútoraink ugyan azok), de meg lehet (kell) szokni.

Vasárnap már csak jobbára lazultunk, ki mentünk a pólusba a halaknak levegőztetőért, mert a régi eltört (nem, nem a költözéskor) eddig halasztottuk, csak így rohadt gyorsan zöldült az aksi vize, meg gondolom a halaknak se volt túl jó anélkül) Még gy gyors délutáni alvás is belefért, aztán indultam ki a vasútra a nagyokért. Nekik is tetszik az új lakás, bár Kevin még szemmel láthatóan nem érzi otthon magát. De remélem megszokja. Ő amúgy is olyan alkatú emberpalánta, aki ragaszkodik a megszokásaihoz, és nehezebben vált.

Reggel már az újlakba jött a tejes srác. Ma másik volt mint múlthéten, mikor jeleztem a költözést. Mint kiderült az emberke elfelejtett szólni a munkatársának a költözésről, így szegény hívott a régi lakásból, hogy merre vagyok. De aztán ide talált.

Szóval ma már minden a régi kerékvágásban volt, suli ovi meg Apának munka ezerrel. Bár egy picit azért igyekszem újítani, az új lakás új élet jegyében. Kezdetnek: a gyerekek kint vacsiznak a konyhában (itt végre van hely), nem a nappaliban mint eddig (legtöbbször tvt bámulva) meg pár ehhez hasonló "újítás" egyben könnyebb megszokni szerintem.

A múlthét vége felé Nimródnak kinőtt felül a jobb és bal kettes fogacskája (hegye) így 6 fogúvá avanzsált elő.
Napról napra egyre jobban figyel dolgokat, például séta közben szeret mindent ami él és mozog (galamb, kutya, macsek), na jó meg ami nem él és mozog is, főleg akkor érdekes, ha szirénázik is mellé, mint pl tűzoltó vagy mentő. De ezt már a pocakban is nagyon szerette, az első érezhető mocorgásait is akkor tette, mikor egy mentő szirénázva elszaladt az ablak alatt. S bár általában mióta gyermekem van mindig is összeszorult a gyomrom, ha láttam egy rohanó mentőt, egyértelműen tudtam, hogy ott akkor abban a percben az én pici fiam jelzett nekem, hogy "szia itt vagyok ám!" Annak idején mindig megmosolyogtam az anyukámat, mikor aggódva figyelte a mentő autót, azaz hallgatta a szirénát, amikor valamelyikőnk épp nem volt otthon. Mindig mondtam, hogy ugyan Anyu! Minket nem ér baj! És amióta nekem is gyermekeim vannak én is ugyanúgy össze rezzenek, ha meghallom, sőt sokszor még ki is nézek, hogy "ugye nem az iskolához/ovihoz kanyarodott?!" Sőt a hormonjaimmal sem bírok néha, például ha koraszülött mentőt látok szirénázva rohanni, vagy gyermek mentőt akkor bizony a könnyem is kicsordul. Hülyén hangzik, és az okát sem nagyon tudom, viszont szabályozni sem. Szóval, ha nyílt utcán láttok valakit, akinek folyik a szeme egy mentő láttán az én vagyok valószínűleg... Sőt a békés természetemből kikelve tudok anyázni és öklöt rázni is, ha épp látom, hogy valami suttyó nem ad nekik elsőbbséget. Eddig még senki nem szállt ki, nem is tudom, hogy nekik vagy nekem szerencse ez.