Ma már ment a Kitti végre iskolába, na nem mintha nagyon zavart volna itthon, hisz ő nagyon nyugis gyerek, Nimródot is ügyesen bébiszittelte. De azért örülök, hogy végre meggyógyult.
Igaz egy hét alatt fogyott több mint 2 kilót, ami ugyan ráfért a kis Drágámra, de nem szerettem, hogy nincs étvágya.
Viszont már a mai kezdés sem indult zökkenőmentesen, történetesen ismét a mumus osztálytárssal volt konfrontálódás. A Fanni ugyanis észrevette a múlthéten, hogy a kislány a Kitti kesztyűjét hordja, és rákérdezett a Kittire, hogy nem hiányzik-e neki... Kittim állította, hogy ő a padjában hagyta. Reggel az volt az első dolga, hogy benézzen a padba, a kesztyű nem volt ott. Bár én mondtam, hogy hagyja, csak egy kesztyű, eleve "fogyóeszköz" de ő szólt a tanító néninek. Mi ketten kimentünk megnézni a kesztyűt, valóban a Kittusé volt, bár én mondtam Aranka néninek, hogy ugyan, csak 1 kesztyű, ne csináljunk belőle ügyet. De Arankanéni bölcsen megjegyezte, hogy ma csak egy kesztyű... Szóval kiscsaj kihív, megkérdezte a tanítónéni honnan a kesztyű: szemrebbenés nélkül (jó azért kicsit hebegve, habogva) rávágta a Kitti neki adta. Na mondom most ácsi, kihívom a Kittit is. A kis drágám váltig állította ő bizony nem adta oda, még kölcsönbe sem, nemhogy örökbe. A kiscsaj viszont a szemébe nézve állította, hogy márpedig de. Kicsit elbizonytalanodtam, mert amilyen jó lelkű a kis pocok akár még oda is adhatta volna, de nem hiszem, hogy azzal a kislánnyal is ilyen jószívű lenne, aki hónapok óta minden veletörtént "rossz" iskolai élmény megtestesítője. A kislány egyébként "eszkimó" származású, és inzézetis (azaz mostmár talán lakásotthon formának nevezik), gondolom ott nem sok jót tanulhat a nála nagyobbaktól. Nem teljesen a saját hibája, de be kell látni komoly gondok vannak vele, ugye pár hónapja megfenyegette a Kittit, hogy megöli, csúfolja, hogy dagadt stb, sőt azt mondta neki, hogy az egész családja dagadt (oké én elismerem az én részemről igaz) és a Fannit is ezzel piszkálja, aki szerencsére nem veszi fel, hisz 25 kiló vasággyal, az osztályában már-már méreten alulinak számít, de a Kittusomnak ez nagyon fáj. De nem csak az én lányomat pécézte ki, volt, hogy egy másik kiscsajszinak csak úgy belenyírt a hajába, tönkre tette a játékát, valami babát, amit 3 éves kora óta dédelget, de még sokáig sorolhatnám csak azt amit nekem elmondtak...
Szóval ma egész reggel azon morfondírozom, hogy vajon most mi is történhetett, és természetesen a lányom verzióját hiszem el, és nagyon ledöbbentett, hogy egy 7 éves kislány így viselkedik, így tud "hazudni" is. Származása ellenére nagyon sajnálom azt ahogy és ahol él, viszont megrémiszt a gondolat, hogy mi lesz belőle később.
Egyszer amikor már gond volt vele, és a Férjem elkapta és jól megmondta a véleményét neki (természetesen a napközis tanítónéni előtt) akkor azzal jöttek, hogy jajj, hát szegénykém árva meg ilyen olyan hátrányos helyzetű. DE könyörgöm: nem kellene akkor is valakinek megnevelni? Már 7 évesen bele kell nevelni, hogy a származása és helyzete elég takaró minden általa elkövetett dolog ellen?
Minden estre nagyon nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó ilyen eset, hogy a Kitti és ő bármiféle bonyodalomba keveredtek.
Viszont olyan szívmelengető látvány is ért ma a suliban. Amint felértünk a terembe meglátta Terike a Kittit, odaszalad megölelte, mondta, hogy örül, hogy végre jön, és oda súgta neki, hogy Most én vagyok a hetes nem szólok majd rád semmiért. Jó? Még most is megkönnyezem ha csak rá gondolok, olyan aranyosak voltak.
Szóval azért sikerült barátokra is találnia. Igaz a félévi biziben valami olyasmi volt, hogy társaival közönbös. Erről beszéltem is a napközis tanítójával, aki azt monta tény, hogy nem egy nagy társasági lény, de azért vannak barátai, jól elvannak, akikkel nem barátkozik, azokkal nem is baj. (gondolunk itt pl Bernire és a brigádjára, meg a "gonosz" eleven csúfolódos fiúkra)
Nimród szerencsére javul, az ő étvágya is kezd rendeződni, a nozija is egyre kevésbé folyik. De még mindig áldom azt az embert, aki feltaláta a porszívós orrszívót.
Ma is havazik. Szeretem a havat, olyan szívmelengető így kinézni az ablakon, elfedi a fehérség a város mocskát. S mivel havat sem kell lapátolnom, így valóban gond nélkül élvezhetem a látványt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése