2012. május 10., csütörtök

Visszaigazolva érzem

Mint már korábban is írtam ebben a posztban (is) sok gondunk volt az iskolaválasztással...
A 15-ker nem könnyítette meg a helyzetünket, sőt mi több eléggé igazságtalannak gondolom a húzását...
Ugye írtam, hogy végül arra a döntésre jutottunk a Párommal, hogy nem rizikózunk hanem inkább a körzetes iskolába írattuk be, nem pedig a másik suli sport tagozatára. Mind a két sulinak van normál esetben előnye is hátránya is, de3 napról napra erősebb bennem, hogy jól döntöttünk.
A legutóbbi megerősítés egy játszótéri beszélgetés volt, a Kevin csoporttársának anyukájával. Ők is a másik suliba jelentkeztek, de ide körzetesek. A helyzetük a következő 2 darab hely van az 4 osztályból a többit betöltötték a körzetisek, a 3H-sok az SNI-sek és azok a nem körzetesek, akiknek jár már oda tesójuk. Erre a 2 helyre vannak öten (ebből 3-an Kevin csoportjából) ráadásul nem is tudom melyik osztályben, lehet a sportba már nincs is hely...
Ma délután kell bemenni a suliba a szülőknek és ott sorsolnak. Szerintem külön k.vára igazságtalan, hogy így pláne nem veszik figyelembe azt, hogy van aki végig járta a több alkalmas előkészítőt, amit a suli tartott és van, aki arra se járt, mégis ha az ő neve lesz az amit kihúznak, akkor mehet... A többi három pedig "kulloghat" vissza a körzetes suliba, ahol ráadásul a hivatalos beiratkozáson meg kellett jelenni szólni, hogy nem oda kívánnak menni és "fél füllel" bizony hallottam, hogy volt olyan aki eléggé felvágott nyelvvel indokolta meg... mókás lenne ha éppen annak nem jutna hely ;-)
A másik fele viszont az, hogy ha csak 2 hely van, akkor bizony ez azt is jelentheti, hogy az osztályok max létszámmal mennek (ami ha jól tudom olyan 26 gyerek körül van kb) Ez szerintem még a legjobban nevelt álomgyerekekből is sok egy jó pedagógusnak is, és nem hiszem, hogy csak álomgyerekek lesznek az osztályokban.


Igaz ami igaz még nálunk is sok a bizonytalanság, kevés a gyerek és ebből adódóan a múlt héten (Kittinek fogadóóra volt és az Ő tanítói lesznek jövőre az elsősökkel) még nem tudták a leendő osztályfőnökök, hogy indul-e mind a 3 osztály, lesznek-e összevont osztályok, ki kinek lesz a tanára
Ami biztos, hogy a csoportban 17en ballagnak ebből 1 kisfiú ide jön, de a logopédiás osztályba, Kevin és egy kislány meg egy kisfiú az angolos osztályba, a többiek közül aki körzetes lenne ide, az más sulikba megy, a 3 gyerek kivételével, akiknek ma sorsolnak mindenkit felvettek (igaz sokan "csaltak" pl arra az időre gyorsan bejelentkeztek rokonokhoz, barátokhoz, így az adott napon nem voltak körzetesek)
 + van egy fiúcska, aki nem a 4es csoportba jár, de a mi ovinkban (Kitti osztálytársának a kistesója) ő is angolosba... Az ovinkban van még a mienken kívül 7 csoport, szóval biztos vannak még ballagó gyerekek, remélem ők ide jönnek majd, hogy elindulhassanak az osztályok normálisan...


Ja és a végére plusz idegesítő bürokrácia:
Ugye idén módosult a diákigazolvány igénylés... Na ehhez kell ugye fotó, amit okmányirodában kell megcsinálni. Telefonáltam időpontért a hivatalba. Kérdezték, hogy kinek és miért kell az időpont, mondtam, hogy a kisfiamnak, aki itt a kerületi suliban lesz elsős... Jóhiszeműen amikor a címet kérték a lakcímkártyást mondtam. Erre közölte a nő, hogy az nem lesz jó, nem adhat időpontot, menjünk oda valamelyik nap fél 8ra, akkor lehet sorszámot húzni.
Na erre kivette a kezemből a férjem a telefont, és "finoman" elküldte oda őket ahova valók! Többek közt említve, hogy Ba...+! nem a velencei önkormányzat színeit képviselte a fiam az óvódás olimpián, hanem a 15-kerületet, a lányom sem velencei suli színeiben úszott a diákolimpián, hanem a helyi Neptun suliéban és így tovább. Meg is lett az eredménye kaptunk időpontot mehetünk arra az 5 perces fénykép dologra úgy, hogy előtte ne kelljen ott ülni órákat egy örökmozgó 7évessel....

3 megjegyzés:

  1. nem semmik ezek a dolgok. én igazából nem értem, mikor felkapnak egy iskolát...sztem, aki akar tanulni, az mindegy melyikben, de fog, aki meg nem akar, az a legjobb suliban sem. sztem ma Mo-on néhány suli lehet, ahonnan tűzzel-vassal vinném a gyerekemet, a nagy többség jó. nekem a két legnagyobb ugyanabba a nagylétszámú, a város legnagyobbja suliba jár...igen, van etnikum, van rossz gyerek, van kritikán aluli. vhogy mégis kézben tartják a dolgokat a tanárok...a fiamnak olyan rossz osztálya volt, h h szó szerint sírva menekültek a tanárok ki óra közben, mégis tudott menni gimibe tovább...
    a sporttagozatról nincs jó véleményem, én oda jártam a 8 évet, és nekem nagyon rossz volt, a heti 5 edzés, meccsek 7végén, egész augusztusba n edzőtábor...a sajátjaimat ezért sem írattam volna sporttagozatra..az ismerősök, akik odajárnak, panaszkodnak. h milyen rossz, h a gyerek harmadikos korában általában este 6 után jut oda, h leckét csinál, a délutáni edzések után...ez nem normális.
    sztem egy gyerek sportoljon, de ne vegye el az összes szabadidejét, nem kell , h kitűnő legyen, csak vegye komolyan , h tanulni vmennyit azért kell, legyen boldog gyerek..
    Timi, hidd el jobban jártatok a körzetessel.
    az a baj, h szülők maguk generálják ezeket a problémákat, ha nem lennének felkapott sulik, nem lennének gondok.
    a legjobb barátnőm is 8 éve örült,mint majom a farkának, h körzetesek a " a város legjobb iskolájába" , aztán hamar kiderült, h az ő lassú, álmodozó fiára pikkeltek a tanárok, ma már számolja a napokat, mikor végez a fia....
    a szülészetes bejegyzést is szerettem:) olvasnék tőled többet is, csak gondolom, nem vagy időbővében:) télleg, te hogy bírsz 6 embernyi ruhával? én már lassan belefulladok, állandó mosás-teregetés-elrakás:(((pedig nem vasalok...dobj vmi trükköt!:)

    VálaszTörlés
  2. nem semmik ezek a dolgok. én igazából nem értem, mikor felkapnak egy iskolát...sztem, aki akar tanulni, az mindegy melyikben, de fog, aki meg nem akar, az a legjobb suliban sem. sztem ma Mo-on néhány suli lehet, ahonnan tűzzel-vassal vinném a gyerekemet, a nagy többség jó. nekem a két legnagyobb ugyanabba a nagylétszámú, a város legnagyobbja suliba jár...igen, van etnikum, van rossz gyerek, van kritikán aluli. vhogy mégis kézben tartják a dolgokat a tanárok...a fiamnak olyan rossz osztálya volt, h h szó szerint sírva menekültek a tanárok ki óra közben, mégis tudott menni gimibe tovább...
    a sporttagozatról nincs jó véleményem, én oda jártam a 8 évet, és nekem nagyon rossz volt, a heti 5 edzés, meccsek 7végén, egész augusztusba n edzőtábor...a sajátjaimat ezért sem írattam volna sporttagozatra..az ismerősök, akik odajárnak, panaszkodnak. h milyen rossz, h a gyerek harmadikos korában általában este 6 után jut oda, h leckét csinál, a délutáni edzések után...ez nem normális.
    sztem egy gyerek sportoljon, de ne vegye el az összes szabadidejét, nem kell , h kitűnő legyen, csak vegye komolyan , h tanulni vmennyit azért kell, legyen boldog gyerek..
    Timi, hidd el jobban jártatok a körzetessel.
    az a baj, h szülők maguk generálják ezeket a problémákat, ha nem lennének felkapott sulik, nem lennének gondok.
    a legjobb barátnőm is 8 éve örült,mint majom a farkának, h körzetesek a " a város legjobb iskolájába" , aztán hamar kiderült, h az ő lassú, álmodozó fiára pikkeltek a tanárok, ma már számolja a napokat, mikor végez a fia....
    a szülészetes bejegyzést is szerettem:) olvasnék tőled többet is, csak gondolom, nem vagy időbővében:) télleg, te hogy bírsz 6 embernyi ruhával? én már lassan belefulladok, állandó mosás-teregetés-elrakás:(((pedig nem vasalok...dobj vmi trükköt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd, ez a sporttagozat nem az a hajcsár kategória, egyetlen egy órával volt idén több tesije az osztálynak, az is úszás volt, aztán meg délután van kosár és foci, de egyik sem "kötelező", ellenben ugye Kevin hokizik ebből adódóan ahogy nő majd úgy kerül előtérbe a suliban is, pl a Kevinnél 2 évvel idősebb korosztály (U10) már külföldön is járt tornán, kellett is hiányozni a suliból... -na az ilyesmit tolerálják ott jobban mint az átlag. Meg van egy olyan "álmom", hogy harmadiktól már egyedül jár edzésre, amint bent hagyható a felszerelése és a busz ami Újpestre, pont a stadion előtti megállóval jár az ott is megáll annál a sulinál... és ha már egy pillanatra felmerült az a suli akkor 1részt a tesitagozatos tanítónéni volt, másrészt az ilyen német nemzetiségi, meg lépésről lépésre nekem nem tetszett. (ja és a tesóm is tesi tagozatos volt anno és az sem volt olyan amilyet te írtál, főleg nem alsóban felsőben csak azt várták el, h sportoljon valami egyesületben -ez már nálunk meg is van) valamint amennyire tudom hála egy rendeletnek, tagozattól független idéntől heti 5 óra tesi a kötelező
      De mint írtam én nem bánom, hogy így alakult
      Persze várom a szülőit itt, mert eléggé aggasztó dolgokat suttognak, hogy a tervezett 3 osztály helyett 1-re lett elég gyerek, abból vannak logopédiai osztályba valók és hagyományos tanrenddel haladni képesek vegyesen... Ebből adódóan nem tudom lesz-e valami az angolos részből, amit mi szeretnénk (és ez tapasztalat, hogy itt az a legjobb) Elvben szóban azt az ígéretet kaptam, hogy nem lesz majd gáz az esetleges edzőtáborokkal, meccsekből adódó hiányzásokkal, remélem marad is így. Valamint remélem elég rugalmasak lesznek a napköziben is, mi pedig nem fogjuk zavarni az ilyenkor szokásos "védett tanuló időt"
      Szimpatikus a sok hagyományőrző és egyéb kézműves foglalkozás is, remélem tényleg rövid időn belül eltűnnek a szaksulisok is és akkor minden a legjobb lesz ;-)
      De bevallom már mozog bennem a "B" terv, ha nagyon gáz osztályközösség jönne össze.

      Mosás-teregetés téma: Nálunk Apa is szokott ebben (is) segíteni, ő is képes betölteni, elindítani... a csajok pedig tetszik (néha) nem tetszik igen is muszáj nekik beállni teregetni, hajtogatni, sőt Kevin már zoknit párosítani szokott. Akkor pl a porszívózást is meg szokták csinálni és valami érthetetlen módon Kitti pl szeret mosogatni, így ha nem annyira zsíros cuccok vannak, csak mondjuk pár pohár, tányér, akkor megkérem, hogy mosogasson el. Meg szintén Kitti nagyon jól bánik a kicsikkel, így ha valami dolgom van, megesik, hogy addig ő felügyel rájuk és köti le valami játékkal őket.
      Terror van keményen :-D dolgozni kell meg minden de szerintem ezzel neveli az életre az ember őket, nem a burokban tartással, meg a kész picsa-meleg málé dolgokkal. Nem tervezem a pacskeromat feldobni még, de valahogy az mozog bennem, hogy ha valami oknál fogva én nem leszek, akkor is boldoguljanak könnyebben. Megjegyzem enneeek a dolognak már akkor sok sok hasznát vettük, amikor ripityára ment a bokám, Kitti rengeteget segített Apának a háztartásnál.

      Törlés