Ebben a posztban főként a Fanniról írok majd
Vele mostanában eléggé hullámzó a kapcsolatunk, ahogy kamaszodik egyre több a súrlódási pont köztünk, mind a tanulás, mind a viselkedés terén. Apját az öltözködése is zavarja, de engem nem kifejezetten. Tudom, hogy nem az a kiscsajos, habos babos, nem bírja a rózsaszínt... Neki egyedi stílusa van, hogy az milyen kategóriába fér be, azt passzolom, de ha így érzi jól magát akkor legyen...
De bírom benne (csak ő ne tudja), hogy mindig mindent ki tud magyarázni -gondolja Ő, persze nem mindig mutatom ki, de én többnyire átlátok rajta :-D,akkor is tetszik, hogy ötletes.
Hihetetlenül el tudja játszani a "buta szőkét", pedig bent csak "információt raktároz", amit később pillanatok alatt képes előhozni, ha a helyzete megkívánja
Kevinnel nem annyira bírják egymást, ebből adódóan eléggé passzív, ha valami olyan dolog akad, ami az öccsét érinti. Például a ballagása... Na olyan unott arcot szokott produkálni és látványosan tüntet, azon van, hogy egy egy beszólásával padlóra vágja a többi ember hangulatát is, ha már "oda kényszerítettük"
Így volt ez tegnap is. A hoki-csapattal (korábbi és mostani pólusosok, újpestiek) mentünk egy jó kis szezonzáró bográcsozós bulira a Csömöri-horgásztóhoz. Mondanom sem kell, egész odaúton duzzogot, ahogy kitettük a lábunkat az ajtón, hol a Kittit csesztette, hol minket, a buszon, héven külön ült látványosan fájt neki a világ és különben is miért gondoljuk mi azt, hogy amikor süt a nap meg tök kellemes idő van, akkor mi kivisszük a szabadba a normális jó levegőre?!
A tóhoz érve azonban látszott, hogy oldódik. Remek hangulat volt, gyönyörű környezet, az asztalok tele voltak sütikkel, üdítőkkel (később volt isteni gulyás is, de ez a Fanni története és az ő szempontjából abszolúte semleges --> nem egy nagy evő) szóval gyűltek a gyerekek sorban, kicsiktől a nagyokig vegyesen..
A Fanni először békára vadászott a kisebbekkel (Kevin és Nimród korú gyerekekkel), fogtak is rendesen, ilyenkor a Fanni kezébe vette a jószágot és diadalmasan körbejárták a brigádot, Fanni elől markában a békával, egyre több kicsi a nyomában, mindenkinek megmutatták... Apukák arra biztatták őket, hogy adják oda valamelyik anyukának, a gyerekek arra, hogy dobja a gulyásba, persze minden esetben a béka vissza került a tóba épen és egészségesen...
Volt ott egy kikötött csónak, abban ringatóztak csoportosan, amíg ki nem zavarták őket :-D, aztán egy 10 éves gyerekkel körbejárta a tavat, néztek teknőst meg minden effélét... Majd kellő számú és elevenséggel megáldott "nagy" hokis fiú (10 év körüliek) gyűlt össze ahhoz, hogy lehessen rosszalkodni. El is vonultak pacsálni, ha már fürödni tilos a tóban, gondolták az abba vezető csatornába sétálni azért lehet... Hagytam is az enyémet is, had érezze jól magát. Ismerem és tudom, hogy az efféle játékok sokkal közelebb vannak hozzá, mint a kislányokkal barbizás mondjuk. Az egyik kissráccal korábbról is ismerik egymást, amikor az uszodába jártak a Kevinék, akkor a Fannit is vittem, Zsombor is járt... Már akkor kerülgette a maga módján a lányom; elvette előle a labdát, eldobta majd így szólt: Ússz utána kutya! (tudja mi kell a mai emancipált nőknek :-D )
Szóval így nem teljesen idegenkén volt a többiek közt, Zsomborral ment oda. Szórakoztak, pacsáltak, ugratták egymást, meg ilyesmi ÉS állítólag itt hangzott el a srácok szájából, hogy a Fanni egy 10-es skálán 9-es bomba nő :-D Ne legyünk már maximalisták ugye... És mindezt azzal érte el, hogy van egyénisége, nem olyan lányos a viselkedése, mármint benne van az ökörködésbe, ha kell békára vadászik, és nem sír ha vizes és/vagy sáros a ruhája, ha eközben jól szórakoznak...
Tehát egyértelműen állíthatom tegnap nagyon jó napunk volt, családilag... Mindenki jól érezte magát, jó levegőn voltunk, klassz környezetben. Kevin horgászott a többiekkel, meg focizott, játszóterezett, apa is beállt kicsit a nyomi hátával focizni, Nimród is önmagához képest egész jól viselkedett és valami csoda folytán a tóból se kellett kihúzni, mert megértette meddig mehet el. Persze azért nagy szerepe volt ebben a világ legjobb bébiszitterének, a Kittinek :-)
Nálam 10ből 10es a csajszid :)
VálaszTörlésKöszi :-)
TörlésNálam is, de én kicsit elfogult vagyok :-P
Mondjuk azért "független" korosztályos ellenkező-nemű csoportban a 9 is elég jónak számít szerintem :-D